A dolgok íve

Kellene írnom, mert volna mondanivalóm erről a lehallgatási botrányról, mégsem fogok, mert minek. Nézegettem itt az erről készült anyagokat a kirobbanástól a jelen helyzetig, állapotig. Az tűnik elém, hogy a történéseknek jól kidolgozott forgatókönyve van a totális tagadástól a kényszerű beismerésig, a hangoztatott törvényes működéstől a később kiderülő totális törvénytelenségig, és mégsem fog történni semmi. Varga Juditnak már tegnap le kellett volna mondania, amikor két nap alatt jutott el attól, hogy Magyarországon ilyen lehallgatás nem történt, odáig, hogy na, jó, igen, de jogállami keretek között.

Már az első hazugsága miatt takarodnia kellene. És takarodni fog? Egyáltalán nem, amíg a gazda erre őt föl nem szólítja. Azon csodálkozom egyébként, hogy van olyan, aki azon csodálkozik, hogy ilyesmi a NER-ben megtörténhetett. Abban a NER-ben, amelynek a léte is nélkülöz minden jogalapot, ezen túl pedig nincs Istennek és embernek olyan törvénye, amit gátak nélkül át ne hágnának. Éppen ez lett volna a kivétel? Nem gondoljuk komolyan, hogy igen. Akkor pedig mire a nagy fölhorgadás, amikor mindez olyan, mint egy csésze kávé reggelire. Mert tényleg olyan.

Ezzel nem relativizálom a történteket, csak a helyén kezelem, megállapítva azt, amit eddig is tudtunk, hogy a Fidesz, élén Orbán Viktorral minden aljasságra képes. És úgy, hogy a képedbe nézve tagadja le, a kezében a családi ezüst, rajta az arcára húzott sísapka, és azt mondja, éppen csak imádkozgat. Sorra derülnek ki a dolgok, egyre-másra, szinte naponta jönnek az új témák, amelyekről eddig az volt a közvélekedés, hogy azért dobták be, hogy valami másról tereljék el a figyelmet. Erről most már szó nincs, nem találhatni olyan szeletét a Fidesz-világnak, ami ne tocsogna a mocsoktól.

Nem vagyok sem jövőlátó sem napkeleti bölcs, de már most tudnám ábrázolni egy snájdig grafikonon ennek a történetnek a görbéjét is a nagy fölhorgadás kiugró csúcsától a csöndes elhalásig, eljutva a most ugyanúgy, mint a jövőben szintén jellemző totális kiábrándulás lélekállapotáig a tehetetlenség érzetétől gyötörve. De, hogy kikeveredjünk ebből a melankóliából, az interferenciával mutatom meg a Fidesz létének lehetőségét minden botránya ellenére. Azaz, a különféle mocskok úgy követik egymást, hogy azok épp kioltsák a másik okozta fölhorgadást.

Még tudományosabban, a kvantumfizika területéről az ismeretlenig is elhatolhatunk, amikor tudjuk, hogy elméletben a világegyetemben minden egyes atom önállóan annyi energia sugárzására képes és sugároz is, hogy ezek összeadódva az univerzumnak a józan ész szerint fel kellene robbannia, ámde mégsem teszi meg. Van valami ott kívül, ami ezt megakadályozza, és amit a Sheldon-féle fizikusok sötét energiának neveznek éppen azért, mert magunk közt szólván fingjuk nincs arról, az mi lehet és milyen természetű, csak annyit tudnak, enélkül nem lehetne ez az egész.

Így vagyunk a Fidesszel is. Ami aljasságot már egyenként a társadalom különböző rétegeivel elkövettek, ha ezek keserve összeadódna, a NER már szétrobbant volna, ámde, mint látjuk, él, virul, sőt, fütyörészik is. Ez a lehallgatási vagy megfigyelési botrány egy csúcspont, ami majd lelohad vagy egy másik kioldja. Jakab Péter majd nem krumplit ráz a parlamentben, hanem egy ócska telefont, kap megint pár millió büntetést, amit a jámbor népek összedobnak neki, és megy minden tovább a maga jól kitaposott útján, mint eddig is immár tizenegy éve.

Visszatérve azonban a tudomány nyelvezetéhez, arra kell várnunk, hogy az interferencia, amely a Fidesz esetében eleddig mindig destruktív volt, konstruktívvá váljon. Azaz, azt reményeljük, ahelyett, hogy a hullámhegyek és völgyek kioltják egymást, inkább összeadódnak, azaz felerősítik az amplitúdót, azaz kimondatik a varázsige, miszerint most már tényleg elég. Ezt a fölhorgadást Lenin apánk úgy fogalmazta meg, hogy a társadalom alul lévő rétegei nem tudnak a régi módon élni. Ilyen azonban velünk nem történik, következésképp a lehallgatási botrányra két hét múlva annyira fogunk emlékezni, mint arra, hogy a rezsim ellopta a nyugdíjunkat. Fogadjunk?

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum