Randalírozok

El kellett merengenem, miért van az, hogy amikor Kövér pedellus megszólal, akkor olyan, mintha gyomron vágnák az embert, és egyesével tépnék le a körmeit. Hiszen, ha az eszéhez és a jelleméhez-jellemtelenségéhez méri az ember, soha, semmi meglepővel nem rukkol elő, váratlant nem húz. Az a fekália, ami kifolyik a száján, voltaképp Arkhimédész fix pontja, ám nem a világot sarkaiból kifordítandó, hanem felépíteni rajta a NER bűzeit. És még ez sem okozna hányingert igazából, hiszen ebben élünk, mind az összes fideszista úgy beszél, mintha a seggéből rángatta volna elő a ország azon nagyobbik részét, amelyik nem rá szavazott.

Hanem Kövérben ezen kívül még megvan az elvakult gyűlölet is, amiből kitetszik, hogy tényleg a legszívesebben fölkötné az embert, csak ettől visszatartják őt holmi évezredes humánumok, amelyek ugyan nem a sajátja, de teherként benne kell élnie. Voltaképp megkötözött kutya, amelyik azért nem tépi szét a postást, mert a lánc nem engedi. És minden igyekezetével azon van, hogy ezt a kapcsot, ami úgy-ahogy a kultúrlényekhez köti, széttörje és elszakítsa, ami után fékek nélkül tombolhatna parttalanul. Ez az a pillanat a történelemben, amikor kigyullad a Reichstag, amikor van ok és indok mindent elsöpörni, ami nem ők, akik akár egy kicsit is különböznek.

S bár Kövér felszólamlásaiban az ellenzékről beszél, voltaképp rólam szól, engem kötne fel, és engem nevezett tegnap „terrorista kisebbségnek”, amelyik „randalírozik az országban”. Engem, és még azt az uszkve nyolcmilliót, aki nem rájuk szavazott. S bár szokva vagyok ahhoz szakmámból fakadóan, hogy látványosan gyűlöljenek és ennek trágár módon hangot is adjanak, Kövér eltaposó indulata azért okoz gyomorfekélyt mégis, mert tehetetlen vele szemben az ember. Legszívesebben pofán vágná, de attól a gyerekszobája visszatartja, így a beleiben növekvő gombóccal hallgatja az egyre nívótlanabb és artikulálatlanabb hörgést, amelyik mindent és mindenkit megsemmisítene.

Kövér beosztása a házelnökség, ami abból állana, hogy levezesse a gyűléseket, s mint ilyen, voltaképp némileg pártokon felül kellene állnia. Ahogyan Ádernek sem ártana valami hasonló metódus, de ez csak az ábrándok szigete. Viszont, hogy egy közjogi méltóságnak nevezett alak, azaz Kövér, úgy beszéljen a Fideszen kívül álló világról, mint egy kápó, ávós vagy gestapós vallatótiszt, az mégsem járja. Viszont ezek szerint mégis igen. És még a hangerő. Nem elég az alja tartalom, még zeng is tőle a szoba, ahogyan Vargától, Kovács levelezőtől, ahogyan azok meg Európában hugyoznak a zongorába, és táncolnak szöges bakancsban a tálalóasztalon.

Kövér ezen felül még fenyegetőzik is, bebizonyítva, hogy az akasztásos dumája nem elszólás volt, nem kicsúszott a száján, hanem kiérlelt program. Tegnap én, aki terroristaként randalírozok az országában, még azt is megtudhattam, hogy „volt kommunista nómenklatúrából” származom, velem szemben 1990 után „semmiféle retorzió, számonkérés nem történt”, és ráadásnak: „”téves az a hiedelem, hogy ez mindig így lesz”. – És mindeme felemelő eszmefuttatás után lettem le-terrorista kisebbségezve. Ám félreértés ne essék, te is, és mindenki a rajtuk kívül eső világon. Így ha most Kövér szerint retorziók következnek, akkor szerintem ez épp nettó uszítás.

És, hogy görcsbe rándul az ember gyomra az nem a félelem, hanem a tehetetlenség miatt van. Hogy reakcióképtelenül kell hallgatnom egy nyilvánvalóan eszét vesztett pszichopata őrjöngését. S nem az a baj, hogy ezt teszi, hanem, hogy teheti, sőt, mérvadó véleménynek számít, ha nem programnak az az aljadék, ami a szájából kifolyik. Nos, ez a baj, és még az is, hogy nem csak befelé, mintegy saját használatra ilyenek, hanem ilyen tempóval ordítják tele Európát és az egész világot. Miattuk szégyelli az ember, hogy magyar, de ettől még az összelegózott Mátyás is forog a sírjában. A tehetetlenségből pedig más kiút nincs, ha már Kövér vizionálta, megyek, randalírozok. Gyertek, randalírozzunk együtt.