Mindenhol vannak trumpok

„Mindenhol vannak trumpok”, jelentette ki Donald Tusk, Orbán szívbéli cimborája a capitoliumi események után, amivel óhatatlanul is nyelvteremtő erővé vált. Köznevesítve a tulajdonnevet jelentését kiterjesztette, mondhatni egyetemessé tette. A trumpok egy embertípus, amely meghatározott jellembéli, erkölcsbeli, bizonyos intellektualitással bíró (nem bíró) organizmus. Az esztétikát és a fodrászt most felejtsük el. Mindenkinek lehet trumpja, vagy másképp, a trumpok mindenütt előfordulhatnak: utcán, kocsmában, egyetemi katedrán, trump mindenki lehet, ha kézfertőtlenítőt szopogat.

Sok trump együtt veszélyes nagyon, mint azt láthattuk a nagy vízen túl, és itthon is 2006-ban. Donald Tusk azonban nem ezekre a köznapi trumpokra gondolt, amikor aggályait megfogalmazta, hanem azokra, akik az uborkafákon ücsörögnek, és a többi sok trumpot hergelik. Most, a Capitoliumnál lehetett tudni, ki volt a felbujtó, 2006-ban is, csak senki nem mondta ki. Tusk, amikor a mindenütt jelen lévő trumpokról beszélt, lelki szemei előtt a mi trumpunk trottyos képe lebegett, aki ugyanazt teszi itt, mint amerikai alteregója, veri szét a kultúrát és hergeli a gyalogos trumpokat, mint már említettem a 2006-os példát.

A trumpok nem bírnak veszíteni, autókat gyújtogatnak, széthugyozzák a Kossuth teret, kordont bontanak, Isten nevével kurválkodva istentelenkednek, és az a fixa ideájuk, hogy a nem trumpoknak nincs helyük a Föld nevű bolygón. Ami Amerikában most történt, lezajlott már nálunk is, amikor 2002-ben az Erzsébet hídon, azt eltorlaszolva követelték a szavazatok újraszámolását a trumpok mint emlékezhetünk, mert a „haza nem lehet ellenzékben”, ahogyan ezt is tudjuk. És sok ilyen hergelő kijelentés létezik a mi fő trumpunktól, akit már nagyon sokszor le lehetett volna tartóztatni az alkotmányos rend megdöntésének kísérletéért.

Soha nem történt meg, most pedig már alkotmány sincs, ezt a keservünket azonban már az utolsó csecsszopó is tudja. Ami miatt viszont a trumpokról és a trumpságról ily hosszan beszélgetünk, annak egy kizárólagos oka van, mégpedig a 2022-ben esedékes magyari választások. Mert, ha még ez a mi trumpunk minden nehézség, gátak és csalások ellenére le is lesz győzhető, teljesen bizonytalan, mi következik utána, mert a hatalmat szépszerével ezek át nem adják, és van másfél millió gyalogos trumpjuk, akiket nem félnek majd az utcákra vezényelni. Ebben teljesen biztosak lehetünk, s mint látjuk, nem csak az Amerikában történtek miatt.

Az ottani események mutatják a mi keserves jövőnket, s amíg egy Pintér a belügyminiszter, Polt a legfőbb ügyész, Áder a köztársasági elnök és noch dazu Németh Szilárd gardírozza a tankokat, sőt, a TEK is a kedves vezető nyamvadt valagát védi, addig sok jóra nem lehet számítani. Mert ugyanis, míg a nagy Amerikában – végzett benne bármekkora dúlást is az eredeti Trump – a demokrácia olyan, mint a friss levegő, évszázados hagyománnyal és erre büszkeséggel, mi itt az ilyen éthoszoknak erősen híján vagyunk, mert génjeinkben tényleg a szolgaság honol. A történések olyan kimenetele tehát, amit odaát láttunk – hogy aztán rend lett -, erősen kétséges.

Sokan, sok helyen és sokszor elmondták már, hogy Orbánt békés eszközökkel a hatalomból eltávolítani képtelenség, és így visszatekintve a fentebb elmondottakra, ez igaz is lehet. Kies hazánkban sokkal több a trump, savas bácsik, esernyővel kardozó nénik, kezet csókoló öregasszonyok, akik úgy érzik, Orbán nélkül élni nem lehet. Trumpot az ottaniak nem tisztelték istenként – aztán mégis mi történt –, nálunk viszont már ez is játszik, így a jövőnk teljesen bizonytalan. Ez nem búsongás és nyavalygás, hanem a dolgok következetes végig gondolása csupán arra jutva, hogy ami odaát történt, itt is bekövetkezhet, csak cifrább kimenetelben.

Erre jutottam – Buddhában testvérek – alapos vizsgálat után, aminek az eredményét ím a köz elé borítom további vizsgálatra és intésül, hogy egy év múlva tavasszal véletlenül sem úgy lesz, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak. Mert a NER-t kizárólag a szavazófülkében legyőzni nagy valószínűséggel nem lehet. Tusk ugyan konkrétan nem erre gondolt, de mégis ezt mondta a mindenütt jelen lévő trumpokról beszélve, következésképp nem árt kéretlen szavait figyelembe venni, ha azt akarjuk, hogy még a mi életünkben kisüssön a nap. És ez nem ilyen romantikus költői kép, hanem a nyüves sorsunk maga.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum