Egy rakás krumplipaprikás

Szijjártó minisztériuma mint munkaadó abban következetes, hogyha már nem engedi a home office-t, legalább bevásárol az alkalmazottaknak, igaz, a képzelete eléggé szegényes. Illetve ajándéka jelzi azt, mit is gondol a Micikékről, Mancikákról és Kiss kartársakról, ugyanazt, mint a nyugdíjasokról a Párt. Zabálj, hallgass, szavazz. Mindenesetre elég mókásan nézhet ki majd, amikor a külügyesek megkapják a krumplijukat, s midőn lejár a hivatali idő, kitódul az utcára mind az összes, hónuk alatt neccben a krumpli, mintha a piacról jönnének nagybevásárlás után.

Ennek ellenére ne nézzük le a krumpli hatalmát. Már elmeséltem egyszer családunk Ili nénijét, anyám nagybátyjának verébszerű feleségét, akinek a tél közeledvén mindig kellett vinni egy zsák krumplit, elrendezgetni a pincében, hogy meg ne fagyjon, és akkor jöhetett jég, hó, szél, biztosítva volt, hogy Ili néni megéri a tavaszt, ha csak más okból meg nem hal. De ő különös tehetség volt. Azt is meséltem már, hogy el tudott felezni egyetlen tojást, amiből rántotta és levestészta készült egyszerre, hogy a dőzsölés meg ne feküdje a gyomrát. Hogy mitől maradt életben, máig sem tudom.

Viszont már meghalt szegény, ott fekszik anyám mellett. Egy kupacban vannak mind az egész őseim, egy családregény fekszik abban a kriptában elképesztő történetekkel, amelyekből most épp ez a minden őszi krumpli ugrott be, köszönhetően Szijjártónak. Így belegondolva csupa Ili nénik dolgozhatnak a külügynél, és pár nagyköveti berendelés postázásán kívül csak a körmüket reszelgetik egész nap, dolguk más nincs, mert a főnökük mindent személyesen intéz. Mindenhol ott van, még a jachtról is érettünk dobog a szíve, gyárat avat, alapkövet tesz le, ilyenek.

Most is volt olyan, hogy huszonnégy óra alatt három országban három széljobberrel is diskurált, együtt szidták az Unió kurva anyját, ami nem országos ügy, hanem pártfeladat, de ezen megütődni nem kell. Fölhorgadtak sokan, hogyan lehet az, hogy közpénzen intéz pártügyeket, röpköd, jachtozik, s akik így vélekednek, nem tudják, hol élnek. Minálunk párt, állam, törvényhozás, végrehajtás, buksza mind egy és ugyanaz, minden Fidesz, így minden Orbán Viktor, ő az, aki ott van minden kilométerkőnél, ő a négy páncélos meg a kutya is, olykor csóválja a farkát a gatyájában.

Egyébként nem csak Szijjártó jótékonykodott a krumplijával, hanem Mészáros is, a Lőrinc, s ezúttal nem használt vécékefét osztogatott, hanem ételcsomagokat. Tízezret ötvenmillió értékben, amin elájulni nem kell, ez a körme alatt a piszok (sem). Ami érdekes azonban ebben a történetben, hogy minden ajándék, ami a dobozba került a saját üzeméből, gyárából, cégéből származik, pedig van benne sokféle étel. Már ebből is látszik, hogy az egész ország az övé, vagy a nevén van, már J. A. polgártárs is elpanaszolta, hogy „Uraságnak fagy a szőlő./ Neki durrog az az erdő./ Övé a tó s a jég alatt/ neki bujnak a jó halak/ iszapba.”

Na, ugye, elveszve nem vagyunk, visszaállott a Kossuth tér átépítésével szimbolizált kor, ugyanúgy óbégatunk Trianon miatt, mint akkor, pedig épp nem kellene. Itt van ez a Demeter is, aki megtért az anyaországba, mint a romlatlan, igazi, ősi magyarság génjeinek hordozója, és most küldözgeti el az anyjukba mindazokat, akiknek nem tetszik, hogy megnácult. Újra megszólalt, és előadta, nem veszi a fáradságot sem, hogy elolvassa, mi a bajunk az agyával, az anyaország magyarjai nem méltóak arra, hogy bemocskolja magát a gondolataikkal. Itt tart a manus.

Jó azt tudni, hogy az aljasság zavarok nélkül működik, van benne ilyen szünetmentes táp áramkimaradás esetére, és nem fél használni. Szavunk nem lehet, mindenki megkapta a téli krumpliját, külügyesek, nyugdíjasok, csecsszopók, mindjárt karácsony, amikor összebújhatunk, vagy nem. Bekopognak a zsandárok ugyanis, nem leszünk-e többen a megengedettnél, mert tehetik. Épp azzal dicsekedett az operatív törzs egyik nap, hogy a rendőrök már közel húszezer alkalommal ellenőrizték a karantén betartását. Becsöngetnek cseszmeg, hogy nem szöktél-e meg. Itt tartunk advent háromnegyedénél.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum