Cefre

A pálinka, a Fidesz és önmaga dicsőségét zengte tegnap Orbán Viktor, ami szentháromságot összekapcsolta az alkotmányos forradalommal, és máris megérkeztünk a karikás ustoros, bő gatyás Magyarországra közelítve a XXI. század derekához. Csodálatos ez az élet. Egy 2010. szeptemberi parlamenti bejelentésre emlékezett a kedves vezető, mert, mint kupicával a kezében felidézte “kétharmados alkotmányos forradalommal lehetőséget adtunk magunknak, hogy mindent megváltoztassunk, amit megváltoztatásra alkalmasnak vagy szükségesnek láttunk”.

Emlékszünk a demokrácia tarvágásának első lépéseire, a huszonkilenc pontos programra, amelyben Orbán szerint „nagy dolgok szerepeltek”, amelyek közül tegnap a bankadót, a multik megadóztatását és a szabad pálinkafőzés lehetőségének megteremtését tartotta fontosnak kiemelni, amelyek keresztény életünk fundamentumai minden bizonnyal. Még rémlik az a diadal is, amellyel a részeg kerékpározást engedélyezte, s már ebből is látszik, hogy az alkotmányos forradalom dicsőséges győzelme kezdetben abból állott, a polgár hótt kokisan belebiciklizhet a napba.

Ahogyan ott a nagy ünnepben maszk nélkül a pálinka gőzeivel együtt a vírusokat is eregették a légbe a szervilis csinovnyikok, és elnéztem a gazdát, kitetszett, hogy egy falusi párttitkárra hajaz, de nemcsak a külleme, hanem a gondolatai is. Ergo, olyan, mint az apukája, még mielőtt a kisfia megvette neki a bányát az eladott székház ellopott pénzéből, így alapozva meg, szimbolizálva mintegy a politikusi életpályát, amelynek ormain száz-, és ezermilliárdok lenyúlása sem okoz gondot. Ez a gondtalanság viszont az alkotmányos forradalom totális győzelme, maga a szabad rablás.

És most, hogy a NER lényegét tömören felskicceltük, merüljünk el a pálinkában szügyig, mert ugyanis nem kevesebb ünneplődött tegnap, mint az, hogy a magyar fékek és gátak nélkül vedelhet állami jóváhagyással. Tudjuk, hogy leleményes népünk még az ólajtót is képes kifőzni, abból kis trükkel fütyülős barackot előállítani, maximum belehal, ez viszont az államháztartásnak tesz jót. A pálinkáról az az adoma terjed egyébként, hogy a bortól hülye ötletei támadnak az embernek, a pálinkától viszont meg is valósítja azokat, ekképp a pálinka a kreativitás itala.

Hogy mi sül aztán ki belőle, az látszik a NER-en, amelynek nincs olyan alkatrésze, amely illeszkedne a másikhoz, ilyen delíriumban összegányolt gépezet, amit a hit tart össze. Viszont nem tudom, emlékszünk-e rá, hogy a pálinkás forradalom idején kormányunk még nem keresztény volt, csupáncsak polgári, ilyképp az a következtetés vonható le mindebből, hogy tíz év alatt szlopálták magukba a hitet, amely annak előtte nyomokban sem volt föllehető bennük. Viszont a bíróság sem veszi enyhítő körülménynek, ha részegen bűnözik valaki.

Nincs bocsánat tehát, sem elnézés vagy irgalom. Még beleférne, hogy sajnálkozzon az ember Orbán fölött, aki jól láthatóan halad a demencia sötétsége felé, de ezt a jogát – hogy szánjuk őt – már nagyon régen elvesztette, így marad csak az ámulat. Nagyon komolyan csodálkozva kell elmélázni azon, hogy ezek ott tegnap kupicával a kézben, ájtatos és megalázkodó vigyorral az arcukon tényleg azt hitték, hogy valami nagy dolgot vittek végbe. Mert, ha így volt, márpedig így, az baj, sőt hiba, illetve bűn. Viszont föl nem fogják, meg nem értik, el nem gondolkodnak rajta.

Így néz ki pálinkában feredőző nagyságunk a bambaságot ünnepelve. Mert ugyanis a pálinka egészen elképesztő ötletek megvalósítására teszi alkalmassá az embert, például vak komondoros történetekre. Sőt, ha a CSOK-tól megnő a szaporulat módfelett, a cumit is bele lehet mártani ebbe a nedűbe, hogy hallgasson a kisded. S ha így gondozzuk őt, felnőtt korában sem lesz baj vele, mert kimosódnak a fejéből az összes bűnös gondolatok. Engedelmes szerszám válik belőle, sőt, megfelelően bamba keresztény is, aki rajong Orbánért, mert neki köszönhetően ihat egész nap.

A helyzet azonban nem ennyire sötét, hanem sötétebb. Mert ha az istenadta népről annak vezérére fókuszálunk, egy nagy gyomrú embert látunk, aki azzal váltja ki a rajongást, hogy kolbászokkal, kezében demizsonnal, vőmurammal fotózkodik, uborkákkal szaladgál és különös vörös fazekakat fényképezget vagy fölzabálja a tüntetők csokiját. Ha már kereszténység, a mohóság is a fő bűnök egyike, ahogyan a jóra való restség is. Ha mást nem is, ezeket vezérünk biztosan elköveti napra-nap, tehát pokolra fog jutni. De mi van, ha hitetlen az ember? Milyen véget lát akkor hősünknek? Nos, ez az.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Cefre
  1. Jane Doe szerint:

    Nos, én a pokolban nem hiszek, hanem életvitelszerűen tartózkodom benne. És ha Magyarország már nem is demokrácia, a vírus – reményeim szerint – demokrata.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!