Kövér levelez

Megnyugtató bír lenni az a tudat, hogy Kövér pedellusnak az ellenzék szénné büntetése, módszeres gyalázása és a magyar nép többségének rendszeres ócsárlása mellett – szülésre való permanens buzdítások közepette – marad energiája arra is, hogy a mundért védve lerántsa a leplet annak a rendszernek az aljasságáról, amelynek olyan hű katonája. (Pedellusa) Levelet írt házmester elvtárs az uniós elnökséget most betöltő Németország, és az ezután következő kettő – Szlovénia, Portugália – parlamenti elnökének, hogy megfenyegesse őket. Lényeg szerint azt írta, ha nem úgy fütyölnek, ahogyan Orbán akarja, akkor a dicsőséges magyar százharminchárom szénné vétóz mindent, és bekaphatják.

Az európai polgárok ott dögölhetnek meg, nem kapnak uniós pénzt, ha annak kifizetését a jogállamisághoz kötik. Azt már többször kifejtettem, hogy ez maga a beismerő vallomás, mert azt szántóvető ésszel is be lehet látni, ha nem volna baj a jogállamisággal Neriában, akkor egyáltalán nem érdekelni a fideszcsürhét ez a kitétel. Viszont érdekli, tehát baj van. Mint ahogyan a legtöbb országban meg nincs, tehát nem is visítoznak. Kövér azonban igen. Most azért ő, mert Varga külügyes vírusosan lógálja otthon a lábát, nincs érkezése tehát tutulni, valakinek viszont kell. Orbán miniszterügynök emelkedettebb annál, hogy direkt zsaroljon, elvégezteti a mocskos munkát a talpasokkal, és a függöny mögül figyeli, mi történik.

Az zajlik most épp, hogy a fideszcsürhe bemutatkozik egész Európának, ha eddig valakik nem ismerték volna a maffia módszereiket. Ez voltaképp nagyban a magyar önkormányzati választás – meg az országgyűlési is némiképp –, ahol az a módi, erősen utalunk arra, ha nem a Fidesznek tetsző eredmény születik, akkor mindenki meg fog dögleni. Nem lesz közmunka, útfelújítás, nem lesz semmi sem, amire jó példa most az ellenzéki városok sorsa, akik – kis képzavarral – örülhetnek, hogy luk van a seggükön, és Németh Szilárd nem indítja meg ellenük a tankjait. Ugyanígy az összes nyüves európai ország a jogállamisági igényével együtt elmehet a nagy büdös francba a Fidesz szerint. Forduljon föl mindenki.

Ez az üzenet, a jámbor európaiak pedig néznek ki bambán a fejükből, mi van itt. És sajnálatosan még mindig nem értik, ahogyan az alapító atyák sem tételezték a működési szabályok megalkotásakor, hogy lesznek majd lator államok a kebelükben, akik azokkal aljas módon visszaélnek. Mi lettünk azok. Mi – a Fidesz – lett az, amelyik képes közel félmilliárd emberrel szórakozni csak azért, hogy zavartalanul lophasson. Ráadásul sunyi, undorító módon, hogy az ember szégyell ezekkel egy nemzetbe tartozni, bár lehet, nem vagyunk egy fajta. Ezek tényleg sztyeppei népek, a kalandozó – rabló – horda, amelyik kifosztja Európát lóháton üvöltözve és visszafelé nyilazva. Atomkorian szólván zsíros mentés tajparasztok, akik a klubban belehugyoznak a zongorába.

Nagy megrökönyödésünkre azonban mindezt elnézik nekik, mert ehhez pluszban még a magyari embert is felkínálja a kedves vezető nekik bérrabszolgának, a német gyáros és a magyar földesúr érdekei egybeesnek, minden más csak cifra cafrang. Nincsenek európai értékek csak érdekek vannak, aki a magyari ember jogaiért aggódik, csak álmodozó széplélek, és az ilyenek mindig vesztésre vannak ítélve. A pénz nagyobb hatalom a morálnál, a tank erősebb a szónál, és tudnék sorolni még ilyen fogalompárokat, amelyek az emberiség permanens véres történelmének okai és igazolói, mert az átmeneti békés időszakokat mindig háború követi, mindig akad egy despota, amelyik azt kirobbantja. Most éppen Orbán az egyik.

Nem véletlenül barátkozik mindenféle korcs diktátorokkal, genetikailag egyforma velük, így, ami vele, és vele együtt az országgal történik, az nyílegyenes sors, eleve elrendeltetett, amikor korlátlan hatalmat kapott. Nem véletlenül mondta róla Vaclav Havel: „Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is.” És lám itt tartunk éppen. Eddig csak mi, bennszülöttek értettük ennek a tragikus tartalmát, hamarosan a bajor paraszt is fogja. Hacsak nem jön meg végre az európai hatalmasok józan esze, de abba meg az ország döglik bele. Orbán küldetése a végéhez közelít: így vagy úgy, de elveszejti az országot, ami ellen tenni csak a magyar alattvaló képes. Feltéve, ha akar.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum