Tündérmese

Mások felhőtlen és földöntúli boldogságán élcelődni nem hivatásunk, hanem csak az rohadt ontológia, hogy miképp és mitől működik az ember, s legfőképpen, hogyan. Mert és ugyanis azt írja az újság, hogy Várkonyi Andrea az ő szőke hercege oldalán, aki nem hófehér paripán ugyan, de röpcsikkel és jachtokkal érkezett, viszont tényleg úgy, mint a mesében, végre újra nőnek érezheti magát. Föltehetnők a kérdést, mert valóban érdekelne, hogy mért, eddig minek érezte magát, papírcsákónak vagy papucs orrán pamutbojtnak, de ez hasztalan volna. A lényeg az, vannak emberek a földtekén, akik addig nem lelik az identitásukat, míg a bukszájukban nem hömbölög pár milliárd.

Addig senkik ők. Lám, Várkonyi sem volt még nő sem, s innen fakad, hogy ha így megvilágosodott Dagobert bácsi oldalán, s már tudja, hogy nő, akkor azt is tudja-e, hogy milyen. A másik nemzeti nagyasszony, a Timi is olyanná vált, hogy amikor elhagyta, őtet az ura, aki kikotorta a ganyéból, amikor magára maradt, mert a pénzeszsák elszenderült, akkor legnagyobb félelme az volt ennek a Timinek, hogy netán valamely csóró alakba lesz szerelmes, és akkor rászakad a mennybolt. Lehet, hogyha a Timit megtalálta volna a filléres szerelem, ő is megszűnt volna nőnek érezni magát, ami így leírva furán hangzik, de a NER már csak ilyen. Hogy milyen, azt ítélje meg mindenki maga.

Mások, ilyen nótabéli Vargánék, akiknek a kontya alá üt a gőz, amikor káposztát főznek, a közkelet szerint akkor igazi nők, ha potyogtatják méhükből a kisdedeket, klopfolják a kirántott húsnak valót, hogy a vak komondor meg ne haragudjék rájuk. Félreértés ne essék, én most itt nem a női princípiumon gondolkozom, hanem azon, hogyan veszi el az emberek eszét a mammon, hogy voltaképp vannak olyanok, akik odáig jutottak, egyszerűen a bankszámla határozza meg a létüket, ez a lét pedig az ótvar tudatukat. Akinek nincs semmije, az annyit is ér, tudjuk már nagyon rég a Fidesz-filozófiát, de azt eddig nem sejtettük, hogy akinek semmije sincs az nő sem lehet, viszont ezek szerint igen.

Hát akkor mi az anyám valaga, ha nem nő, kérdezhetjük szordínósan és értelmetlenül, mert, ha ezen a vonalon elindulunk, akkor nagyon messzire jutunk, be az égen ívelő szivárvány alá, mert az angyalokhoz, akik közkeletűen nem nélküli teremtmények, épp nem akarunk. De azért van annak valami diszkrét bája, hogy valaki Mészáros Lőrinc oldalán kezdi magát nőnek érezni, amihöz a bulvár szerint egyéb nem kell, minta naponta röpködni és jachtozni egyik Riviéráról a másikra, mert ez a romantika. Itt pediglen két dolog van, az egyik, ha már jacht, akkor például Borkaié mennyire volt ilyen, hogy a hölgyek azon akkor meglelték-e a romantikát, és pláne nőnek érezték-e magukat, és mennyire.

A másik pedig, hogy a Jancsik és Juliskák ezek szerint romantikát soha nem is tapasztalhatnak. Mert a folyományokból kitetszik, nem elég ahhoz egy szál tulipán és a nap lebukása a dombok mögött, miközben szerelmes verseket súgnak egymás fülibe. Mindez mit sem ér, mert Várkonyi-módra az aktuális Juliska mondhatja az ő Jancsijának, csessze meg, amíg királyfi nem lesz, ő nőnek nem érzi magát. És a Jancsi ilyenkor meghasonlik nagyon. Egyébként ez a várkonyis lángolás, ez tudjuk mi, és néven is nevezhetnénk, ha nagyon akarnánk egy pört a nyakunkba, de ilyenhez momentán gusztusunk nincsen. Foglalkozás is azért van vele kizárólag, hogy kiderítsük, miért nézik ezek hülyének az embert.

Mert annak nézik. És ebből a barlangból kitekintve következik az újabb föladvány, hogy és akkor a drágajó Lőrinc mindeközben mindezzel párhuzamosan férfinak érzi-e magát végre vagy újra megint. Az látni való, hogy farigcsálják, próbálják a pénzével kompatibilissé tenni, de mondtam is már, és tudjuk is, hogy a Pygmalion csak mese, Várkonyi nem Higgins professzor, és az egész tündérsztori, amit itt a KESMA gyömöszöl le a torkunkon, egy AE Bizottság által köpésre ítélt és érdemes sivatag. És csak annyi a mai kiábrándító időben, hogy ezek a férfinak és nőnek magunk érezések most akkor hogyan passzolnak a keresztényi, homofób irányokhoz, és zárásképp: akárha Júdás Jézusnak, az összes NER-szarházinak a fülibe súgjuk: tudom, ki vagy, és azt is, honnan jöttél.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum