Kötcseológia

Meg vagyunk nyugodva. Lesz kötcsei piknik, ami felemelő eseményt, a jobboldali keresztény erkölcsi fölény bográcsozását tavaly a járvány nem engedte megrendezni, de most, hogy már lehet sörözni a teraszokon, semmi akadálya, hogy Németh Szilárd a velőspacalba csapjon. Igaz, ne igyunk előre a nemzet vejével a zavartalanságra, tavaly is így volt, hogy jachtok, kevesebb Adria és több Balaton, aztán láttuk az őszt, ami most kezd véget érni a harmincezer halottjával, és mindjárt itt lehet a másik ilyen deltákkal, sőt, már gammákkal is.

Azaz, nyugtával dicsérjük a napot és az urat. Momentán tegyen böfögéssel elegyes boldoggá minket, hogy a kötcsei porban megjelennek, megjelenhetnek az Armani öltöny, makkos cipő kombók, a Rolexek és a használt pelenkák, ahogyan az új magyar elit mulat kulturális hegemóniáját demonstrálandó. Mindezen az ambivalencián részünkről tovább nem is élcelődnénk, mert nem mindenkit tanítottak meg késsel-villával enni az avas szagú, tyúkszaros parasztudvaron, sem a marxista esti egyetemen. Az élet korántsem tökéletes.

Ha boldogok lesznek így magukban, legyenek azok, de legnagyobb fájdalmunkra ez így nem lehet. A bográcsozás a NER-ben fölér egy párttaggyűléssel, ahol eldöntik, hogy ne ők nyerjék a legtöbbet, de mégis azért eleget, most már az egész országot és nyúlványait. Viszont az élet nem csak Pelikánnak nem habostorta, hanem a fideszistáknak sem az, ki tudja, ki, mikor, mit bűnözött, nem volt elég lojális, szervilis, odaadó, nem eléggé habzott a szája, így elindult a kegyvesztés hosszú, olykor egészen rövid, de mindenképpen kijózanító útján.

Nem mindenki kap meghívót a kötcsei piknikre ugyanis még a bátor százharminchármak közül sem, és gondoljunk bele az ő lelkük helyébe, mit érezhetnek ilyenkor. Hogy ők mindent megtettek, olyan bátrak voltak, mint valami partizánok, mindent megszavaztak, amit eléjük raktak, kórusban szidták a Gyurcsány édesanyját, ők maguk voltak a jobboldali erkölcsi fölény, s lám. Valami miatt ez sem elég, nem bográcsozhatnak együtt a kedves vezetővel, nem szíhatják vele közösen a füstös kötcsei levegőt. Ez, hölgyeim és uraim maga a kötcseológa.

Mint azt mindannyian tudjuk, akik már kellően öregek vagyunk, mit takart annak idején a kremlinológia, az a tudományág, amely messzemenő következtetéseket vont le abból, hogy az ünnepi emelvényen a november hetedikei díszszemle alkalmával ki merre és milyen távolságra állt az első titkáról. Ebből hatalmi struktúrákra, utódlásra vagy épp főbelövetési sorrendekre lehetett következtetni, a hozzáértő szemeknek egy ilyen esemény maga volt a jövő, ki, mit várhat, ki mit nem, itt kirajzolódtak a felemelkedések és bukások egyként.

Kötcse, mint a Fidesz Vörös tere a tankok helyett gulyásokkal erre hajaz. Hogy ki mehet oda, ki nem, nagyon sok mindent elmond a jövőről, s nem csak az, hogy a kedves vezető ott milyen hagymázokat ad elő, mert újat már nem tud. Hanem, hogy ki van ott, sőt, ezen túl, hogy ki meríthet neki a bográcsból, ki fújja meg a falatot, ha az túl forró volna. Ez egy családi piknik, ahol mindenki igyekszik körülrajongani a keresztapát, aki csendesen simogatja a macskáját lukában egy vörös rózsával, körben viszont a TEK, a levegőben helikopterek.

Tényleg, vajon lesz-e megint fekete fóliával takart kerítés, vagy régebbi mintára buszokkal barikádozza el magát a makkos cipős elit, ezt sem tudjuk, vagy hogy körbeaknázzák-e a szeánszot, hogy valami egyetemista rájuk ne törjön egy flakon festékkel. Vagy egy kétfarkú kutya, mondjuk. Mindegy is talán, ennél sokkal érdekesebb lesz már csak kötcseológaiai szempontból is, ki kap oda meghívót, s ki nem, hacsak nem lesz hétpecsétes titok ez is, mert mostanában már minden az. Egy nagy-nagy titok a komplett Fidesz-KDNP, ki mennyit lopott, s mikor.

Mindenki mindig. Mindegy ki lesz ott, ki nem, aki kiesik a pikszisből, lesheti, de azt érdekes volna látni, kik azok, kik lehetnek azok a kedves vezető kegyéből, akik még éhesek lehetnek az ország és az Unió pénzére, mert voltaképp egy ilyen dzsembori ezt mutatja meg, nevezzék akárminek is. Vagy így, vagy úgy, de abban a reményben meséltem a nagy fideszbográcsozásról, hogy az utolsóról szóltam azon egyszerű oknál fogva, ha nem lesz mit lopni, akkor már a keresztény értékek sem fogják annyira érdekelni az elvtársakat. Ez szinte teljesen bizonyos.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum