Crusade

Az első keresztes hadjáratot a históriák szerint II. Orbán pápa hirdette meg, ami folyományaként 1096 augusztusában indultak a seregek visszaszerezni a Szentföldet, mert viszketett a tenyerük nekik. Nyergeltek-fordultak, vagy, ahogyan a mai Orbán írta lehengerlően hülye dolgozatában a Magyar Nemzetben: „Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek.” És most képzeljük el, midőn a seregei készülődnek.

Lehetne jóízűen mosolyogni, hogy terhelt az ürge, mert tényleg elég erős stichje van, és csurig az agya lázálmokkal meg mesés víziókkal. Viszont láttuk már azt is, hogy bűzös eszméi és gyűlöletre buzdítása nyomán kendős nőket, bronzosabb bőrű férfiakat vertek meg villamoson vagy napsütötte utcák közepén, mert a bájosan egyszerű, éjsötét híveket feltüzelni nagyon könnyű. És Orbán most is épp ezt teszi. Hajszolja bele az országot egy, a lehetséges bukása utáni polgárháborúba, ez egészen bizonyos.

Visszatérve ugyanis erre a II. Orbánra, azt is feljegyezték a krónikák, hogy mielőtt a hivatalos seregek Krisztus nevével az összes ajkukon elindultak volna gyilkolászni 1096 augusztusában, a feltüzelt parasztok és egyéb közrendűek a „szegények keresztes hadjáratán” külön indultak el a Szentföldre és útközben zsidók elleni pogromokat tartva, fosztogatva értek el a szeldzsuk határig. A világ azóta sem változott, a mai parasztok és egyéb közrendűek ugyanilyenek. Olvasni talán tudnak már, de ez sem biztos.

Ami delírium elkezdett bugyborékolni ebben a mi Orbánunkban a mesés dolgozat írása idején, az kitartott a tegnapi parlamenti mókáig is. Jobban meggondolva permanensen ebben az állapotban leledzik a kedves vezető, csak nem minden alkalommal jön elő belőle ilyen töménységben. Tegnap azonban húszra is képes volt lapot húzni, és valahonnan minden összefüggés nélkül ez jött ki belőle: „Készüljünk fel arra, hogy még a mi életünkben nagy számmal fognak ide érkezni keresztények Nyugat-Európából.”

Ez mindenféle mélázasokat generál az emberben. Látja, midőn állnak a határon ezek a Nyugat-európaiak várva a bebocsátást az ígéret földjére, s ott a határőrök, rendőrök, a helyileg illetékes plébános, plusz esetleg Semjén Zsolt kikérdezi őket kereszténységből. Tudnak-e kellő ájtatossággal nézni, utálják-e a liberálisokat egészen mélyen. Majd legvégül a beugratós, volt-e Szűz Máriának menstruációja a szeplőtelen fogantatás után. S ha ezekre derekul válaszolnak, kiutalnak nekik egy lakást, házat, egyebet.

Ezeket pedig pogányoktól vagy más felekezetűektől rekvirálják el, de ez csak gonosz feltételezés. Azt is megtudtuk azonban, hogy a mélyen keresztény Nyugat-európaiak nem az életszínvonal, hanem az életminőség miatt óhajtanak letelepedni minálunk, ami azt takarhatja, hogy itt talpaik zavartalanul egymásra léphetnek, és megírhatják, hogy kinyílott a pitypang. De mondjuk – s mint tudjuk – a Kaleta nevű is mélyen keresztény, aztán meg hogyan járt. Na, ugye.

A dicsőséges százharminckettő, akik kiröhögték mindeközben Kocsis-Cake Oliviót, mert harmadjára is megkérdezte, miért nincs ingyen tesztelés, azonban a nagy hitükben teljesen meghasonlottak. A KDNP frakcióvezetője, Simicskó István zárta a reagálásokat alányalván: ő nagyon hálás a magyar kormánynak és Orbán Viktornak, a kormány tevékenységét pedig óvó-védő tevékenységként írta le, az ellenzéket pedig azzal vádolta, hogy az állam elhalása a célja.

Ez a Simicskó tehát, aki szintén derék és szügyig keresztény, eltévesztette az évszámot és a helyet is. Valahol a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen járt Lenin apánk tanainál épp, az Állam és forradalom tanulmányozásánál, amelyben fejtegeti az állam elhalását, úgyhogy nem tudható bizonyosan, ez a Simicskó mit akart. A buksicirógatáson és apanázson kívül valószínűleg semmi egyebet. Nem jelentős dolog ez, csak egy kis mutatvány, milyen fortyogások vannak elitünk fejében.

Visszatérve azonban kályhánkhoz, hogy ez a mi Orbánunk szedelőzködni és lovagolni szeretne, az emberben az a nehéz érzés kezd megtelepedni, hogy ez a faszi keresztes háborúra készül a saját népe ellen, amiről momentán nem eldönthető, röhejes vagy félelmetes. De, ha belegondolunk a néhai II. Orbán felhívása nyomán megindult pogromozó csőcselékbe, ha ez így folytatódik ezer évvel később is, semmi jó nem néz ki az elkövetkező időszakban. Meg kellene állítani Arturo Uit.

Brecht a darabjának eredetileg a Das Leben Hitlers: Reichstagsbrand und der Prozess címet adta, amiből a hülye is tudja, miről szól a példabeszéd, de mindez csak emlék. Mert Vidnyánszky uralma alatt ilyet a magyar színházak játszani nem fognak. S ha most úgy tűnne, egészen messzire kerültem a kilovagló orbáni csőcseléktől, sajnálattal kell közölnöm, egyáltalán nem. Már mórok és muszlimok vagyunk a saját hazánkban, akiknél a betelepülő ájtatos bajor paraszt is többet ér. Nem fáj ez mindannyiunknak? Csak kérdem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum