Cui prodest?

Drága, egyetlen igazságügyi miniszterünk a napokban posztolt egy titokzatos fotót, amelyen három gyermekével plusz egyetlen férjével pózol, és minden külön értesítés helyett azt a szöveget biggyesztette hozzá, hogy „a magyar érdekek megvédve”. Csak elindul az ember agya egy kis vándorútra mindezek után, főleg a bukolikus családi felvétel miatt, amikor közkeletű volt drága, egyetlen igazságügyi miniszterünk magánéleti válsága és válási szándéka, de ehhez nekünk közünk nincsen semmi. Maga a duma az elgondolkoztató, hogy meg lettek védve az érdekek, a magyaroké, de mégis fölvetül, hogy kinek az érdeke és mégis miféle.

Mert és ugyanis majdnem mindezzel párhuzamosan, szimultán mintegy jelent meg az Európai Bizottság jogállamisági jelentése eléggé lehangoló tartalommal. S bár mindezideig az ilyen diktatúra-jelentéseket Orbán Varga Judit reszelt és föstött körmével pöckölte tovább, hogy Soros, ezt tenni ez estben is lehet, viszont következményei is lesznek. Mégpedig az, hogy sok pénztől esik el lestrapált hazánk, s habár jól tudjuk, az ilyen pénzeknek csak a morzsája jutott és jut arra, amire az Unió szánja, képes beszéddel, hogy Jóska bácsi megvajazza belőle a kenyerét, mert a klientúra teszi zsebre, ez a pénz mégsem jön, és a szegény embernek a morzsák is hiányoznak.

Eljutottunk arra a kiábrándító szintre, hogy a Fidesz ténykedése miatt az ország, s ebből fakadólag annak lakosai pénztől esnek el, s ebben a környezetben teszi közzé Varga igazságügyi miniszterünk, hogy „a magyar érdekek megvédve”. Az ember ilyenkor, ha per tu lenne igazságügyi miniszterünkkel, ámde szerencsére nem az, akkor megkérdezné szordínósan, hogy mégis kinek az érdeke, aranyom. De választ nem kapna sohasem, mert Varga igazságügyi miniszterünk szavainak, gondolatainak köze sincs a valósághoz. Bővebb kifejtéséből ugyanis megtudjuk, hogy nem engedünk az elveinkből, és nem engedjük be az LMBTQ aktivistákat a kisdedóvókba és sehová sem.

Annak ellenére ragaszkodunk ehhez görcsösen, hogy az Európai Unió – ha antropomorfizálni akarjuk – a saját szájával jelentette ki, hogy ilyet ő nem akar, ilyenről szó sem volt, aki mást állít, az hazudik, például Orbán. És ebben a vérzivatarban Varga igazságügyi miniszterünk még mindig itt tart, holott inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy a magyar jogrendet harmóniába hozza a XXI. századdal, hogy az Unió mondhassa, ez már döfi, tessék magyarok, itten van a pénzecske. Ám sajnálatosan nem magyarok van, hanem mimagyarok, és a két csoport közt a különbség ontológiai. Az egyik fütyörészne, a másik a melegek miatt aggódik fölöslegesen.

Varga igazságügyi miniszterünk a mimagyarok vélt érdekeit védi, pedig még a mimagyarok sem tudnának egy nyüves esetet sem mutatni, amikor LMBTQ-s aktivisták a kisdedóvóban rontották volna meg a bő gatyás óvodások szűzies tudatát, és ilyet nem is akarnak soha. Miről beszél akkor Varga igazságügyi miniszterünk? Terel a drága, hogy mutathassa, azért nincs pénz az Uniótól, mert nem engedjük a buzikat az oviba be. Olyan ez, mint Bayer Tagkönyv tegnapi fenyegetése, hogy a Fidesz lehallgatási botránya miatt ő majd a békemenet élén rázza az öklét az amerikai követségnek vagy felé, amivel, ha így lesz, élénk derültséget kel majd az embassyban, rettegést viszont egyáltalán nem.

Ha így folytatják, a NER-re és prominenseire az undorral vegyes röhögés fog várni a civilizált világ részéről, ami, ahogyan ezek kinéznek és amiket művelnek, teljességgel érthető. A mi bajunk mindebben azonban az, hogy miközben Varga igazságügyi miniszterünk az érdekeink megvédésének nevezi azt, ha hülyét csinál magából, mindeközben pedig vagy éppen ezért az ország pedig valós veszteségeket szenved el. Éppen ezért örülünk, hogy rendbe készül jönni a házassága, simogassa tehát a férjeura buksiját, focizzon a gyerekekkel vagy hegedüljön nekik, de az ország dolgait hanyagolja. Ha van közös érdek, akkor ez az, kezitcsókolom.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum