Törvényen kívül

Szijjártó külügyér tegnap a Facebookra öntötte lelkének éjfekete tartalmát, és „grazie Matteo” felkiáltással éltette Salvinit, Orbán szélsőjobbos cimboráját, akivel egy évvel ezelőtt még közösen áhítoztak Európa trónjára. Ma viszont – illetve tegnap – bíróság elé vitték ezt a jótét lelket. Libernyákok, balosok, sorosisták, vagy csak szimplán emberek, akik nem nézték jó szemmel, hogy ez a Salvini belügyminiszterként úgy bánt a menekülőkkel, mint holmi állatokkal, tehát ahogyan Orbán is szeret velük, amit ők Európa és a kereszténység megvédésének neveznek. A pogányok.

Szijjártó is ebből a szemszögből ünnepelte Salvinit, ám másutt az, amit a fideszisták hős várvédésnek neveznek, törvénybe ütköző cselekedet, amit büntetni kívánnak. Az ügyész azt mondja, Salvini hatalmával visszaélve túszul ejtette a menekülőket, amikor nem engedte kikötni a hajójukat. Szijjártó szemszögéből megvédte a hazáját és Európát, ezért graziézik neki, amit a helyében én nem tennék, de nem vagyok fideszes külügyminiszter, aki másképp viszonyul a világhoz. És most erről volna szó, a Fidesz és viszonya joghoz, a Fidesz és viszonya a törvényekhez, összegezve, a Fidesz és viszonya a valósághoz.

Mert nem kell megerőltetni a szemünket, hogy felfedezzük a sormintát, ami azt adja ki, a Fidesz és a fideszisták számára a törvény, a jog, a bűn és a büntetés viszonylagos. Ezek értelmezése, betartása, figyelembe vétele alárendelődik a hatalom megszerzésének és megtartásának. Istennek és embernek nincs olyan törvénye, amit át ne hágnának, beleértve a gyilkosságot is, amit ugyan még el nem követtek – bár ki tudja az osztrák létrákkal –, de jóváhagyólag támogattak, lásd az azeri baltás gyilkost. Elítélt bűnöst menekítettek – Gruevszki –, kijelentve, hogy elítélése nem volt jogszerű.

Ez az a pont, amely megmutatja, számukra nincs érdekektől független törvény és ítélkezés, tehát minden megengedett, ami hasznot hajt. Megszűnt a morális abszolútum, a Fidesz világa az erkölcsi sivatag, ahol jó, rossz, a megengedett, a tiltott megszűnt, és ennél messzebb nem is kerülhettek volna a keresztényi tanítástól, ha már ez az álca. Az szabály, hogy nincs szabály, az a törvény, hogy nincs törvény, mindent szabad. Itt áll előttünk pőrén a visszamenőleges, személyre szabott, irányított törvényalkotás, amiből kitetszik, hogy közjó nem létezik, csak érdekek vannak.

A párté, s ami ezzel egybe esik, az egyéné. Elvek nincsenek, eszmények sem, gátak sem, csak az ugar. Orbán, amikor avatta a Terror házát, Szabó Lőrincet idézett, de rossz kontextusban: „Mint lámpa, ha lecsavarom,/ Ne élj, mikor nem akarom…” – mondta a kedves vezető a kommunistákra utalva, pedig csak egy lányról van szó a versben. Élvén viszont az Orbántól kapott irodalmi szabadsággal, ugyane irományból (Semmiért egészen) iderakok másik két sort is, miszerint „Törvényen kívül, mint az állat,/ Olyan légy, hogy szeresselek” – mondta a költő a lánynak úgyszintén.

De most nagy gonoszan megjegyzem, mintha Szijjártó mondta volna Salvininek vagy Orbán Gruevszkinek, a helyzet azonban korántsem ennyire mókás. Mert itt vannak nekünk a capitoliumi történések, és nem az a lényeg, hogy a fideszbanda erről miket delirál, hanem, hogy mit szól hozzá az az Európa, amelyik épp Salvinit is készül elítélni. Steffen Steibert, Angela Merkel szóvivője úgy nyilatkozott: „Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy csak nézzük, ami Washingtonban történt, és kijelentsük, ez soha nem történhet meg itt. A szélsőjobb erők kockázatot jelentenek Németország és Európa számára.”

Két napja pedig Donald Tusk jelentette ki, hogy mindenhol vannak Trumpok. Jól tudjuk, hogy Steibert és Tusk kikre gondolt, például a Szijjártóval spékelt Salvinire és a Putyin megülte Orbánra többek között. Magyarország volt az, amelynek szava nem volt a Trump által generált mocsokra, mindeközben pedig inkább az épp elítélni készült Salvinit élteti. Mindez pedig azt mutatja, hogy immár nem csak az európainak nevezett értékekre, hanem az ezekből fakadó törvényekre is nagy ívben tesz a Fidesz, kies hazánkat tehát megint odaülteti a szégyenpadra.

Szószegők lettünk, a gazemberek oldalára álltunk. Hullarablók leszünk, a legpocsékabb nemzet: ilyeneket írt Teleki Pál Horthynak, mielőtt főbe lőtte magát. No most, nem akarnék én párhuzamokat keresni, de megítélésünk ma szerte a civilizált világban hasonlatos ehhez. Illetve, hogy ne essünk az általánosítás nagy hibájába, a Fidesz és Orbán megítélése tendál efelé, és mindent el is követnek, hogy rájuk égjen a billog. Szóval lehet itt Salvinit hős honvédőként ünnepelni, lehet sunnyogni Trumpról, lehet relativizálni erkölcsöt és törvényeket, de a mocsok már Orbánon van. Ráégett a képére.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum