Brigádnapló

Van ugye ez a bájosan szervilis szocbrigád bölcsesség, amit mindenféle táblákon is terjeszteni szoktak, miszerint: 1. A főnöknek mindig igaza van. 2. Ha a főnöknek mégsincs igaza, életbe lép az első pont. Ilyeneket olajszagú műhelyek falain olvashatni a csöcsös női képek mellett, országot vezetni viszont ezzel a filozófiával nem lehet. Illetve van rá mód, mint ahogyan tapasztaljuk és elszenvedjük, de akkor az olyan is. Mint ez a miénk. Eredetileg az „Egy mondat a zsarnokságról” címet szántam az írásműnek, de nem keverem bele a dolgaimba Illyés Gyulát, mert majd nem győzök magyarázkodni, másrészt pedig ez egy tragédiát takar, ami ugyan megfelel létezésünk minőségének, de nem lehet egyfolytában sikolyok között élni.

Van itt nekünk ez a járvány, ami amúgy is elég bajjal jár, de körítésnek megkaptuk hozzá Orbánt, és ennyi elég is, hogy totális legyen a zűrzavar. Életben pedig az marad, aki valami szerencse okán nem nyeli be a kórt, vagy stramm a szervezete, máskülönben mehet a CBA-ba szentelt olajért a kenethez, meg tömjén szagú füstölőért a siratáshoz. Plusz itt ez az oltakozási mizéria a válogatós páciensekkel. Olyanok mint az ovisok a tejbepapival, hogy ez nem kell meg az sem, ülnek a megalázottak és megszomorítottak a partedlijükben és csak a nyugati anyagra áhítoznak. Golablista sorosisták, telebeszélte a fejüket a védekezést akadályozó, és pláne nemzetére törő baloldal, ezért hullanak mint a legyek. Azt hiszik, odamennek oltakozni, és megkérdik őket, mit rendel a vendég.

Lófaszt mama, itt a kínai vagy az orosz, beléd nyomom vagy mész a francba, elkulloghatsz a sor végire. Ezt nem én mondtam, hanem a kedves vezető, ami miatt egyrészt följelentették – remények nélkül, teszem hozzá –, másrészt kabaré is kerekedett, mert hárman mondtak aztán négyfélét, hogy ki milyen szurit kaphat és mikor. Ott áll a delikvens föltűrt ingujjal, várja, hogy tolják belé a szent anyagot, ezek meg vitatkoznak, ki mondott mit, hova menjen a magyari ember, a sor végére vagy a picsába. Néz ki a fejéből bávatagon a magyari ember, hogy akkor megmentik-e őtet, vagy inkább induljon a büdösbe a’la Sánta F. Sokan voltunk-jában. Így megy ez momentán Neriában, és még hideg is van, de nagyon.

No most, elérkeztünk a csúcsponthoz, amely ormon megkérdezték Gulyás kancelláriaminisztert, hogy akkor most mi van az oltakozással, vakcinákkal, lehet-e válogatni vagy tényleg lehajtott fejjel indulni kell a tornasor végére. Mert és ugyanis a válogatást mint jó nagyi, Ceci nénye engedélyezte, de más kontextust mondott az Emmi mint szakminisztérium Kásler nevén de Pintér felügyeletével, és volt a kedves vezető francba küldős értelmezése. Kérdezték ezt a Gulyást, hogy akkor most mi az anyám valaga is van, ő pedig jó csinovnyik módján fölmondta az olajszagú műhelyek csöcsös hangulatú törvényét a főnökről, igazságról és pontokról. Hivatalosan így: „Ellentmondás esetén a miniszterelnök szava a mérvadó.”

Azt hiszem, nincsen több kérdésem, itt áll előttünk feketén-fehéren a NER működésének fő tétele, miszerint az van, amit Orbán akar, a többi csak toldás, cirkusz és elámító máz. Emlékszünk még talán, amikor a kedves vezető beszámolt, hogy a professzor urakkal egyeztetett a védekezésről, a képen viszont Orbán virított, s mellette, vele szemben haptákban álló, reszkető lábú öregemberek látszottak. Hogy ténylegesen be voltak-e szarva, azt azért nem tudtuk, mert nem 4D-s volt a mozi illatpatronnal feldobva. Gulyás kijelentése mindent a helyére tett, szakkérdésben szakemberek akarata helyett Orbáné dönt, aki általában mindig a hatalmára gondol, hogy úgy ne mondjuk, más egyáltalán nem is jut az eszébe. Viszont vannak folyományok is.

Itt van nekünk a tizenháromezernél is több halottunk, amely a kormány rendkívüli felhatalmazású irányítása alatt halt meg nekünk, a felelősség tehát az övék. Tovább haladva azonban a NER taknyos ösvényein, és a fentiekből következtetéseket vonva le – „Ellentmondás esetén a miniszterelnök szava a mérvadó.” – itt áll előttünk pőrén, dagadtan, szotyolát pökködve a bűnös, akinek egyszer el kell nyernie büntetését, mert így kell ennek lenni már csak a Karma miatt is. Gulyást viszont Orbán helyében kirúgnám, mert olyan hülye volt, hogy egy mondatban buktatta le az egész nyavalyás és nyüves rendszert. Bár tudtuk ezt, de mégis csak ő mondta ki most, és, ami a legszebb, észre sem vette, mennyire ostoba.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum