Emberlabor

Jó napjai vannak Szijjártónak. Épp most vett egy röpcsit, és megjött a Szputnyik is. Ez az újabb nem is kormánygép nem tudom, milyen megfontolásokból került a bevásárlókosárba, de az is hungarikum, hogy ezt a Facebookon jelenti be az ország külügyminisztere. Kitetszik, olyan ez neki, mint a köznapi kisembernek a rántott hús vagy a kiskutya, mert ők ilyenekkel pózolnak a szájberen. Szijjártó meg röpcsiket veszeget, jachton fáradozik érettünk, látni való, hogy teljesen más dimenziókban mozog az ipse, mint a porbafingó magyarok. Övé az összes pénzünk, azt csinál vele, amit csak akar. Most épp vett egy röpülőt. Tudható volt, hogy az lesz az ok és indok, mint ami.

Az jelesül, hogy ez a gép menti meg a mi nyüves életünket, midőn mindenféle szarokat szállít majd a keleti nyitás jegyében, és lám. Azt is megtudtuk, alig lett megvéve az a gép, még a fa alá sem lehetett állítani igazán, máris iramlott Kínába, hogy másfél millió antigén tesztet hozzon onnan javunkra és boldogulásunkra. Mint tavasszal – igaz, nem saját gépen – bizonytalan identitású lélegeztetőgépeket, maszkokat és maszkgyártó masinákat, amikről épp most derítette ki Hadházy, hogy hússzoros túlárazással vették meg, de baj mégsincs, hiszen értünk lopnak és nem ellenünk. Lubickolnak a járvány keltette zavarosban, Polt tapsol, egyetlenünk eltelten mosolyog, Kásler az ujján számolja a tízparancsolatot.

Viszont nem csak átvernek és meglopnak, hanem immár kísérleti nyuszik, egérkék vagy patkányok is lehetünk szimpátia ás gusztus szerint, sőt, oltakozhtunk (by: Müller nyunyó) a Szputnyikkal, ami olyan orosz vakcina, amit most kezdenek tesztelni embereken, és mi beszálltunk laborba. Szijjártó ettől is boldog, az új gép hozhatja majd a szputnyikokat rogyásig. Egyelőre háromezer embert várnak az emberkísérletre, toborozzák a bátrakat, hogy kiderüljön, az orosz csodavakcinától nem növekszik-e harmadik füle a delikvensnek, szárad le a töke vagy más csodák. Mindebben az az érdekes, milyen erők azok, Putyin milyen titkai, amik magukhoz láncolják Orbánt Paks II-től a Szputnyikig.

Mert most már azt a kérdést kell feltennünk, miért olyan fontos, hogy az oroszok rajtunk kísérletezhessenek, és mindezt a rezsim miért adja el úgy, hogy nekünk ettől a földhöz kellene verni a seggünket. Mert erősen védik a védhetetlent, a baloldal megint rárontott a nemzetére – visítják -, mert azt mondta, nem kellene a magyari embereken kísérletezni. Mire meg Szijjártó, hogy mindenki fogja be a pofáját, mert az egész magyar nép az átkosban orosz vakcinákon nőtt föl, a kisdobosok és úttörők azt szlopálták idvezülten, és mégis itt vannak. Íme az újabb bizonyíték, hogy nem is volt annyira rossz az a rendszer, egyetlen hibája akadt, hogy nem Orbán osztotta benne a vakcinát.

Most viszont igen, a rend tehát helyreállott, legalábbis Szijjártó előadásában és a rajongók képzeletében. Ennek ellenére Komáromi Zoltán háziorvos, aki mellesleg a DK színeiben tör a nemzetre, elmagyarázta Szijjártónak ezt az orosz-szovjet vakcina-ügyet, így iderakom, hogy ne csak ő, de mi is jobban érthessük: „Nem voltak orosz vakcinák, szovjet vakcinák voltak, egész más volt az engedélyeztetési eljárás. És én a külügyminiszter helyében nagyon csöndben maradnék, nem veszélyeztetném több ezer embernek az életét. Tessék hagyni az egészségügyi hatóságokat dolgozni,” – Ezt mondta a nép ellensége, ahogyan a nemzetére tört.

Én ehhez hülye vagyok, nem emlékszem, a doktor bácsi milyen szurikat bökött a seggembe, de megnőttem tőle. A diliházban az szerepelt az anamnézisemben, hogy fejlett, táplált férfibeteg vagyok, aztán elbocsátottak, hogy negyven év múltán megint a zárt osztályon találjam magam. Egy emberkísérletet folytató laborban, ahol J. A. polgártárs szavaival szurkálnak, óvnak tudós doktorok i tak dalse, ha már, ugye. No de, mindezek után marad itt az emberben az a kínzó kérdés, hogy miért. Mi lehet az a titok, ami miatt a kedves vezető még arra is hajlandó, hogy népét kísérleti egérnek – nyúlnak, patkánynak – veti oda. És a végső dilemma, hogy ki fogja ezért őt számon kérni, ugye.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum