Petry és Hrutka

Petry Zsoltot, a Hertha BSC magyar kapusedzőjét kirúgták, mert, mint az indoklásban Carten Schmidt vezérigazgató kijelentette, a Magyar Nemzetnek adott interjúja nem összeegyeztethető a Hertha értékeivel. Petry Zsolt ebben az interjúban Gulácsi Péternek, az RB Leipzig kapusának a szivárványcsaládok melletti kiállását kritizálta mint a nemzeti oldal képviselője. Hrutka János, volt válogatott futballista ezzel szemben kiállt Gulácsi véleménye mellett hetekkel ezelőtt, ezért pedig őt a TV2 kebelébe tartozó Spíler TV-től rúgták ki indok nélkül, de mindenki tudta, miért. A Spíler TV nem hivatkozott a saját értékeire a döntése után, de ezek szerint valamilyen mégis csak van neki, ha az vacak is.

„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” – Ez a liberalizmus tételmondata a véleményszabadságról (nem Voltaire-től), ami a jelek szerint szép idea, de annyit ér, mint árnyképek a falon. Petryt és Hrutkát egyazon ügyről vallott ellenkező előjelű véleménye miatt tették utcára, és abban a zavarodott helyzetben vagyunk, hogy mindkét kirúgást el kellene ítélnünk ugyanazzal a vehemenciával. „Harcolnunk” kellene Petry véleményének szabadságáért, viszont jó szívvel mégsem tudjuk megtenni, mert zavarok támadnak bennünk. Nem vagyunk ezek szerint jó liberálisok. És emiatt kell kivizsgálni ezt a dilemmát.

Hogy holnap is kétségek nélkül nézhessünk a tükörbe. Mimagyarok szemmel Petry kirúgása a libsik lelepleződése, hogy csak a hasonlóakat tűrik meg maguk között, liberalizmusuk tehát álságos, és formailag úgy van igazuk, hogy mégsincsen igazuk. Ennek az egésznek (Petryvel és Hrutkával) intellektuális, morális és emocionális oldalai vannak, viszont akik ítéletet, véleményt mondanak pro és kontra, ezeket nem igazán vizsgálják meg és gondolják végig. És valljuk is meg, kies hazánkban mostanában kevés igény mutatkozik erre. A liberális, akit hazájában tövestől akarnak kiirtani, a háborús helyzetben – mivel nem szent – elveit feladva küldi el az ellenoldalt az anyjába.

Ha ragaszkodik a vegytiszta eszmékhez, megfojtják, és ott tartunk, hogy elnézést kell kérnie, ha visszaüt. Viszont a kiinduló tétel, a szivárványcsaládok védelme és a homofóbia elítélése ahogyan az egyik oldal számára a legalapvetőbb erkölcsi mérce, a másik oldalnak viszont maga a világvége, az emberi természet ellen való bűn, s innen nézve senkinek az igazságát megállapítani nem lehet. Mivel ilyen – igazság – abszolút értelemben nem létezik, ahogyan a jó is viszonylagos. Intellektuális, ha úgy tetszik, filozófiai szemszögből nem eldönthető, hogy ennek vagy annak van igaza, mert mindahány a sajátját tekinti az egyedül üdvözítőnek és helyesnek.

Mégis, mért van úgy, hogy legbelül érezzük, ebben az összevetésben a tiszta szellemi – üveggyöngyjáték – megegyezés ellenére mégis Hrutkának van igaza, Petrynek nem, s míg az egyik kirúgása miatt bánkódunk, a másikat az észérvek ellenére mégis helyesnek tartjuk a véleményszabadság szentsége ellenére? Ez pedig csakis az éthosz, a morálnak az a szelete, amely embertársainkat legyenek bármilyenek is bőrük színében, vallási meggyőződésükben vagy nemi irányultságukban, egyenlőnek tekinti. Ez, ha úgy tetszik, Isten akarata és útmutatása, és mégis rá mutogatva szegik meg. A hitetlenül, érdek nélkül jónak lenni legmagasabb erkölcsi mércéjét pedig nem ismerik.

És éppen emiatt kerül elő egyetlen vezérlő eszmeként mindennek az emocionális oldala, hogy ott tartunk kietlen életünkben, legszívesebben egy kanál vízbe fojtanánk bele az ellenérdekelt oldal képviselőit. Ám, míg az úgynevezett nemzetiek ezt nem szégyellik, sőt, hangosan hirdetik is, hogy a rajtuk kívül állókat el akarják törölni a föld színéről, ha bennünk is ilyen érthető vágyak támadnak velük kapcsolatban, akkor azonnal a képünkbe dörgölik: lám, ezek a liberálisok, ilyenek. Az életünkre törnek, kiirtani őket tehát önvédelem és jogos. Egészen képtelen csapdát állítottak nekünk, és belesétáltunk. Eszméink miatt nem engednek visszaütni, miközben kéjekkel kínoznak. Most pedig ezt végig gondolva legyél okos, ha tudsz.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum