Fogadás balról

Tegnap a komplett operatív törzs ücsörgött „U” alakban a hosszú asztaloknál. Rengetegen van ez az operatív törzs aki megment minket, mindenféle szagemberek, rendőrök, nyunyókák vegyesen, akik népükért élnek, érette, s általa. Szóval ültek ott, így mutatta a kamera, mígnem balról megérkezett a tábornok – Isten vagy amőba – a jól ismert trottyos alak talpig gyomorban. Előtte mutatták, ahogyan hozza őtet a páncélozott fekete gépjármű, amely süvít a törzshöz át a hajnali városon. A kapuban két ember várta a trottyos amőbát, és aztán siettek föl a lépcsőn sebesen, ahogyan a gyomruk engedte nekik, és így érkeztek meg az „U” alakú operatív törzshöz.

Snitt. Egy másik kamera már azt mutatta, ahogyan belép a nagyságos úr a nyunyókákhoz, szagemberekhez, következésképp nem egy kamera volt, hanem több, egy komplett filmgyár rögzítette a utókor és az illékony jelen számára, ahogyan a gyomros amőba betolul az „U” alakú operatív törzshöz. És ekkor történt meg a csoda. Ahogy jött be balról először a gyomor, aztán a többi alkatrész, a nyunyókák, rendőrök és szagemberek úgy vágták magukat vigyázzba, akár valami díszőrség, viszont az ember azon csodálkozott, hogy ezzel egy időben nem köpték szembe magukat, illetve azt a valamit, amit a szervilis szolgaság belőlük „U” alakban ott hagyott.

És még csak nem is ez volt a drámai csúcspont, hanem, hogy az amőba gyomrából két kéz türemkedett elő, és mutatta karmesterként nyugtatva, hogy jó, nem kell annyira nyalni a seggem, leülhettek akár, ha akartok. A két kéz ujjai széttárva, a tenyér a föld felé néz, és le-föl mozgatva a karokat kifejezi a helyfoglalás fenséges megengedését, a hódolat befogadását mintegy, a mérhetetlen hatalom nyugtázását, ahogy az operatív törzs „U” alakban vigyázzban reszket előtte. Viszont ő nem löveti le őket, mert csálén áll a fülük, hanem szíve minden irgalmával engedélyezi a férgeknek a helyfoglalást. Egy diktátor az ilyen pillanatokért él, amikor egy másodpercben sűrűsödik össze a hatalma.

A teremben lévő nyunyókák, rendőrök és szagemberek pedig büszkén mutogathatják gyermekeiknek és hites társuknak, hogy lám, itt a bizonyság, egy levegőt szívhattam vele, majdnem éreztem a reggelire fölzabált kolbász fokhagyma szagát, a szétsprickoló koviubi ecetjét. A nyunyókák, rendőrök és szagemberek vigyázállása dönti romlásba az országot, midőn föladják, akik valaha voltak, és föloldódnak a NER szutykos gőzeiben. És az ilyen aktusok tévéműsorok bírnak lenni, mégpedig úgy, hogy másfél óra alatt ötször látja az ember, és voltaképp hálás is, hogy ilyet érzékelnie adatott, mert ugyanis ez maga volt a megvilágosodás, mert eddig nem tudta az ember, hol is él.

Tegnap valami munka miatt M1 nézésre kényszerültem, mint az a fentiekből is kiderült talán, és most elmesélem, mit láttam arrafelé, abban a másik világban, amit ebből a mi keservesünkből gyúrnak össze, állítanak elő kirakatul, mételyül a bávatag népeknek. Ebben permanensen szaporodnak a fiatalok, a süldő lányok mindig terhesek, az első gyerek sincs meg, de már tervezik a következőt, mert a kormány ezt lehetővé teszi, simogatja a hasát a kismama és hálálkodik. Egy boldogság az élet, Novák még nem is miniszter is ezt magyarázza, hogy hiába a járvány is, még csak meg sem döglünk, náluk az örök élet itala, ami valami kisüsti lehet bizonyára, és otthoni főzésű.

Migráncsok is vannak természetesen Bakondival, Nógrádival elnyújtottan aggódva, bánatosan nézve a kamerába, meg még egy ürge, aki azt szajkózza, hány milliárdot hagytak a zembereknél megint. Pedig ez egyszerű képlet, épp annyit, amennyit nem szedtek el tőlük. És ezek, amőbák, „U” alakú vigyázzba álló operatív törzsek, szaporodó fiatalok, Nógrádik és Bakondik másfél óra alatt ötször, hogy beleégjen az ember agyába. Goebbels ezekhez képest kutyafasza, nyeretlen kétéves csupán. És ott lebeg ez az egész sűrű masszaként a valóság fölött, hogy akinek nézni mást módja nincs, garantáltan meghülyül vagy fölköti magát az első fára vagy villanyoszlopra.

Lehengerlő másfél óra volt, látni a színművet, rendezőt, szereplőket, statisztákat, akik előállítanak egy soha nem is volt világot csak azért, hogy Orbán hatalmon maradhasson. Szánni valóan félelmetes ez a gépezet, és meg kell követnem a szomszéd Józsit és mind az összes más Józsikat. Nem tehetnek róla, hogy tudatlan ostoba sötétek, mert ez csepeg beléjük a teleképből, ezt olvassák a lapokban és ezt mondja nekik a Kossuth. Ez egy színjáték, ami addig fog tartani, míg alattuk recsegve össze nem omlik az egész tákolmány, ami a NER. Viszont ez a cirkusz tartja életben is, ilyképp olyan illékony, mint a hazugság. Csak meg kell bontani valahol és recsegve dől össze az egész.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Fogadás balról
  1. Yeti szerint:

    De, tehetnek róla hogy olyan ostoba sötétek!
    Anyai nagyapám száz évvel ezelőtt falusi parasztember létére újságokat járatott, kerülte az egyházi agymosást. A lányait is iskoláztatta, még ha tudta is ezzel elveszíti a földjéről az “ingyen” munkaerőt. Jobban szerette a gyermekeit annál, hogy visszatartsa őket.
    No akkor mi a szarért volt jelenkori józsiknak olyan fontos maguktól, önként belemászni?
    Ők keltették életre és tartják fenn ezt az egész mocskot.
    Nem fog itt semmi megbomlás előadódni, az már rég megtörtént a fejekben 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!