Orbán és a nemzeti egyetemek

Tegnap a Kossuthon megtudtuk minielnökünktől, hogy amit eddig nemzetinek hittünk, úgymint dohánybolt és lótenyésztés, az csak a hangya aprócska nemiszervén a pörsenés, mert ugyanis van valami, ami a nemzeti köbön. Illetve még nagyobb hatványokon, és ezek az egyetemek. Minielnökünk szerint ezek az intézmények „a nemzeti szuverenitás, a nemzeti önismeret, öntudat, a nemzeti műveltség, a nemzeti kultúra letéteményesei”, és ebből a meghatározásból – illetve a hozzá csatolt hagymázakból – az is kiderült a szokásos pénteki szeánszon, mi a szándéka a magyar felsőoktatással a minielnöknek azon túl, hogy lenyúlja a pénzüket.

Egyrészt szétveri mind az összeset, másfelől pedig ideológiai tisztogatást végez bennük olyképp – mint szavaiból kiderült –, mint a sajtóval is tette, ahol baloldali volt a fölény és még ma is az állítólag. Az egyetemek a minielnök lázas előadásában – ha nem ő dirigál bennük – „valami globalista, nemzeti karakterüket elvesztő intézményekké” válnak. Mert – így az eszement minielnök – „a baloldal ugye egy internacionalista képződmény Magyarországon, az egyetemek pedig nemzeti intézmények”. Ami ebből a beteg gondolatmenetből fölsejlik, az maga a tömény iszonyat. Ez az ország szellemi életének lefejezése, illetve ellenzékbe, illegalitásba kényszerítése.

Az interjúnak álcázott monológból az is kiderült, hogy: „Amikor majd ezeket az alapítványokat fölállítjuk, és fölkérjük a kurátorokat, akkor olyan embereket fogunk majd oda felkérni, akik rendelkeznek ezzel a nemzeti szemlélettel. És ezért én nem tudok jó szívvel javasolni senkit sem ilyen kuratóriumba, aki egyébként egy internacionalista, globalista szemléletű ember, mert akkor az egyetemeket is ebbe az irányba vinnék el. Tehát nagyon helyes és jó, hogy éppen most, amikor nemzeti kormányunk van, pontosan most állítjuk hosszú távon is kiszámítható pályára az egyetemeinket, mert ezek így megmaradnak a nemzeti érdek és a nemzeti gondolat körében.”

A nemzeti isten tudja hanyadik hatványra emelése az egyetemek esetében a saját alapbigyójuk megsértése is egyben, hiszen abban valami figyelmetlen véletlenségből benne maradt a lelkiismereti és vallásszabadság mellett az oktatás szabadsága és az egyetemi autonómia is, sőt, a lelkiismereti és vallásszabadság magában foglalja az állam világnézeti semlegességét is, mint alapbigyót. A tegnapi monológgal egy kosszal ez mind ki lett hajítva, nemzeti alapra lett helyezve úgy, hogy máig nem tudjuk, a csapból is csöpögő „nemzeti” jelző valójában mit is takar. Így ránézésre és pár éves tapasztalat után valami álkeresztény handabandát.

Az egyetemek nemzeti irányítás alá helyezése politikai tisztogatást jelent az oktatói karban, a nem kívánatos, nem keresztény hallgatók között, és valószínűleg a „globalista” tananyagban is beláthatatlan következményekkel. A rajtuk kívül állók „globalista internacionalistának” bélyegzése szolid és kevéssé rejtegetni akart kommunistázás azzal a toldással immár, hogy ezt a réteget a felsőoktatásból oktatóként és hallgatóként is ki óhajtják zárni. Tegnap kiderült tehát, hogy az Unió felsőoktatásra átutalt eurómilliárdjainak ezt a szerepet szánja a minielnök. Szóljatok nekik, hogy ne adjanak egy centet sem, ha jót akarnak.

Csak úgy mellékszálként a fenti borzalmak mellé jegyzem meg, hogy az is sajátos orbáni idea, miszerint létezik nemzeti tudomány. A tudomány sajátos jellegéből fakadóan nemzetközi, ha úgy tetszik, „globalista-internacionalista”. Ha nem ilyen, akkor csak legózás Mátyás csontjaival, mint erre példa már van, egyébként pedig mit várjunk egy olyan alaktól, aki egy tudóst leasszonyságoz. Akkor csak az derült ki, hogy tajparaszt, ma már az is, hogy közveszélyes, az egész országot valami fasizmussal elegyes középkorba kívánja visszavezetni, mert ez felel meg a hatalmi érdekeinek. Más oka ennek a gyalázatnak nincsen.

Felhívnám a nagyközönség szíves figyelmét azonban arra, ha magára már nem is gondol, mint akinek normális élete lehet még ebben az országban, figyelmezzen a gyerekére vagy az unokájára, akiknek a jövőjét épp most cseszi szét Orbán. Ha lehet olyat mondani, hogy teljes – mert sohasem az – a dúlás, tegnap lett az. Az óvodák, általános és középiskolák után az egyetemek is egy beteg elme szolgálatába lesznek állítva, és az egész országnak úgy át lesz mosva az agya a beteges keresztényfasiszta ideológiával, hogy száz év alatt sem lehet kiheverni. Gondoltam, most szólok, amíg valaki még meg bír hallani. Nem sokáig lesz ez így, aztán már csak káromkodok meg fütyörészek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum