Zacher etikája

Az elkövetkező napokban, hetekben figyelnünk kell az orbánsajtót, hogy miféle mocskok jelennek meg majd Zacher Gáborról, aki a Szabad Európa rádiójában nem átallott olyan kijelentést tenni, hogy Orbán „Számoljon el azzal a lassan huszonkétezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba.” Ez egy hete volt tán, azóta a halottaink száma közelíti a huszonötezret, így az a drámai helyzetjelentés, amit Zacher a kórházakról adott, igaz lehet. Így vagyok kénytelen leírni, beletenni a feltételes módot, ugyanis a kórházakról, az ottani helyzetről, halottakról, egyáltalán semmiről semmit nem lehet tudni, lévén a baloldali médiafölény oda be nem teheti a lábát.

Mint kitetszik, halottaink egyre többen, az orbánsajtó győzelmi jelentései viszont folyamatosak. Zacher interjúja a Szabad Európában megrendítő hallgatni való volt egyébként. Egy orvos őszinte vallomása arról, hogyan győzi le őt, a munkáját a kór, hogy nem tudja, amikor a lélegeztetés miatt elaltatja a betegét, fölébred-e, illetve arról, hogy akadt olyan helyzet is, amikor nem jutott elég lélegeztetőgép. És ami a legfőbb bűne volt Zachernak, kijelentette, ilyen helyzetben nem kellett volna Orbánnak azt ígérgetnie, hogy mindenkit meggyógyít. Szóval nem diadalmi jelentés volt ez a beszélgetés, és az ilyenekkel csak a baj van. Nem passzolnak a megszabott irányhoz.

Hogy Zacherről most majd kiderül az orbánsajtóban, az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője, ő maga pedig Gyurcsány kitartottja, sorosista sátánfattya, abban biztos vagyok, mert a kilövési engedély megérkezett egyenesen a minisztériumból. Egy bizonyos Kollár Lajos professzor – aki állítólag Kásler szakmai tanácsadó testületének tagja – a szaktárca e-mail címéről küldött üzenetet hatvanhárom orvosi szakmai tagozat vezetőjéhez, hogy ítéljék meg, etikailag helyes-e, amit Zacher a rádióban mondott. Mielőtt elméláznánk ezen a kvázi vizsgáló bizottságon, csodálkozzunk el, hogy Káslernek szakmai tanácsadó testülete van.

Elég hülye tanácsokat adhatnak neki, ha Kásler ténykedésébe belegondolunk a Tízparancsolattól kezdve odáig, hogy most meg leállította az emlőrákszűrést, mint annyira nem életbe vágó dolgot. Ilyen egy lelkiismeretes onkológus, de ez külön dolgozat témája volna. Most Kollár tanácsadó ténykedésébe merüljünk bele, aki fölszólította mintegy a kollégáit, hogy kollektíven ítéljék el Zachert, amire hivatkozva aztán majd lehet abajgatni, bizottság elé idézni, megróni, kamarából kizárni, vagy akármi, hogy megtanulja, nem nyilatkozgatunk nyakra-főre. Az igazat meg pláne nem, mert az zavarja a központi bizottság győzelmi álláspontját.

Hogy az ország azért – bár nagy az erre irányuló munka – nem süllyedt el teljesen a ganyéba, az mutatja, a szakmai tagozatok vezetői elhárították, hogy etikailag minősítsék igazmondó kollégájukat, s így részt vegyenek a meghurcolásában. Viszont, hogy ez meg fog történni, abban szinte teljesen biztosak lehetünk, lévén, a rezsim takargatva bűneit nem engedheti meg, hogy a közvélemény bármilyen hiteles információhoz jusson az elcseszett járványkezelésükről, Zacher bűne így hatalmas. Maga Orbán mondta még korábban, hogy ha nem az ő sajtója tudósít a kórházakból az kamu lesz, és most meg is lett a baj orbáni nézőpontból.

Ami viszont delikát, még a felettébb szervilisnek mutatkozó Kollár tanácsadó sem a beszélgetés igazságtartalmát, hanem annak etikus voltát forszírozza, hogy valami fogást találjon az elhajló Zacheren. „…Fogadom, hogy orvosi tudásomat az egészség megőrzésére és a betegek javára fordítom. A betegek gyógykezelésében meggyőződésem és tudásom szerint csak azt alkalmazom és tanácsolom, ami a javukra válik és óvni fogom őket az egészségre káros és ártalmas hatásoktól… A beteggel, illetve ha a beteg érdeke úgy kívánja, hozzátartozóival, időben és kíméletesen közlöm betegségének természetét és a gyógykezelés módjait…”

Ez itt részlet az orvosi eskü szövegéből, aminek Zacher úgy felelt meg, hogy olykor elmondta, nem biztos, hogy a lélegeztetettek fel is fognak ébredni. Ez nem passzol a „mindenkit meggyógyítunk” orbáni hőbörgéshez, s lám, Kollár tanácsadó ténykedésével nem a szakmáját, hanem egy politikus seggét óhajtja védeni. És most tessenek eldönteni, ki követ el ebben az esetben nagyobb etikai vétséget, és kit fognak aztán kinyírni végül. Hogy Zacher-félékre milyen égető szükség volna a tisztánlátásért, más események is mutatják. Tapasztaljuk, hogy ma kizárólag a frenetikus oltakozási sikerekről hallani, a halottainkról pedig szó sem esik.

Erről pedig a K-Monitor mesél. Ők azt mondják el a kiábrándító valóságról, hogy „Sajnos újra azt látjuk, hogy a tisztifőorvos tudatosan akadályozza az információáramlást… most újabb másfél hónapot kér Müller Cecília hivatala, hogy átküldje számunkra a nála lévő adatbázist a települési szintű COVID-halálozásokról.” Arról is írnak, hogy a február végén beküldött kérdésükre csak május végi választ fognak kapni, az akkorra már elavult adatokkal. „Itt tart a magyar COVID-tájékoztatás – és örülhetünk, ha a kérdésünkért nem kapunk vegzálást a hatalomtól” – összegzik. És ezen a ponton tessenek elmerengeni erkölcsről és erkölcstelenségről.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum