Szijjártó hangsúlyoz

Nem lennénk most Donald Tusk helyében, aki emberként is megbukott Szijjártó külügyes szerint. Tette mindezt azért, mert korcsnak nevezte a magyar demokráciát. Tévedett. Kár volt eufemizálni, nem tanult Kádár apánktól, miszerint ha krumplileves, akkor krumplileves, ergo, ha fasizmus, akkor fasizmus. Mindjárt egyszerűbb így, nem kell jelzőket használni, mert abból csak a félreértések meg a sértődés van, mint kitetszik. De rossz az, aki rosszra gondol, a korcs nem feltétlenül dehonesztáló, mert például kutyában milyen aranyos keverékek vannak, sokszor meg kell őket zabálni szinte.

Tusk viszont kétféle módon bukott meg, hogy el ne feledjük, mégpedig pártvezetőként és emberként. Pártvezetőként szerintem is, mivelhogy a Fideszt még mindig nem vágta ki, mint macskát szarni. Szeretné ő, de nem elég erős hozzá. Kisebbségben van az efféle buzgalmával, és ez meg is fekszi a gyomrát, hogy még mindig egy asztalnál kénytelen ülni például ezzel a Szijjártóval is. Az élet nem habostorta, Donald, csapásokat adunk és kapunk, ráadásul az ürgékre is figyelni kell. Emberként viszont a lélegeztetőgépek miatt bukott meg ez a Tusk, mert nem vett magának.

Manapság a lélegeztetőgép az emberség mértékegysége, ami miatt pedig a magyar ellenzék a bűnös. Addig-addig nyüszögtek, hogy ennek a stadionnak az árából mennyi ilyet lehetett volna venni, míg fogták magukat ezek, és beszereztek tizenkilencezret, most meg úgy osztogatják, mint a Mikulás a szaloncukrot. Mindebben az a delikát, hogy a magyar adófizetők pénzén boltoltak okosba, hogy tele legyen a zseb is, meg mutogatni is lehessen, milyen szépen csillognak azok a lélegeztetők. Hogy Tusk ilyet nem tett, azt inkább nem vetném a szemére, de nem vagyunk egyformák.

Nekünk a lélegeztetők okán a lopás fáj, de ezt ugyan fölfogják, de be nem vallják, valahogyan úgy, mint mikor Gulyás miniszter csavarta úgy a valóságot, hogy az SZFE diáksága érte és a kedves vezetőért tüntet. Ez ugyan egy logikai bonmot, de az aljasság szüremkedik ki belőle mégis, az eltorzult, beteg gondolat. Mert ha már lélegeztető, akkor említsük meg egy másik szívünk szerelmét, bizonyos Menczer Tamást, aki már annyira belelovalja magát a degenerációba, hogy valószínűleg nem csak úgy csinálja, hanem tényleg úgy is maradt, és végleg.

Érdemes őt bővebben macskakörmözni, annyira bájos, ami belőle kifakadt. Azt mondta ez a rossz ember annak kapcsán, hogy most épp a cseheknek postáztak el százötven lélegeztetőt, aminek a fölét már lelopták, szóval így nyilatkozott: „A magyar kormány lélegeztetőgép beszerzéseit folyamatosan támadják a kamuvideós baloldal vezetésével, de akik ezeket a beszerzéseket támadják, azoknak valójában nem fontos a magyar emberek élete és biztonsága. Ez az elmúlt harminc év legaljasabb és legembertelenebb akciója”. És ezt komolyan is gondolta.

Ez már nem is korcs, hanem demens, hogy visszakanyarodjunk a jó Donald-Szijjártó csörtéhez, mert a lengyel, aki megbukott egészen, még történelmi leckét is kapott a tarajostól, de reméljük, ezt csak a jachton delirálva hozta így össze, mert, ha nem, akkor az elég kínos. Illetve egészen az. Tusk megtudhatta tőle, hogy a magyar nép, a nemzet egész történelme során, harminc évvel ezelőttig egyfolytában a demokráciáért harcolt. Akkor tehát István királyunk is, vagy a nemesek ajkaikon Mária Teréziának ajánlott vérükkel. Illetve sorolhatnám még az alakokat bőven.

Hogy elcseszett történelmünk során ki mindenki nem harcolt még egyáltalán a demokráciáért, hanem valami egészen másért. Mindebből kitetszik, hogy ez megint csak olyan szijjártós rikkantás volt, berendelés és kioktatás két helikopterezés között, viszont a sajtó szerint ezeket ő mind hangsúlyozta. Isteni ez a dedós zsurnalista nyelv, ahol a hősök és nagy emberek egyfolytában hangsúlyoznak, nyomatékosítanak és aláhúznak, alapesetben meg csak kijelentenek. Mint valami zsinórmértékek, akiknek a szava szent. Egyáltalán nem, sőt, röhejes, mint történetünkből is látszik. Elegem van tehát, de nagyon.