Harmincezer tojás

A Felcsúti Utánpótlás-neveléséért Alapítvány három hónap alatt harmincezer tojást vásárolt, ami nehezen értelmezhető, hacsak nem csibekeltető üzemel a főnök budija mellett, vagy valamelyik NER lovagnak nincs tojótelepe, és a tojásokat alkotmányos kötelesség volt megvenni. Mert harmincezer tojást három hónap alatt, tehát havi tízezret nem bír fölzabálni az a pár tucat gyerek, aki ép világsztárrá nevelődik a messze földön híres akadémián. Vettek mást is három hónap alatt, ami kiderül abból a dokumentumból, amit a DK könyörgött ki, mert a bíróság kötelezte a kiadását, csak épp mégis vonakodtak megmutatni. Szóval van abban egymillióért harcsa vagy több tíz tonna Fornetti, mégis a harmincezer tojás érdekel leginkább, mert ez olyan mesebeli, és volt nekem nagyon régen egy Ili nénim.

Ili néni nagyanyám sógornője volt, a bátyja második felesége, aki akkora volt, mint egy veréb, és olyanforma is. Őszökön vittünk neki egy zsák krumplit anyámmal rendszerint, mint valami Fidesz alapszervezet, ami zsák krumplival elvolt tavaszig. Akkor már jöhetett hó, hideg, biztosítva volt az életben maradás. Ili néninek volt ezen kívül egy főzési mutatványa, amely abból állott, hogy képes volt egy tojást elfelezni, s egyik részéből nokedlit készíteni, a másikból rántottát. Ez cirkuszi mutatvány, mint ahogyan az is, miként maradt életben mindettől, de sikerült neki, amíg meg nem halt. Most pedig képzeljük el egy történetben Ili nénit mindezek után a harmincezer tojással, ami neki hatvanezer étel hatvanezer napra, ami uszkve százötven évre elég így, egy török megszállás kihúzható belőle.

Mindez nem matematikai hókuszpókusz, csak egy történet, mert Ili nénik ma is vannak dögivel, és az ő pénzükből zabálják a futballisták a harmincezer tojásokat, vagy vagdossák azokat egymás fejéhez. A felcsúti futballizmus és futballisták tíz év alatt harminc milliárd közpénzt kaptak TAO címen, ami az ország költségvetését rövidíti meg. Ezt a pénzt, és még a százszorosát, amit elloptak, elcsesztek mihaszna dolgokra, az Ili nénik jobb sorsára lehetett volna fordítani, de ez nem történt meg. Hogy demagóg vagyok-e, még az is lehet, de valahogyan csak le kell fösteni a dolgokat, hogy kijöjjön a lehangoló kép, amelyben az Ili nénik maszatos arccal nézik a kirakaton át az odabent dőzsölő futballista-növendékeket. Így a hajdani kapitalizmust szokták ábrázolni éhes gyerekekkel, nekünk viszont a NER jutott.

Ez feudális rendszer, ahol nem is a munka vagy a teljesítmény, esetleg a jószerencse, hanem a hűség és a lojalitás az ember jobb sorsának kovácsa, aminél aljasabb elosztási rendszert elképzelni sem lehet, viszont mégis van, s éppen itt nekünk. És ebben ez a három hónap alatt beszerzett harmincezer tojás különösen perverz, mert az aljasság nagyipari minőségét mutatja, keresztényi módon leföstve azt, hogy Felcsúton a futballistáknak ott van a Paradicsom, amelyből azonban a pórnépek kiűzettek, pedig nem is volt különösebb bűnük. Ez az egész TAO-s pénzszórás beteges, züllött és jószerivel törvénytelen, viszont a NER-ben ez csupán a jéghegy csúcsa, az, amelyre hosszas küzdelem után rá lehet látni. A nagy dolgok azonban így is rejtve maradnak, mert nemzetbiztonságilag titkosítják őket.

Ez a harmincezer tojás a mérhetetlen dőzsölés és pazarlás szimbóluma, amit úgy úszhat meg felelősségre vonás nélkül a rezsim, hogy nem mindenkinek van egy Ili néni a tarsolyában, hogy emlékezzen és összehasonlítson. Nem is kell lennie, elég csak a szomszédra nézni, az ő anyjára vagy nagymamájára, meglátni benne önmagunkat, s azt, aki ma kirekesztődött az igazságos elosztásból, mert nem zselés a haja vagy nem nyalja a főnök valagát. Bár ez is csak egy szimpla történet, amit azért adtam elő, mert eszembe jutott Ili néni a tojásaival. Kihegyezhettem volna a harcsára is, vagy a hétezer Túró Rudira, ami szintén a bevallásban szerepelt, vagy elég lett volna annyit mondanom, Felcsút, ami település mint a mesebeli gazdagság szimbóluma szerepel korunk forgatókönyvében, és mindig oda lukadtam volna ki, mint most: carthaginem esse delendam.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum