A Klúni a Soros baráttya

Bajban van a doktorminisztrelnök úr, mert a Ross doki bántja őtet. Ross doki nem akárki, érette a nők állva pisáltak harminc (húsz) éve hozzávetőleg, ha rabszolga lett volna, mint Isaura, gyűjtést indítottak volna a kiszabadítására. De nem az volt, hanem az álmok férfija, összegyűrt kispárnákba szuszogott álmok titkolt gőze, amíg a Lajos a túloldalon pálinkától bűzösen böfögött. Az ilyen emlékeket nehéz démonizálni, ha alanya bántja a doktorminiszterelnök urat. Ez nem kommunista, nem egy Gyurcsányi, ez a tóparti villájában Martinit szopogatva küldi el melegebb éghajlatra a magyarok istenét. Ezen nem lehet fogást találni, így végső kétségbe esésünkben mondjuk azt, a Klúni a Soros baráttya.

Nem egy acélos vád, főleg, ha nem is áll meg. Az ilyet megengedőleg dedónak nevezzük, s ha ennyi telik a milliárdos propagandagépezettől, akkor nagy a baj. Még az sem jutott az eszükbe, hogy ez még magyarul sem tud, mint az ilyen egyszer már érv volt. Így szinte látjuk a kék plakátokat megint, rajta a felirat, ne engedjük, hogy Clooney nevessen a végén, a képen meg Ross doki mosolyog bugyinedvedzően. Ilyenkor hasonlik meg a krumplizabáló szavazótábor, és nem nem érti a dolgot. Nem is az a dolga, hanem a szavazás, de erről most épp ennyi elég is. A gépezet viszont most azért van bajban és nyüszít hülyeségeket, mert nem foghatja a dolgot arra, Ross doki bántja a magyarokat.

Mert és ugyanis doktorminiszterelnök úr szó-, és név szerint, betűhíven lett megnevezve és pellengérre állítva, mint az emberiség veszedelme. S mivel nincs adat arról, hogy ez a Klúni az oviban húzgálta volna valakinek a copfját, és a filmjei sem kamuvideók, meg ikrei is vannak, ergo családbarát, mint a kormány, marad ez, hogy a Soros baráttya. Ez a kommunikáció kétségbe esése, maga a rúgkapa, s ha nem a NER produkálná, sajnálná is az ember a szánalmassága miatt, így azonban csak kiköp. Az egész nyüves világ a Soros barátja ezekben a napokban, szűkül a mozgástér, és egyre erősebb a visítás. Ilyen nagyágyúkkal, mint Novák és Varga elvtársnők.

Ross doki egyébként kimerítően válaszolt az őt ért sorosozásra, amit így zárt le: „Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt”. Ez fájhatna annak, akinek szól, de helyettük mégis nekünk bizsereg, mert mi érezzük, ez mit jelent igazán. Az már biztos, hogy ezzel a Klúnival nem készül utcai harcos kép, mint a Csáknorisszal. Momentán, mint a doktorminiszterelnök urat támogató világsztár, a dzsingisz kános manus maradt, de őt meg jól megfizetik a mi pénzünkből. Elvagyunk mi itt a kis moslékunkban, az viszont már egy szint, hogy a rajongást is meg kell venni, aki pedig nem megvehető, az valahogyan sosem szeret minket. És a többes szám első most Orbánt jelenti.

Egyáltalán, körülnézve szerte a világban, a nagy része már elfordul, ha a kedves vezető szóba kerül, de mi még mindig kitartóan toljuk a biciklinket az autópályán szembe jövő kamionforgalommal. Ennyit a Klúni ügyről, marad nekünk a Facebookon bejelentett rendeletek világa, mint ez az idősáv megint. Reggel a boltban már majdnem ütötték egymást a népek, hogy hatkor ki jöhet be meg ki nem, az öregek húzzanak a francba. Pofás kis kabaré volt, ami viszont az életünk, és nem röhejes egyáltalán, mert ugyanis azt mutatta meg, leszedált népünk önállóan gondolkodni nem tud, keresi a szabályokat, hogy legyen mihez igazodni. Egyedül elveszett.

S noha az elébb elbúcsúztam Ross dokitól, itt annyiban visszatérnék az ő mostani esetéhez megint, azzal, hogy Sorosnak tulajdonítják, amit Orbánról kimondott, projektálják mintegy a saját elmebéli állapotukat, hogy önálló véleményük nem bír vagy nem akar lenni, illetve veszélyes ilyet alkotniuk. Hogy egy embernek saját bejáratú elképzelése van a világról, az tíz év Fidesz uralom után egyszerűen elképzelhetetlen. Birkává oldódtak a személyiségek, s ha egy szembe jön, az olyan, mintha egy ciklopi szörny közelítene. Klúni azt várja, hogy Magyarország visszataláljon önmagához, én meg azt, hogy Terka néni meg Jóska bácsi tegye ezt. Hogy keresse meg magában azt: én. Ha volt benne valaha egyáltalán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum