Milyenek a tehenek?

Nemzeti anyatehén tartására kapott támogatást Orbán Viktor veje, Tiborcz István. Volnának itt kaján áthallások, amiket azonban jólnevelt szendeségünk okán nem bocsátunk a nagyközönség elé. Viszont bízunk abban, hogy a nemzet veje keze alatt élő anyatehén még pislákol, gondolván ezen a ponton az OLAF-ra és sötétségbe borult városainkra, amelyek sorsa példázza azt, mivé lehet egy támogatás, ha nem a jó gazda gondosságával használják az unió és a haza adófizetőinek pénzét. Következésképp reményleni tudjuk csupán, hogy az anyatehén jól táplált, boldog és csinos, kérődzés közben pedig a himnuszt dúdolgatja, ha pedig ihajj-kedve van, tán még a Nélküledet is.

Mindeközben, amikor csócsálgatjuk ezt a jelzős szerkezetet, miszerint nemzeti anyatehén, megül minket a szinesztézia átka vagy áldása, és élénken érezzük a trágyaszagot, amely hogy hogynem, nemzeti színű gőzökben inog előttünk, ilyképp a nemzeti anyatehén maga a magyar ugar. Pálinka és fokhagymaszagú böfögés roggyantott öltönygatyában, kézcsók és Orbán Viktor avas szagú parasztudvara. Jelzős szerkezetünkben egyképp járatódik le, mállik ganyévá a nemzeti, az anya és a tehén, így ez a halom, ami a romlás által létrejön, a NER maga a kokárdájával, ájtatos gonoszságával, az ereszen tornázó Szájerrel, elsőáldozással, a szent szánkókkal, etc., etc.

Úgy véljük viszont, hogy a nemzeti anyatehén közjószágokat borjadzik asszonyságok örömére, teljessé téve így az orbáni univerzumot, amelyben minduntalan féreglyukak nyílnak ismeretlen világok felé, ahová viszont nem indulunk. Nem a restség, hanem a nemzeti bávatagság okán, hiszen gondoljuk meg a nemzeti anyatehén habitusát, aki álmos szemekkel, olykor vágyódva, de szügyig merülve a ganyéban ácsorog, maximum lassacskán ballag hátrahagyván a költészetet magát, mint emlékezhetünk, hogy gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény. Ezt J. A. polgártárs verselte meg, őt azonban odébb rakták a Duna partján, nem látja már sem a dinnyehéjat, sem a fehérek közt európait.

Egyáltalán, minden egész eltörött. Mindamellett a nemzeti anyatehén mint intézmény másutt is létezhet, de ez minden más nyelven másképpen van. S gondolunk itt a kedves vezetőre, aki ekképp nyilatkozott meg élettérről álmodozva, s kijelentve, hogy ő nem Lebensraumot mondott, ami szót fehérek közt európai nem igazán vesz a szájára a közismert előzmények miatt. Ezen túl, ám ezzel együtt a nemzeti anyatehén nem national mother cow, ilyen globalista sorosfattya, hanem az anyatehén a családi autó. Másképp, zamatában legényanya ő, vagy a Barcikai Ősanya, illetve a rátóti csikótojás. A nemzeti anyatehén nemzeti nagylétünk maga, plusz a trianoni gödör zokogása.

Illetve turulszobor természetesen, kakastoll a csendőrcsákón, és mindebből fakadóan az abszurd, a korona úszása a folyón, s mindenek felett az erkély a karmelitáknál, ahol koviubit pancsol a kedves vezető, így téve teljessé a tehénből áradó bukolikát. A nemzeti anyatehén Novák Katalin egy személyben, ám nem testében, hanem szimbolikájában, amint permanensen a szaporodás a gondja, s matat bugyogókban, gatyákban, hogy érzetünk szerint egy hatalmas Lebensborn immár az egész nyüves ország. Tenyeres-talpas cselédlányokkal, hetyke legényekkel, akik délibábként rezegnek a Hortobágyon, gémes kút, malom alja, fokos, sivatag, lárma, Ady bácsi száz éves keserve.

S hogy mindezt ilyen szerencsésen fölskicceltük, kivontuk az esszenciát a szószerkezetünkből, ezen a ponton tesszük fel a kérdést, mi az anyám valagáért kap ilyenre pénzt a gigerli nemzet veje, aki tehenet közelről soha nem látott, nem ganajozott, egyáltalán bizonytalan, tudja-e, hol lelhető a nemzet tehenének tőgye. Bár ez oktondi kérdés, mert ugyanígy föltehető volna, miért van szőleje és földje Lévai Anikónak vagy kastélya Lázárnak. Miért, miért. „Uraságnak fagy a szőlő. Neki durrog az az erdő. Övé a tó s a jég alatt neki bujnak a jó halak iszapba.” – Mondta J. A. polgártárs, amikor már harmadnapja nem evett se sokat, se keveset.