Szaros csizma az asztalon

Már a belépő is olyan volt, ahogyan partra szállott a manneken pis tócsájában, ellenfeleit semlegesítve mind, és valamennyi összes egy barátját maga köré gyűjtve, kezében hatlapos ultival, hogy a kanok is értsék, indulva alámerülni a farkasverembe, mint valami ótvar mese, amit egy félrészeg falusi párttitkár ad elő az italboltban, amelyhez biciklik vannak támasztva. Ez a partra szállás, hatlapos ulti meg a farkasverem ez Orbán dumája volt a tegnap történt gyalázatok előtt, amiből is kitetszik, hogy ez egy tajparaszt, hímsoviniszta, hóttbunkó organizmus, aki ilyen körülmények között megint győzött.

Hiába harsogja a honi ellenzék, hogy veszített. Levegőt, és ami lényegesebb, szabad kezet kapott 2022-ig, a választásokig, és ennyi neki bőven elég. Mert távlatos víziói soha nem is voltak, csak taktikák a hatalom megkaparintására és megtartására, ezekkel táncikált ide-oda, és a maga szemszögéből, ami tegnap történt, az a totális győzelem. Szüret, lehet lopni zavartalanul, lehet leépíteni a jogállamot tovább, egyáltalán, ezután is azt csinál, amit csak akar. Hogy aztán egyszer esetleg számon kérhető lesz, elszámoltatható, ki nem szarja le, a lényeg mindig az itt és most.

Aztán majd megint kitalál valamit, amibe így szép lassan beledöglünk. Most újólag, mint eddig mindig is, kiderült egyébként, hogy nincs európai vízió, nincs közös eszme és nincsenek közös értékek, hanem csak egyéni érdekek vannak. Minden egyes ország minden egyes vezetőjének a saját kis pecsenyéje a holland fickótól Merkel mamáig bezárólag, akik elnézik, hogy Orbán kicsapta a szaros csizmát az asztalra, sőt, vállalták azt is, hogy még kitartóan szagolgatják. Viszont tényleg nem tudják, mit cselekedtek, mert emiatt nem egyéb vár a magyar szabadságszerető emberekre, mint maga a pokol.

Eddig is az volt, de fokozni is lehet, és meg fog történni. Most ugyanis nem csak az fog eljönni, hogy szabad kezet kapnak, hanem a megszállottságuk fog erősödni, igazolva látják mintegy, hogy amit csinálnak, az helyes és azt szabad. Mától tessenek majd figyelni a nagyképű, kioktató hangnemet, hogy visíts csak libernyák, és lehetőleg dögölj meg. Tessenek permanens arcul köpésekre számítani, tessenek kioktatásokra és eltaposásokra felkészülni, tessenek a hangnem brutális durvulására számítani, hogy végül már csak menekülni támad az embernek kedve, holott eddig is azt kellett volna.

Orbán nem felejt, és Orbán bosszúálló. Azt pedig, hogy most pár hónapig kanosszát kellett járnia, hogy úgy kellett éreznie, zavar támadt az erőben, nem a holland fickón fogja megtorolni, mert ő messze van meg különben is, hanem azokon, akik ezeket a kellemetlenségeket neki okozták. A panaszkodó, olvasatában őt feljelentő, a magyarokat eláruló népeken, és itt most és már nemcsak a politikusokról lesz szó, hanem mindazokról, akik nem férnek bele a NER torz világképébe. Akik kívül esnek a Párt hatósugarán, akik nincsenek velük. Azok ellenük vannak.

Színésznövendékek, részeges bölcsészek, hadházyk, úgy, ahogy gondolkozó tanárok, veszedelmes filozófusok, zsidó írócskák vagy épeszű traktoristák. Mindenki, aki nem lép egyszerre, senki nem kap rétest estére, csak a Lölö egyre többet. Ez lesz. És hiába harsogja mindenki teli szájjal, hogy Orbán semmit nem ért el, mert a jogállamiság benne maradt, és ilyesmik. Talonban. Az a helyzet jön most, hogy Orbán ott rázza majd nekik a lottyadt seggét, nyújtogatja a nyelvét meg fityiszt mutogat, ők pedig megkötözött kézzel lesznek kénytelenek figyelni.

Sőt, még mosolyogniuk is kell hozzá. Ennyi történt tegnap, fölösleges másképp magyarázni, hülyének leszünk nézve ugyanis. Mert összefoglalom még egyszer, hová jutottunk: dől a lé, semmi közük hozzá mit csinál vele, sőt, amíg nem akasztat felkelőket a Kossuth téren, az országgal is azt tesz, amit csak akar. Bár lehet, akkor is úgy volna, mert a nagy európai éthosz kiszámolná, a BMW gyárnak hogyan jobb. A pénz mindig minden ideát legyőz, és ez fog majd történni velünk 2022-ben is, aztán majd nézünk kifelé a fejünkből, hogy megint nem sikerült. Ejj, már megint nem, hogy cseszné meg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum