Dark side

Dzsejenbekov, kirgiz elnök alig egy hete a karmelitáknál smúzolt Orbánnal, mindkettőnek fülig ért a szája, hogy ötvenmillió dollárt félretettek későbbi ellopásra, de közbeszóltak a sorosista kirgizek. Dzsejenbekov elcsalta az aktuális választást, cserébe az ottani mindenféle buzik, részeges bölcsészek, színészpalánták, nyugatos írók, filozófusok és hitetlenek fellázadtak, Dzsejenbekov hatalmának pedig kampec. Pedig Orbán már légihídról álmodott a két ország közt, megtudtuk, hogy közös gyökereink vannak, pár hónap múlva pedig Kásler kiderítette volna, hogy Toldi Miklós nagyapja kirgiz volt, a főváros, Biskek pedig a magyar Bicske pontos megfelelője, ameddig közös haragunkban mindenféle kisvasutakat hosszabbítgatunk csak azért is.

A népnyelv már orbáni átokról suttog, hogy aki félnótás csirkefogó vele fotózkodik és örül, megtelepül azon a rontás és megbukik. A lista már egész terjedelmes: Berlusconi, Janukovics, Szaakasvili, Fico, Strache, Mubarak és Lukasenka, aki rendőrökkel, katonákkal még tartja magát, de nem a semmiért menekült ide Gruevszki sem, Salvini pedig épp bíróság előtt áll. Ez a sorminta valami démonit tételez, hogy akivel a mi kedves vezetőnk cimborál, azonmód bukik meg, a hívőket viszont le kell lohasszuk, nincs ebben semmi földöntúli vagy szakrális. Maximum az ő vidékükön nem olyan jó a krumplitermés, hogy be tudják fogni vele a bávatag népek pofáját, másképpen: van, ahol kevésbé tűrik a jómunkásemberek a velük való packázást.

A felsorolt alakokat megengedő jóindulatúan populistának nevezik, pedig egyszerűen csak gazemberek. Ahogyan Orbán is. Tegnap történt az is, hogy a németek egykori igazságügyi minisztere, Katarina Barley voltaképp lehazugozta-tolvajozta Orbánt, s ez a néni momentán az EP alelnöke. Még várjuk a reakciókat, hogy ezzel miként sértette meg a magyar népet, és milyen gyorsan kellene lemondania, mint ahogyan Jourovának is a NER vágyai szerint. Tudjuk, az lenne az ideális, ha az Unió élén Salvinik és Dzsejenbekovok ülnének, a kedves vezető akkor érezné otthon magát benne, viszont neki sajnálatosan ez nincs így. Nekünk viszont egészen más a bajunk, viszont nem vagyunk sem kirgizek, sem fehéroroszok, hogy megoldjuk a dolgot.

A Janukovicsok, Strachék, Szaakasvilik a sötét oldalt képviselik az emberiség történelmében és sorsában, Orbán Viktor pedig ezekkel egy. Nem véletlenül pózol és üzletel az ilyenekkel, ám amíg valami csodából fakadóan az Unión kívül csak megbuknak a diktatúrák, annak kebelében mégis virágzik ez a miénk, ami egészen elképesztő. Annak ellenére van ez így, hogy például szintén tegnap derült ki, hogy az Európai Bíróság elkaszálta az országot a lex CEU miatt, sőt, voltaképp az tapasztalható, hogy akármely intézményünk, törvényünk, intézkedésünk (illetve a Fideszé) szembe találkozik az európai normákkal, azokkal szemben rendre elbukik. A bíróságon is. Kies hazánk kedves vezetői pedig minderre azt mondják, szarunk rá, ítéletet végre nem hajtunk.

Mint például Iványi egyháza esetében sem, hanem inkább kikapcsoljuk nála a gázt. Gruevszkit befogadjuk, a menekülőket éheztetjük, mit nekünk törvény, jog, erkölcs vagy akár jóérzés. Ezt a habitust és züllöttséget villantotta meg tegnap a mi igazságügyi miniszterünk, amikor ismét kettős mércézett, előtte pedig arról ábrándozott, hogy az Európai Bizottságnak nincs joga, hatásköre jogállamisági jelentést készíteni a mi diktatúránkról. Azt mondta tehát fű alatt, pofád befogod, azt csinálok, amit csak akarok. Kitűnik tehát, hogy a NER egy különálló univerzum, és az Unió töketlenségét elnézve valóban az. Viszont odáig jutottunk, hogy Magyarország jelenlegi formájában nem alkalmas annak tagja lenni, sőt, egyáltalán nem is való oda.

Ilyen szempontból valóban kipcsakok, türkök vagy akár bármilyen pöttyös seggűek vagyunk azzal a különbséggel, hogy ezer év alatt kiveszett belőlünk a vadság, és megtanultuk a szolgaságot. Mégpedig egészen alaposan. Ilyképp azon mélázni, hogy de jó, Orbán minden diktátor cimborája sorra bukik el, a sorminta alapján tehát előbb utóbb ő következik. De nem fog. A kirgizek és hasonszőrűek, mint a fehéroroszok például, fölemelték a lottyadt seggüket, míg a miénk krumplitól elnehezülve pihen. Ha sci fit írnék tehát, Orbán bukása úgy képzelhető el, ha egyszer saját magával fog kezet az erkélyén, és az átka visszaszáll a saját fejére. Ilyen mozi viszont nem lesz soha, hacsak a mostani gépész meg nem unja. Ilyen viszont nem látszik jönni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum