Manyika néni és az archeogenetika

Manyika néni reggelente leértékelt száraz zsömlét visz a boltból, hogy híg cikóriába áztatva nyammogja el éhenhalás ellen. Ezen túl a füle lekonyul, sajog a bütyke és tegnap temette el az urát, aki a Covidba halt bele, és még csak vele sem lehetett az utolsó percekben, mert kihajították a kórházból. Mindezek ellenére bizakodva tekint a jövőbe – ha meg nem fagy –, mert mint szomszédjának a fülem hallatára előadta, nagy érdeklődéssel követi az új archeogenetikai-történeti kutatásokat. – Nem én hülyültem meg, hanem Kásler sámán, akinek ilyen delíriumai vannak.

Most, hogy Mátyás király csontkirakójába buzult bele, megkérdezték tőle, mi az anyám valagával foglalkozik amúgy a járvány kellős közepén, amire jött a válasz, miszerint: „Éppen a kultúra és a tudomány az a terület, amely segíthet átvészelni az embereknek ezt a nehéz időszakot”, és bízik abban, hogy „sokan érdeklődéssel fogják követni az új archeogenetikai-történeti kutatásokat”. Káslerrel már régóta bajok vannak, engem pedig irritál, hogy a vészek közepette közpénzből űzi a hobbiját, mondhatnám úgy is, legózzon a csontokkal saját zsebre és haveri körben.

De még annyira ostoba is volt ez a szerencsétlen, kérdésre hosszan elsorolta egy napját, hogy mivel telt neki, s íme: megnézte a fa koporsó felnyitását, a csodálatosan szép pálos rendi gótikus templomot, tájékoztatták a feltárásokról, közös kulturális programokat beszélt meg a varasdi püspökkel és a horvát kulturális minisztérium képviselőivel, valamint részt vett a maradványok visszatemetésén és megáldásán. Ezek után már ne csodálkozzunk, ha a tízparancsolat gyógyító erejében hisz, és azt is tegyük hozzá, tegnap jött el az a nap, amikor átlépte a tizenkétezret a magyar vírus-halottak száma.

Csendben és miden nagyobb ünneplés nélkül. Mert ahogyan a kedves vezető szeptemberben mondta, mindenkit meggyógyít, mégpedig személyesen, de elhagyta őtet az Isten, és a ráolvasás már nem segít. Na, majd az archeogenetikai-történeti kutatások és a maradványok megáldása. S míg pár napja azon méláztam, hogy Orbán közelségétől az organizmusok erkölcsüket veszítik, Kásler példája azt mutatja, hogy az eszüket is, mert ez az ember valaha onkológus volt, s állítólag jó. De ma? Önmagának puszta, léha roncsa. Egy koszos körmű vajákos, hívő fanatikus, botcsinálta régész, etc.

Nem egészen világos, hogy a kedves vezető miért tartja meg őt a magas hivatalban, bár azért sejthető. Marionettnek a bábszínházába, csak így kormányozni nem lehet. Kásler egy hóbortos vénember, aki a közpénz nélkül koszos atlétában a konyhai stokin adná elő a lázárjait a szomszédjának fröccsözés közben, így viszont, a NER-ben tőle és az elméleteitől hangos a sajtó. Így, ilyen kontextusban visszatérve Manyika nénihez, ezt a hatalmat éppen ezért (is) egyáltalán nem érdekli él-e, hal-e, tud-e venni száraz zsömlét, mert ez a hatalom a saját elvarázsolt világában él.

Mind az összes muftija rakosgatja a saját odvas, dohos csontjait. Ilyen a kereszténység vezérlő eszmévé emelése, bár hit nélkül, ilyen, hogy feudálisak a családról, férfiról, nőről gőzölgő gondolataik, ugyanilyenek a hős, honvédő hazafiakról szőtt álmaik, egyáltalán, a NER – aljassága mellett – már annyira avas szagú, mint Orbán kölökkori felcsúti udvara, ahol szocializálódott a kommunista papa pofonjai mellett. Ami történik az országgal, voltaképp törvényszerű, bár nem szükséges és feltételek nélkül mindenképp bekövetkező. De mi hagytuk, hogy így legyen.

Mindannyian Manyika nénik vagyunk. Ki inkább, ki kevésbé. Valamennyiünk felelőssége megakadályozni az új középkor eljövetelét, de ezek túlságosan nagy szavak ilyen szeles téli reggelen. Tegye fel a kezét közülünk az, akit jelenlegi nyomorúságában az archeogenetikai-történeti kutatások vigasztalnak, s ha nem akad egy sem, mondhatjuk közös erővel, na, ugye, a többit pedig csak hozzá kell gondolni. Én például egészen cifrákat tudok, de a gyerekszobám meggátol abban, hogy le is írjam. Bár ki tudja, az ordítás ugyanis és állítólag hozzá segít, hogy az ember ne kapjon gyomorfekélyt meg infarktust.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum