Fantomas

Nem tehetek róla, de amikor kiderült, hogy repülőtér készül épülni Felcsút mellett-közelében, ez olyan volt nekem, mint Proust Madeleine-je és teája, szóval gyermek lettem újra, de nem lovagoltam fűzfasípot fújva, hanem ültem a mozi sötétjében. Most képzeljük el a kölök Kázmért, midőn szíja magába az élményeket, Inota szeletet majszol a film nézése közben vagy kakasnyalókát szopogat, és meghasonlik az ő lelkében, amikor Brunner plébános keresztényi intelmei, az úttörők tizenkét pontja, és a mozi előtti bájos felszólítás kicsivel nagyobb pajtásától, miszerint adhatol ám két forintot, egyként kavarog Kázmér lelkében. A vásznon pedig győz a gonosz.

Úgy ér véget a filmalkotás, hogy Kázmér hallja Fantomas gúnyos kacagását, amint elmenekül Louis de Funes felügyelő elől tengeralattjárón, szárnyas autón vagy rakétán, amely az ódon várkastély tornyából hasít a magas levegőég felé. Tehát nincs katarzis, nem a jó győz, hanem a gonosz. A kölök Kázmér nem ilyenhez van szokva, amikor a világszép magyar népmeséket tanulmányozza vagy a Grimm horrorokat, nincs legkisebb fiú, se fele királyság, Fantomas röhög és röpül, Louis de Funes pedig toporzékol. Jól áll neki a toporzékolás, de ezt a kölök Kázmér még nem állapítja meg, mert teljesen elanyátlanodott, ahogyan találkozott a nagybüdös élettel.

Fantomas, az ősgonosz mérhetetlen mennyiségű pénzzel rendelkezik, technikai csodái vannak, ezekkel, és végtelen romlottsággal bűnözik, s olybá tűnik, csak a bűnözés kedvéért. Mert mindene megvan, a velejéig züllöttség csak passzió nála, különösebb célja nincs, csak azért teszi, hogy ne kelljen unalmában a körmét reszelgetnie. Ennyi morális elemzés elég a filmalkotásról, mert most arról lesz szó inkább, miként égett bele a kölök Kázmér képlékeny tudatába, ahogyan a rakéta előtör a kastély tornyából, benne ül a gonosz, kormányozza el a rakétát a büntetés elől, Louis de Funes pedig csak tehetetlenül toporzékol, mint már egyszer megmutattam. Milyen az, ha hoppon maradunk tehát.

Ha nem tudunk igazságot szolgáltatni, a pofánkba röhögnek, ahogyan menekülnek el a számonkérés elől, amikor a bűn nem nyeri el méltó büntetését. Szóval reptér épül Felcsútnál, ami annak fényében érdekes, hogy Fekete-Győr háromnapos programjában szerepel, lezárja a reptereket, hogy a mi gonoszunk ne tudjon Fantomasként menekülni, s ne kelljen tehetetlenül toporzékolnunk. Mert Ferihegyet el lehet torlaszolni ugyan a menekülő elől, de egy, a budi tövében terpeszkedő reptér rajta a hű szolgákkal már macerásabb, azon keresztül szabad a légtér akármely kipcsak diktatúra felé. Ilyenek is felötlenek az emberben, ha kölökkorában Fantomast nézett a moziban, felnőve pedig Neriában adatik élnie.

Az már egy szint, ha ilyenek jutnak az ember eszébe egy lehetséges reptér kapcsán, nem az örömök, hogy országa jobban teljesít s ami a legdelikátabb, mindebben, hogy gondolkodása így alakult, lehet, nem is az ember a hibás. Itt tartunk most épp lelombozó életünk vége felé haladva, de, hogy derüljünk is kicsit, nézzük azért a dumát, amivel indokolják a röptér megépültét: „Nagyszerű hely lesz ez a trianoni megemlékezéseknek, az óceánrepülés és a sportrepülés akkori körülményei méltó bemutatására és a repülősport népszerűsítésére”. Én nem tudom, mi a rosseb baja van ezeknek, hogy Trianon már semmiből sem maradhat ki, egy permanens zokogás az ország, vagy csak az ájer megteremtése az egész.

Hogy erre mutogatva lehessen a pénzt lapátolni kifelé. Közegünk, hazánk, elitünk, a hatalom vagy hülye, vagy gonosz vagy mindkettő. Naponta bizonyítja szorgosan, így azzal is, hogy az indoklás szerint a pandémia miatt nem került napirendre a reptér ügye, vannak fontosabb dolgok ugyanis – így a propaganda. Persze, tesszük hozzá mi? Moto GP és vadászkiállítás. Meg a többi sok futballok és papok. De azért, hogy jókedvünk el ne hagyjon, ízlelgessük a két fogalmat együtt: óceánrepülés vs Felcsút. Igaza lesz a kétfarkúaknak, a végén még rakétakilövő állomás is épül, és Fantomasra gondolva kastélyuk már van hozzá. A gonoszság is adott, helyben vagyunk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum