Orbánság, 2021. április 28.

Tegnap szintet léptünk kiszolgáltatott életünkben. S mivel mára ébredve, az ablakon kitekintve nem láttam, hogy zaklatott tömegek vonultak volna ott, a macskakő sem volt föltépve és a tévészékház sem lángolt, szintet lépek én is krónikási mivoltomban, és mindenféle cifrázás nélkül jegyzem fel, mi dolgok történtek, hogy a fentebb jelzettekre kellett volna ébrednem. Eddig vett az ember egy mocskot, amit Orbánságban kitaláltak hatalmuk építésére, vagyonuk gyarapítására vagy züllött és pállott eszméik terjesztésére, ezt kiforgatta, mint egy rossz bekecset, összefüggéseket keresett, és bemutatta aljasságukat. Ha jó kedve volt, még élcelődött is rajta, igyekezett megformálni mondandóját és mívekbe önteni, de ennek ma semmi értelme.

A mennyiség túlcsapott a minőségen és annak igényén, ma puszta felsorolás lesz, hogy egy nap alatt mivel törtek a civilizációra, s ha úgy tetszik, majd a net megőrzi, mint dokumentumot és bizonyítékot egy eljövendő tárgyalásra. Ha nem is földi, legalább égi hatalmak számára, bár ezek, illetve egy személyben a teremtő ítéletében kevéssé lehet bízni. Ez majd az evilágiakra marad. Amiről szó van most: elképesztő mennyiségű közvagyon került ki az állam kezéből kedd délelőtt. Az alapítványokat irányító kuratóriumok tagjait a kormány ezután nevezi ki, a nekik juttatott vagyon vagy támogatás sem számít már közpénznek. Bárkinek, bárhol, bármennyiért eladható, és tudok ennél jóval többet is rögzíteni a tekintetes bíróság számára.

Nem csak több ezermilliárd értékű közvagyon kerül a Fidesz (Orbán Viktor magánszervezete) birtokába, hanem az állami felügyelet, ellenőrzés és irányítás is, az állam ismert funkciói kiüresednek és megszűnnek. Mivel várható, hogy az egyetemek és más intézmények esetében alkalmazott modell nem áll meg itt, az állam megszüntetése és magánkézbe való kilopása zajlik. Ha megkérdezzük honfitársainkat erről a történésről, tízből kilenc még csak nem is hallott róla, a maradék egy pedig azzal példálózik, hogy Gyurcsány is lopott. Honfitársaink döntő többségének fogalma sincs róla, mi folyik az országban, mert elnyomja a járvány keltette csatazaj. Mielőtt rátérnénk a következő eseményre, jól jegyezzük meg, hogy rendeleti kormányzás van életben.

Orbán tavaly szeptember 18-án mondta a következőket: „Nézze, szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet.” Azóta a felelősség mindenkire hárult, mindenkire rá lett maszatolva, a csúcspontját azonban akkor érte el, amikor Orbán szó szerint ezt mondta az ellenzéknek: „az önök lelkén emberéletek száradnak”. Hangsúlyozzuk, vészhelyzeti és egyszemélyi kormányzással. Amíg ez a pörformansz zajlott, megelőztük Gibraltárt, Magyarország világelső az egymillió főre eső koronavírus-halálozásban. Mire ma fölébredünk, huszonhétezer fölé emelkedik halottaink száma.

Erre Deutsch Tamás a következőket adta elő: „Megnéztem hét évet az MSZP-SZDSZ kormányok alatt és hét évet a Fidesz kormány idején és 27.284 emberrel több halt meg. Deutsch Tamás összevetése szerint 2003 és 2009 között, mikor MSZP-SZDSZ kormány volt hét esztendeig 929.029 ember halt meg, míg a Fidesz kormányzás alatt a 2010 utáni hét évben 901.745 ember. A kettő között 27.284 ember a különbség” – tette hozzá. Nem gondoltam volna, hogy járványügyben is lehet elmúlt nyolc évezni, de ezek szerint igen. Itt tart Orbánság a fekália kenegetésében, miközben szétlopja az országot. Mindeközben Orbán tette politikai verseny tárgyává a halottak számát, amikor azt mondta, hogy a védekezés sikerét a megmentettek életében lehet mérni. Amikor mérődik, akkor pedig Deutsch ezzel szólal meg.

Elképesztően cinikus aljasság, de még fokozni is lehet. Kövér pedellus, a parlament házelnöke egyáltalán nem díjazta, hogy Tordai Bence, párbeszédes képviselő még március elsején mobiltelefonnal közvetítette, ahogyan odament Varga Mihály pénzügyminiszterhez, hogy számon kérje a II. és III. kerületi szakrendelőktől elvett mintegy 9,3 milliárd forintos költségvetési támogatást. Ezért őt a házmester 8.2 millió forintra büntette, amit a kormányoldal tegnap ugyanolyan röhögve szavazott meg, mint a soha nem látott mértékű vagyonrablást. Továbbá a visegrádi négyek közös, Oroszországot elítélő nyilatkozatot fogadtak el hétfőn, ám a Lengyelország által megfogalmazott keményebb kiállást Orbán Viktor megakadályozta. Ugyanakkor egy orosz táblázatot kopizva népszerűsítik az orosz vakcinát. Lenne mit mondanom még, de egy napra ez is sok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum