Isten, haza, család

Tegnap arra ébredt a nemzet, hogy Varga miniszterasszony válik. Nem nagy ügy, a népek nagy általánosságban elválnak, gyakrabban, mint holtodiglan együtt maradnak, és ezen még Novák Katalin sem segíthet. Ám az újság gonosz volt, amely közölte. Épp a családok hete csúcsaihoz közelítve kürtölték világgá, itt, minálunk például maga a püspök atya fog ez ügyben misézni. Ájtatosan forognak majd a szemei, és előadást tart arról, amihez köze nincs, mert nem is lehet, de azért belebeszél a butaság bátorságával. Ott tartunk már a házasodási buzgalomban, hogy az egyik NER lap arról számolt be, mint „Magyarország jobban teljesít” brigádnapló, hogy mostanában az eljegyzés is több, mint a libsik alatt.

Hogy ezt honnan veszi, hogy a KESMA lapok ott vannak minden lánykérésen, meghívást kapnak, aztán majd ők tartják a gyertyát, a fene se tudja, de örülünk neki. Emlékeim és tapasztalataim szerint mi most erősen keresztény nemzet vagyunk, ebbéli minőségünkben azonban a válás macerás. Mert amit Isten összekötött, azt ember szét nem választhatja, ugye, holtomiglan-holtodiglan és más efféle cuki kurvaságok. Mivel azonban ezek nem keresztények, csak azt hazudják, válnak orrba-szájba, az utóbbi időben is Mészáros, Rogán, most Varga igazságügyis, előtte meg az összes többi. Azt hiszem, Deutsch a rekorder, és ez ügyben is el kell majd számolni az Istenükkel, már ha van nekik olyan, de ezt kétlem erősen.

Túl mindezeken azonban a válás magánügy. Két ember és csatolmányaik drámája, valamint nyomora, ám, ha az ember ilyen közegben, a család, gyerek, CSOK, lihegésével ajkain éli a nyomorult életét, azért érdekes bír lenni, és jogosan kapja fel a fejét a talpas jobbágy. Hogy mi van? Mi van? Főleg, hogy előtte a hírek szerint mindenféle kétes kölcsönökkel óhajtottak családi fészket beszerezni, sőt, lehet, a fészek már meg is van, ami bonyolítja a dolgot. Ám attól azért nem tartunk, hogy a procedúra nyomán férjuram az utcára kerül, ahogyan a köznapi férjek szoktak, és a híd alatt élni kényszerülvén a volt felesége igazságügye üldözi őt majd, mint hajléktalant. Mert mások csak annyit is érnek, mint elékezhetünk.

Igaz, például Mészárost se forgatta ki a vagyonából a volt neje, Rogán meg egyenesen minden válással gazdagabb lesz. Másképpen süt ezekre a nap, mint kitetszik, de ezt eddig is tudtuk. Visszatérve azonban Varga igazságügyisre, a hír napvilágra kerülvén azt ugyan nem cáfolta, de kijelentette, hogy az ilyesmit firtató kérdésekre nem válaszol. És hozzá tett még egy érdekes mellékmondatot, miszerint már a lakásügye óta összehangolt támadást folytat a családja ellen a sajtó, és ezen a ponton kell pöttyet megállnunk, mert tévedésben leledzik igazságügyes asszony, a családja egy gatyakorcnyit sem érdekel senkit sem. Ellenben a saját becses vagy becstelen személye annál inkább.

Ha bírósági fogalmazó maradt volna, azt sem tudnánk, hogy a világon van, reszelgethetné a körmét az irodában. De miniszternek kellett lenni, mégpedig a legrosszabb fajtából. Arrogánsnak és szervilisnek, kioktatónak és nagypofájúnak, így az a helyzet állott elő, hogy magácskát rühelljük, nem az ártatlan családját, akik így jártak. Akarva, akaratlan magácskához tartoznak, belekeveredtek mintegy a korpájába, és elszenvedik azt, amit magácska kap. Az ég egy világon senkit nem érdekel a családja, de őket pajzsul magácska elé tartani nem gerinces és egyenes dolog, viszont ízig-vérig fideszes. A Fidesz is, amikor a civilizált világ számon kéri, akkor a magyarokkal takarózik. Seckojedno.

Ám amiként a civilizált világ sem a magyarokat sérti meg, nézi le, oktatja ki, kéri számon, hanem a Fideszt, ezúttal, drága Varga miniszterasszony, magácska a céltábla, mert megérdemli. Rosszalkodott ugyanis. A család csak elszenvedi a kedves mamát és feleséget, de ez ilyen dolog. A sajtó összehangolt támadása nem a gyerekek, sem férjuram ellen irányul, hanem magácska ellen. Ezt nevezik közszereplésnek, s ha terhes, le is lehet mondani, és máris megszűnik minden nyavalya. Ha a családját tetszene védeni, ez a járható ösvény, így az a dilemma – nem az enyém –, hogy a karriert választja vagy a családi békét és boldogságot. Mint keresztény anya, tudhatná a választ, amit viszont soha nem fogunk hallani. Hóttziher.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum