Dagobert bácsi

Orbán Viktor megtekintette az ország aranytartalékát, amitől az átlényegült nemzeti aranytartalékká. De erről majd később. Nem tudjuk, miért kellett hirtelen megtekinteni a nemzeti aranytartalékot, fölmérni, megvan-e, hány kiló, ha vinni kellene, de inkább ilyen diadalmi jelentésnek lett eladva ez megint, hogy a térségben, vagy mit tudom én kihez viszonyítva megint győztünk. Most épp az arany felvásárlásában, mert az oltakozási versenyben rég lemaradtunk, így az le is került a faliújságról. Viszont megtudtuk, hogy a kormány kiadta a jelszót, legyen több arany, és mit ád Isten, lett.

Akárha Virág elvtárs förmedt rá az ávós csinovnyikokra, legyen homok és várja a sódert meg a kavicsot, illetőleg az őskipcsak Fekete Pákó varázsolt, hogy múkoggy, vagy add ide a didit. Így megy, ez ilyen. Mielőtt még elmerengenénk Orbán életének fölöslegességén, idézzük ide a felemelő sajtótájékoztató aktusát az arany őrzésének helyéről, amiről megtudtuk, „ez nem egy kóceráj”. Így jellemzi a helyet a disznósajt, magyarul préshurka készítésének avatott szakértője. Ebben benne van a nívó asszonyságtól szotyoláig bezárólag, a csúcs azonban a közgazdasági eszmefuttatás.

Mindez úgy felvezetve, hogy „veszélyes idők jönnek”. Nem nehezek vagy rögösebbek, nem problémák adódnak, hanem megint valami ismeretlen veszély lebeg az ország és a bávatag talpasjobbágy feje fölött. Ezektől pedig a kormány utasítására beszerzett arany véd meg, ami nem egy kócerájban van. Orbán aztán köszönetet mondott Matolcsynak, hogy az arany vásárlásával biztonságot nyújt a talpasoknak, feledve és nagyvonalúan átugorva azt, hogy azok pénzéből veszegeti tonnaszám az aranyat. Hála neki, mert akár el is ihatná. Látszik, rég elfeledték azt, hogy nekik pénzük nincs. Mindent mi fizetünk.

Ez sem olyan nagy baj már, ezt is megszoktuk. Azt is, hogy Matolcsy és ráutalóan – mint megrendelő, maga Orbán – lett bemutatva az arany vásárlásának közgazdasági zsenialitása, viszont szokás szerint nagyvonalúan feledve azt, hogy a világon mindenki ezt teszi. Minden kormány úgy veszi az aranyat, mint a cukrot, és hiába szerzett be most Matolcsy uszkve ötmilliárd dollárért pár rúddal, az lehet, hogy van, akinél több aranyunk van, a nagy többséghez képest viszont így is alig. Mondjuk, ahhoz elég, hogy a meneküléskor egy nem is kormánygép gyomrát megtöltsék vele.

Mindez azonban csak liberális ármány és feltételezés a részemről, és igazából nem is erről óhajtottam ma mesélni, hanem Orbán lehengerlő hülyeségéről, amit az arany kapcsán előadott valami kocsmamélyi szinten. De kizárólag öt feles és öt sör behörbölése után, könyökölve a hányásfoltos abroszon. A kiinduló tétele az volt a mi közgazdasági zseninknek, hogy „fontos az emberek számára, hogy sok arany van”. A „nem kócerájban” – tegyük hozzá gyorsan még. Erre csak azt tudjuk mondani, az állítás kellően egyszerű, sok arany jó, kevés arany rossz. Így valahogy.

A delikát viszont csak ebből fakad, amikor a dedukció következik: „ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, egyrészt pénzre van szükség, valamint arra, hogy a pénznek legyen értéke. A pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány”. Itt az inflációról tart kiselőadást a talpasjobbágyoknak, bávatagoknak és a hívőknek, illetve ezek közös halmazának, akiknek elég, ha Orbán mondja, hogy mit, az viszont totálisan érdektelen. Lefordítom a kedves vezető szavait bávatagra: van arany, olcsó lesz a fröccs. De nem az, mint tapasztalhatni.

Azért elsősorban, mert a jegybanktól és a kormánytól ugyan függ a pénz értéke, az aranytól viszont nem igazán. És most is azt látjuk, hiába tölti fel Matolcsy aranyrudakkal a nem kócerájt, a csirkeláb napról-napra többe kerül, a krumpliról nem is beszélve. De azt is tudjuk, a hívő ezt sem veszi észre, momentán tapsol, mert a kedves vezető gondoskodott róla úgy is, hogy tonnaszám vetette az aranyat. Nem rossz, ha egy országnak van aranytartaléka, de ezt úgy előadni, mint a Mari nénivel való jótéteményt, azért elég necces, de a NER-ben szódával elmegy ez is.

Ez az egész tegnapi pörformansz az arannyal ilyen Dagobert bácsis tempó volt, amikor a kacsa úszik az aranyban, örvendezve afelett, hogy ez mind az övé. Vagy csak felmérte a kócerájt a kedves vezető, megállapította a gyenge pontjait, hogy könnyű legyen a vivés, ha szólít a történelem. „Szakértők” szerint csak a piacok megnyugtatásának szólt ez az egész, bemutatva az aranyat, valamint kuszaszem és vezértrottyos sírig tartó barátságát, hogy miden rendben van. Nem, semmi sincs, mert a népek nem a piacok, nem nyugszanak meg, csak fölhúzzák magukat, mert már megint hülyének lettek nézve.