Kutyák és emberek

Nem fog szerepelni a magyarok oltási bizonyítványában, hogy kibe milyen anyagot pumpált a NER. Lepapírozott, igazoltan hatékony mixet, vagy vásári fürkészbóvlit, ami csak úgy lepottyant egy napkeleti szekérről. Orbán unja a járványt, azt tűzte ki célként, hogy mindenkit oltsanak be, mindegy, mivel, s onnantól fogva ő széttárhatja petyhüdt karjait, mindent megtett, ennél többet nem lehet, mit csináljon, szarjon sünt? Viszont ez nem ilyen lineáris történet, mert hamarosan eljön az idő, amikor a nagyvilágban csak oltási igazolvánnyal lehet közlekedni.

Olyan lesz ez, mint az útlevél, s ha az unióban mára el is felejtettük a passport controlt, amivel marcona fegyveresek hajnalban ránk rúgták a vonatfülke ajtaját, most megint átélhetjük boldogult úrfikorunkat, gyermekek lehetünk újra fűzfasípot fújva. Macondóban, amikor kitört az álmatlansági kór, Jose Arcadio Buendia azt találta ki, aki a falun kívülről érkezik, viseljen kolompot a nyakában, hogy távol maradjanak tőle, ne adják át a betegséget, ami az egész falut múlt nélküli bambaságba süllyesztette. Ilyen lesz ez az oltási igazolvány is, az egészség menlevele.

Azt demonstrálja majd, tulajdonosa úgy mehet az emberek közé, hogy nem viszi közéjük a halált, másrészről viszont Európa nem Macondo, a kolompolás itt már kevés. Vannak elvetemült országok, amelyek nem ilyen szárnyalóan szabad szelleműek, mint a miénk, amelyik szarik arra, mit döfnek az alattvalóba, csak már pipálhassuk ki. Orbán álma az, hogy oltakozás, kocsmanyitás, fröccsözés, meccsre menés, szotyizás, és a magyari embert mindettől elönti a földöntúli boldogság plusz elégedettség. Hogy a színfalak mögött mi van, édesmindegy, sose halunk meg.

De máris itt vannak a lengyelek – egyelőre –, akik kijelentették, földjükre olyan ember be nem teszi a lábát, akit kínai vagy orosz anyaggal kezeltek. Ha még sok ilyen kukacoskodó ország akad, a magyari ember vérköreiben a keleti cuccal nem megy sehová. Az egész ország egy rohadt nagy karantén lesz, például jelen állás szerint a kedves vezető sem mehet Lengyelbe tárgyalni, hogyan zsarolják közösen az uniót, a következmények tehát beláthatatlanok. Amikor azt hinnénk, az oltási igazolvánnyal miénk lesz a rend és a szabadság, csak az entrópia növekszik.

Erre találta ki a felcsúti géniusz, hogy ne szerepeljen az igazolványban a szer eredete, de, mint láttuk, útlevélnek ez kevés, maximum a sarki kocsmába érvényes. De jól van az úgy is, a jobbágy ne álmodjon túl nagyokat, arra ott van a Fidesz. Hadházy képviselő fejtette ki – mert ő gonosz –, hogy még a kutyák oltási könyvében is szerepel, mit kaptak, mikor, miért, anélkül a magyar eb más országokba nem is mehet. Hadházy képviselő – aki gonosz – a jelöletlen magyar emberigazolvány kapcsán így arra jut, a kedves vezető a népét kutyába sem veszi.

Megfontolandó dedukció. De a még Hadházynál is gonoszabbak nem átallanak olyasmiket elképzelni, mindez, hogy nem lesz tudható, kit mivel pumpáltak tele, csupán arra való, ha valakinek a kínaitól esetleg méteres füle növekszik vagy még hat feje, akkor ne lehessen arra fogni. Mondhatjuk, hogy ez Isten akarata, akinek az útjai kifürkészhetetlenek, csak Kásler tudhatja őket, a körme alól kihulló földdarabok összeállásából látja meg, mint valami televíziós tévéjós vagy vajákos asszony. Nagyjából ilyen szinten van a járványkezelés.

Az ország irányítása emellett szintén, tudatosságot benne a lopások logisztikájában láthatunk, vagy már abban sem. Nem cicóznak, szaroznak, gátak nélkül visznek mindent, lapátolják ki az ország vagyonát. Például a kínai cuccokon is, amit a mi pénzünkből fizettek, ők gazdagodnak, és akkor csodálkozunk, Rogánnak honnan került nyolcszáz millió a bevallásába, de azon még inkább, hogy Orbánnak meg semmi sem. Olyan homályos ez is, mint a magyarok oltási igazolványa. Valami van, de, hogy mi, azt senki sem tudja. No de majd jövő tavasszal kiderül.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum