Számolásmódszertan

Tegnap ötezerötszáz egészségügyi dolgozó nem írta alá az új munkaszerződését, ergo felmondott. A magyarországi összes kórházak atyaistene, úgy is, mint országos kórház-főigazgató kijelentette, baj nincsen, a problémát átszervezéssel megoldják. Mindeközben pár kórházban néhány osztály nem működött, de háborúban mindig akadnak gondok. Arról most épp nem mélázunk, hogy miért egy járvány kellős közepén kell matatni az egészségügyön, ennek minősítését mindenkinek a saját belátására bízom. Aztán jöttek a mitikus számok, miszerint ez az ötezerötszáz csak az egészségügyisek öt százaléka, na ugye, teljes a siker. – Részlegesnek nevezném.

Mert például milyen siker lenne az, ha mondjuk a kedves vezetőből akárhonnan hiányozna öt százalék, ki lenne akkor boldog, ő biztosan nem. Ellenben rengetegen nagyon. Ha öt százalék ment, akkor kilencvenöt maradt, és ezt így harsogva el is lehet adni diadalmi jelentésként, csak az nem örül ennek, akinek az ágytál a segge alatt marad. Mindebből kitetszik, ahogyan a nagy egész mindig elfödi az egyéni bajokat, a NER tehát ilyenekkel nem foglalkozik, pedig a lényeg abban van. Ha az öt, ha a kilencvenöt százalékot nézzük, akik fenyegetésre, egzisztenciális kényszerből meg még ki tudja miért maradtak, tragédiák rejlenek mind mögött.

Cáfoljanak meg, ha rosszul tudom, de én úgy emlékszem, hogy csudálatos egészségügyünk eddig is emberhiánnyal küzdött. No most, ha ebből kiveszek ötezerötszáz embert, ami tizenegyezer dolgos kéz, az csak hibádzik valahol. Nem épp ott, ahol a kedves vezető és nagyra becsült családja kúrálja magát, ha baj van, hanem a Józsiknál, Terkáknál, akik mindent elhisznek. A számolásmódszertan az, hogy óriási számokkal bombázzuk őket, milliárdokkal, ami a zsebükben maradt, és ők elájulnak a csirkeláb szopogatása közben, milyen jó is nekik. Ilyen sikerekben feredőzik az ország, amióta a NER és még hét nap. A népek pedig boldogan hiszik, míg meg nem halnak.

De előbb, utóbb ez is bekövetkezik. Amióta minielnök elvtárs mindenkit meggyógyít, már több mint tizenötezren távoztak, és ez azt mutatja, hogy a lakosságszámhoz viszonyítva közelítünk a világ élvonalához. Ezzel szemben a Józsiknak, Terkáknak meg lehet mutatni, hogy a hanyatló Amerikában már félmilliónál is többen haltak meg, ezek tehát ne pofázzanak. De főleg ne az ellenzék, aki abban érdekelt, hogy minél több halott legyen Neriában, kitépi a fecskendőt a lakosság karjából, ilyenek. Akkora a visítás, hogy meg kell a szívnek szakadni. És mondom, Józsi meg Terka elégedetten rágcsálja a csontokat, elbambulva a képébe tolt felfoghatatlan számoktól.

Viszont én is tudok ilyenekkel szolgálni, hátha segít felfogni a bajokat. Tavaly az volt olvasható a nem kormánypárti sajtóban, hogy 2019 májusában százhuszonkétezer (122.000) egészségügyi alkalmazott volt az országban, ami 2020 nyár végére száztizenötezerre (115.000) csökkent. Most azt mondta a főigazgató elvtárs, hogy száztízezerből (110.000) nem írt alá ötezerötszáz (5.500), így momentán akkor százötezren (105.000) maradtak úgy nagyjából. Ha a kétéves veszteséget duci kis ujjainkon összeadogatjuk, akkor cirka tizenhétezerre (17.000) jön ki a távozottak száma, amit lehet sikernek is nevezni.

Én ugyan hülye vagyok, de inkább az ellenkezőjének látom, ami lefordítva kudarcot jelent. Ha ilyen tempóban fogynak az egészségügyi dolgozók, hamarosan senki nem marad. Ilyen ugyan nem következik be, mert az abszurdnak is vannak határai, de amit látunk, így is elszomorító. Illetve annál több, veszélyes. Széthullóban az egészségügy, széthullóban az ország, csak a propaganda örök, mégpedig annyira, hogy hovatovább más sem marad. Viszont tudjuk, hogy az elmélet próbája a gyakorlat, s ha kórház-főigazgató elvtárs szerint egyáltalán nincsen baj és nem is lesz, lelke rajta. Ha ez a feladata, ez az ukáz, tegye. De majd ha más nem is, a Karma megdolgozza őtet. Illetve elsőként azt, akit elvtelenül szolgál.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum