Sötétség délben

Nem elég Vidnyánszky baja, a vírust is benyelte, meg még hangja sem volt, amikor Brüsszelnek kellett magyaráznia, mit művel az SZFE-vel. Képeket mutogatott piás üvegekről, amivel azt próbálta demonstrálni, hogy a színészpalánták, tanáraik és az őket kiképző Soros erkölcsi fertőben élnek. Isznak, dohányoznak, és – uram ne hagyj el – talán még a Meseország mindenkié című könyvet is lapozgatják. Ez látszott a képen, meg a nagy, lufiszerű feje, és amikor megtért hozzá a hang is, annyi hallatszott a szájából, hogy baloldal. No most, innentől nehéz volna megmagyarázni, hogy nem ideológiai háború folyik, mert már itt is vagyunk köznapjainkban, ahol a baloldal a mumus, a rézfaszú bagoly, a mitikus gonosz, a megfoghatatlan rontás maga.

Van neki állandó jelzője, miszerint bukott, és ehhez rakosgatják a különféle kiegészítő elemeket, hogy a nemzetére ront, szemkilő, nyugdíjat vesz el és keresztényeket vacsorál. Javaslom a nyájas közönségnek, néha olvasson origót, mert abból világlik ki az ellenoldali szavazó világképe, és nem árt ismerni ellenfelünket, ha le akarjuk győzni őt a viadalban. Ha meg nem egyébért, akkor, hogy jókedvre derüljünk az origón és a többi pár százon, amelyek vegetálnak a baloldali médiafölényben. Ezek sajátos fénytörésben mutatják meg a valóságot, főleg, ha Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szájából jön ki az. A francot sem érdekelné, de ilyenekkel lesz tele aztán a bávatag szavazó feje, és ezért néznek az emberre olyan ostobán a kocsmában.

Nacsa szerint a baloldal most meg sértegeti a magyar embereket, támadja őket, lenézi a kétkezi munkásokat, vidékieket és nyugdíjasokat, és Nacsa fogalmazásában Gyurcsányné tesz most ilyet. Sőt, a migránsok előtt pedig megnyitná a kapukat, mint valami teremőr vagy cerberus. Az ilyen megfogalmazások után az ember szívesen föltenné a kérdést, hogy Nacsáné őnagysága hogy van, szült-e már eleget, de ez túl személyes volna, míg, ha azt mondom, ez a Nacsa hülye, azzal csupán diagnosztizálok, akárha doktor House és csapata. „Gyurcsányék céltábláján” azért vannak ott most a kétkezi munkások, mert kijelentették, hogy a NER rabszolgamunkára épül, ami ellen jó volna tenni oktatással, ilyesmivel.

Nacsa szerint ez sértegetés a baloldali politikusok részéről, és az ilyen sötétség ellen nincs mit tenni. Olyan mértékben árad a homály a komplett NER elitből, hogy igyekvésünk már csak annyi lehet, ez az ordas fekete luk ne szippantson magába. Abban a tébolydában, amit ezek itt delirálnak, az a legfőbb feladat, hogy az ember valahogyan megőrizze a józan eszét, de ez nehéz feladat. És nem is önmaga miatt bántó ez, hanem a tudat miatt, hogy a védtelen sokaság fejében ez rögzül, amit agymosásnak is lehetne nevezni, egy Nacsától viszont nem az. Érezni lehet, hogy amit mond, azt a lehető legőszintébb meggyőződéssel mondja, ő az elmúlt tíz év terméke, és ilyen készségekkel meg képességekkel parádézik, mint frakciószóvivő.

Gyurcsányék céltábláján most éppen a kétkezi munkások vannak soron, akiket nagyon is meg kell becsülni, mert jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország épül, fejlődik – mondta ez a Nacsa Lőrinc. Összegzése szerint ez a baloldal igazi arca. Miközben a migránsok előtt simán megnyitnák a kapukat, lenézik a magyar munkásokat, a vidékieket, a nyugdíjasokat, ezzel szemben a Fidesz-KDNP-re minden magyar ember számíthat. Azért időztem még egyszer kitartóan a mondandójánál lehetőleg betűhíven, hogy megérezzük belőle a Szabad Nép szellemiségét, egy falusi párttitkár szól belőle, miközben lóbálja a tömjénfüstölőt, és veti a keresztet. Ebből a házasságból pedig az világlik ki, miért utálják ezek a gondolatot.

Végtelenül unalmas már Nacsa is, a haverjai is, a mondandójuk is, de nem árt tudni, hogy ezek ülik meg a magyari emberek fejét, mert voltaképp mást nem látnak és nem hallanak. Ezen a ponton van igaza Hadházynak, amikor a propaganda tévé és sajtó ellen harcol szinte már monomániásan. Mert ábrándozhat az ellenzék csillogóan szép közös jelöltekről, csinálhat akármit, ha a patent embere is patás ördögként jelenik meg a bávatag tudatokban, minden választás elve halálra van ítélve. Helyzetünk így ha nem is kilátástalan, de legalább reménytelen, mert azok az értékek, amelyek harminc éve talán még fontosak voltak, mára köddé váltak. Itt ülünk egy eszmények nélküli világ közepén, és a papok állnak győzelemre.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum