Lecsó

Úgy szerepel a Fidesz legendáriumában, ebből fakadólag a hívek tompa agyában is a nexus, a per tu cimboraság dokotorminiszterelnök úr és Trump között, hogy ezek hívogatják egymást. Hogy a mobiljukon gyorstárcsázón van a másik, akkora a szerelem. Legutóbb is – mint hírül jött nemrég – doktorminiszterelnök úr épp főzögetett a kis piros fazokában, egy lecsót ütött össze, szelte a hagymát, ilyenek, amikor megcsörrent a telefonja. Gondolkodott, ki lehet, vőmuram vagy a Lőrinc, hogy máma mit vegyen meg. Befektetést tanácsadója a Lőrincnek doktorminiszterelnök úr, súg neki, melyik erőművet, szállodaláncot, közepes bankot vásárolja fel, amihöz a kormány is tud kicsit segíteni nem is közpénzből.

Lőrinccel is van ez a gyerekkori barátság, onnan, amikor együtt fociztak a libafostos legelőn, csak segít neki az ember, ha már úttörő. Szóval csöngött az a teló, de a túlvégen nem is vőmuram, nem is a Lőrinc, sem egy bíboros, hogy jönne az erkélyre iddogálni, hanem a Donald, a Trump. Felismerhető a kézfertőtlenítőtől érces hangja, és akkor megbeszélik ezek, hogy szolgál épp az egészség, milyen volt a reggeli székletük, meg a lecsó receptjét. Legalábbis a Fidesz legendárium szerint, és a hívek tompa agyában, ezt el ne feledjük azért. Értjük mi ezt az igyekvést, hogy doktorminiszterelnök úr értékét növeli a képzeletekben, ha ilyen világura cimborái vannak, ha hülyék is. Mit tepert éveken át, hogy teázhasson a Fehér Házban, ami aztán sikerült.

Igaz, ki kellett várni, hogy egy degenerált kerüljön oda házigazdának, de aztán most meg a lecsó receptjét beszélik át már, akkora az idill. Csak közbe jönnek mindenféle fölösleges választások, és most ez a Donald a kézfertőtlenítőtől karcos hangjával visít, min egy fába szorult féreg meg toporzékol. Sokféle szóval, jelzővel lehetne illetni, amit itt a veresége kapcsán előad, legyen annyi elég, hogy leginkább méltatlan és sajnálatra sarkalló volna, ha lenne az emberben ilyen elnéző szeletecske, no de nincs. Elveszítették ezek a jogot a megbocsátásra, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy látjuk, mi lesz minálunk is, ha – feltéve de nehezen elképzelve – dokorminiszterelnök úr is veszít egy ilyen fölösleges választáson, mert már elfogynak a machinációk.

Hogy micsoda sivalkodás lesz majd itt. De mielőtt annak örülnénk, húzzuk ki az ujjunkat az éjjeli edényből, és nézzük azt, ami most van. Doktorminiszterelnök úr házi sajtója azt szuggerálta a hívekbe Trump biztos bukása után is, hogy Biden nem győzött. Csalás van, kommunista terror, Soros, ateisták, meg maga az ördög. Mindez érdektelen viszont, de az nem igazán, hogy mit tesz ilyenkor doktorminiszterelnök úr és bájos csapata Habonyostól meg Szijjártóstól együtt, hogy hogyan viszonyulnak ezek a valósághoz most, ez a delikát. Hallgatnak cseszmeg, az egész magyar kormányzat, kabinet vagy nevezzük, aminek akarjuk, kussol. Dolgozgatják fel a valóságot, és még a legelemibb udvariassági formulákról is megfeledkeznek. Perszehogy, hiszen taplók.

Szerte a világ gratulált ennek a Bidennek, mert hiába hanyatlik a nagy USA, azért még mindig nem mindegy, milyen viszonyban van vele az ember (ország), mi azonban a jelek szerint semmilyenre sem törekszünk, mert fáj a szívünk nagyon. Alig egy éve is még európai dominanciáról álmodoztunk Salvinikkel, ilyenekkel, seggünkben a lobogó sérójú Trumppal, máma meg semmi sincs. Európa ellenünk, Trump elveszett, hírlik, Putyin is nyugdíjba készül, így semmi más nem marad a magunkfajta eszementnek, csak a setét magány. Meg a lengyelek, egyelőre. Ezzel kellene szembe nézni, de ezidáig nem sikerült. Azt sem tudjuk, dokorminiszterelnök úr, ha már Bidennek nem gratulált, legalább Trumpot vigasztalta-e.

Ha már akkora lecsós cimborák, ugye. És ezzel most ezt az egész sztorit abba is fejezem, hogy levonjam a tanulságokat, amelyek a következők: a gonosz legyőzhető, mert nem diabolikus hatalma van, hanem egészen földi. A gonosz viszont saját erőből legyőzendő, mert Biden sem fog felszabadító seregeket küldeni a Hortobágyra. A gonosz nem uralta le teljesen a világot, Európa sem lett illiberális, és az USA sem tébolyda teljesen. Mint kitetszik, doktorminiszterelnök úr és bájosan aljas eszméi kisebbségbe kerültek, külső támaszai, hivatkozási alapjai fogyóban, ha el nem is tűntek teljesen. Repedések vannak a monolit hatalmon, amelyeket kihasználni illő és kötelesség. Biden ennyit üzent a magyar libernyákoknak, és ennyi épp elég is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Lecsó
  1. Jane Doe szerint:

    Á, szerintem a miniszterügynök nem a cimbora vereségét emésztgeti, hanem azon ügyködik – így utólag, de gyorsan, még a kihirdetés előtt -, hogy megváltoztassák a szabályokat, külön indulhasson a sárgahajúhangosanüvöltő és az őszes, visszafogott, szélesen mosolygó úr.
    Tudjuk, mint anno azon a síversenyen, amelyiken Orbánné véletlenül elsőnek futott be és legyőzte a miniszterügynököt, de mire eredményt hirdettek, már külön induló férfi-női (egyszemélyes) csapatok voltak. 🙂
    Mert tudjuk – mint a skorpió -: ilyen a természete.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!