Hastag az esőről

Drága, eggyetlen miniszterúr elnökúr, jóltevőnk. Aszt kéri a fécbukkon, mongyuk el véleményünket az esőről mi, hastagok. Bisztosan elgépelte eggyetlen jóltevőnk, asztán vastagot akart volna írni, hogy mi hasonlóan molettek vagy inkább eröss csontozatúak mongyuk el gondolatainkat az égi áldássról a jóisten seggedelmével eggyetlen jóltevőnk. Május van, amikor a népi bölcsesség szerint aranyat ér az égi áldás miniszterúr elnökúr, hogy nyőjjenek a vetések, gabnák, zőccségek, meg a gyömölcsös. Hogy nyőjjön a nemzeti zőccség, mer láttam ugyanitt a fécbukkon Varga miniszterasszony urat, hogy spárgát pucót, ami lobogóval vót általkötve, tehát hajrá magyareső, hajrá magyarok.

De drága, eggyetlen miniszterúr elnökúr, ahogyan közzé teszi a felhívását, hogy mongyuk el a véleményünket az esőről, mi hastagok, hát, megy ott a képen fedetlen fővel a szakadó magyaresőben. Ejnye miniszterúr elnökúr, hát nem vigyáz a drága egésségére, ahogy ott fedetlen fővel dolgozik érettünk az esőben, hát mér nem hív a békemenetből valaki esernyős asszonyokat, akik ott szokták védeni az esernyőjükkel a komunistáktó a demokráciját, a keresztényesset, hogy mostan kardozás helyett tarcsák a drága feje fölé asztat az esernyőt, mermég fölfázik nekünk a magyaresőben. Mer drága miniszterúr elnökúr mégse gabna vagy zőccség, hogy nyőjön ez esőtől és gyarapoggyék.

Legszivessebben magam sietnék rohannák oda, hogy esernyőt tarcsak érettünk gondoktól terhes drága feje fölé, de messze van miniszterúr elnökúr, úgyhogy legalább a hátitáskáját tegye a fejire vagy egy acskót, amibe a reggelije vót csomagóva. És aszt előbb szorgosan megenni mind, a szalonnát, kalbászt, rá egy kis házi kisüstit, mer kell az energija az érettünk való dolgozáshoz. Aztán az acskó a fejre. Másfelőlmeg, ha belegondolok, hogy a Gyurcsányira esik az eső, szakad rá, minda zég, és ronggyá ázik a Gyurcsányi meg mind az összes komenyista, sorosbérenc, brüsszelita talpnyaló, idegenszívű zsoldos, akkor derül az én öreg szívem és mosolyog.

És kérem az Urat, hogy öncse rájuk mind az összes vizét a dézsájábú, mossa el űket a föld színérű mind. De maga drága, eggyetlen miniszterúr elnökúr az acskót ne feledje. Mindeközben, ahogyan itt filozófálgatok, bugyog föl a kanális, mer nem bírgya enyeni a sok vizet. Ömlik ki belölle szarral elegyest, hömbölög a víz és bucskáznak a habok a gátakon, lukakon. Mer, drága miniszterúr elnökúr, a mi sorosista polgármesterünk nem csinyátassa meg az utat, aszongyahogy nincsen rája pénz, hát hova teszi a sok pénzet, biztos a saját zsebibe, ugye. Ehagyta a városunkat a jóisten amióta nem keresztényi polgármesterünk van, szép városunkat megüli a romlás azóta erössen.

Ugyhogy aszt mondom most már, maga, miniszterúr elnökúr mennyen fel a magas erkélyére, vigyen magával párba éllő lényeket minda Nojjé, asztán mossa el az özönös víz a sorossokat, vigye őket a szarral elegyest a pokol bugyraiba le, hogy így megpucolódván a világ gyöjjön el a mennyeknek országa, ahol a talpaink majd egymásra lépnek drága, eggyetlen miniszterúr elnökúr, jóltevőnk. Az én kérges talpam és a maga bársonyos talpa, ahogyan érinti egymást az esőben, hát, beleborzongok a gyönyörökbe. Futkorászik a hideg a hátamon, vagy csak egy légy, mer ezeknek teljessen emegy az esze, amikor odakint esik és szakad. Rohangának, dönögnek.

Zárásképpen és bisztatásul, hogy amikor az a zsiráffos Karácsonyi asztat monta magáról miniszterúr elnökúr, hogy maga kicsialacsony, akkor most vágjon visszahogy, na ugyehogy, akkor most az eső későbben éri el magát, mint annak a magasban ingadozó fejit, és míg az már szarrá ázik, maga pont rá tudja húzni az acskóját a saját fejire, és úgy mutattya neki a fityiszet, hogy boldog karácsonyt Karácsonyi, hát hol, az acskód, seholse nincsen, cseszed, míg mi nevetünk csak az acskónk alatt, úgyhogy hajrá magyareső, hajrá magyarok. Hát, ennyit vélekedek én az esőről, hasonlóan hastag, mint maga, ez ez eső ez sohase ér véget, minda a fudballéjszaka. Imádom magát, miniszterúr, elnökúr, jóltevőnk, egyetlenes örömünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Hastag az esőről
  1. Jane Doe szerint:

    Álmomban két macska vagyok…
    Van az iróniának egy olyan szintje, ami néha már fáj.
    Richard Rorty amerikai filozófus szerint (bár, hát mit tudnak ezek a romkocsmában heverésző bölcsészek) az ironikus gondolkodás használata segít megőrizni a képességünket a szabadságra,
    a megújulásra.
    Na, erre a kettősségre kellene valahogy gombot varrni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!