Raktármesék

Na, gyerekek, ki keres a raktárkoncerteken? A zenészek vajon? Kicsit ők is, de csak azok, akik jók voltak. Mert aki nem lép egyszerre, nem kap raktárkoncertet estére. Ismerjük ugyanis Nagy Ferenc Csótány téziseit a gazdáról, rendelésről, fizetségről, és még mennyi ilyen van nekünk: udvari muzsikusok, kintornások, zenebohócok, ha ezzel a bohócszakmát meg nem sértjük. Nos, ők raktárkoncertelhetnek, és mehetnek aztán haza a családhoz, hogy na, ki adta el a lelkét, hát az apuk, aztán egy-egy szárnyat, combot nyújtanak a kicsinyeknek.

Mert nem lehet mindenki hős forradalmár, mint a színészpalánták. Sajnálatosan. És most, hogy belekerültünk a történelembe szügyig, nézzük ezt a raktárkoncertes szeletét neki, miszerint ilyen címen hogyan köp a társadalom arcába a kedves vezető és bájos csapata. A nagy válságban 5,3 milliárdot szán a pénzünkből arra Nagy Ferenc Csótány öribarija, hogy a zenészeket megmentse (nótát rendeljen) úgymond. De, mint felskicceltem, nem mindenki részesül a kegyben, kézcsók kell előtte, illetve muszáj kitölteni egy nemzeti konzultációs ívet miheztartás végett.

Nem úgy van az, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak, ahogyan a népi bölcsesség tartja. No most, ebből az 5,3 milliárdból (vérünkből és verítékünkből) 1,5 milliárd illeti az udvari dalnokokat, és akkor ott marad még 3,8 milliárdocska, hogy az kinek jut csirkeszárnyra, az a pöttyös labdát érő kérdés. Nos, hát perszehogy a cimboráknak, akik bonyolítják a dolgot. Ilyen NER-közeli cégek gyarapszanak ekképp. Építünk kétméteres kilátót, és rögzítjük telefonra a Csótányok óbégatását alkotmányos költségekkel terhesen, miközben szeretett népünk éhen veszik.

Mindez nem nóvum, nem is szenzáció, hanem a szutykos rögvaló, ahogyan a király menti meg a gazdaságot álnéven szabadítja el az inflációt, dönti hanyatt a GDP-t, extremizálja az államadósságot és más cuki kurvaságok, mert a család minden előtt. Megazisten. Ezt dobta nekünk a szerver, ami leállt a választáskor, és, hogy megnyugodjunk, ez a 3,8 milliárd ez bolhafing, ez egyáltalán nem is tétel, ami miatt megjegyzést érdemelt az a méterekre kilógó lóláb, hogy a megmentett muzsikus a harmadát kapja annak, mint az őt megmentő. Ez tankönyvi eset.

De hadd meséljem el a HVG történetét, ami orgánum, illetve újságírói egészen nagy naivan tudósítani szerettek volna egy ilyen raktárkoncert felvételéről, hogy mégis miként mennek ott a dolgok. Kíváncsiak, hamar megöregszenek tehát, de a NER tesz róla, hogy ez ne történhessék meg: „A vírushelyzetre tekintettel a raktárkoncertek zárt ajtók mögött zajlanak, azokon kizárólag a zenekarok, valamint a felvételen dolgozó szűk technikai stáb lehet jelen…a fentieken túl csak olyan sajtóorgánum vehet részt, akivel kizárólagos médiapartneri megállapodás született.”

Ezt a választ kapták, ezt vágták a képükbe, ami már olyan, mint a parlamentben, ahonnan számos orgánumok ki vannak tiltva, mert mindig a baj van velük, hogy egyfolytában csak kérdeznek-érdeklődnek. Hogy ne okvetetlenkedjenek, be sem mehetnek, így kell ennek lenni. A raktárkoncertet is, ahol a megfizetett bohócok húzzák a kedves vezető nótáját, csak a kiválasztottak, origók, prostisrácok, ilyenek láthatják, egymásra lépnek talpaik, kinyílik a pitypang és nélküled. Senki más ne nézze, hallja, mire és hogyan verik el a pénzét. Ez is egy szint, de a legalja.

Ebből a történetből megtudtuk tehát, minden zenész egyenlő, de vannak egyenlőbbek, a 888-as újságíró (bérnyalonc) vírusa másképpen – vagy egyáltalán nem – fertőz, mint a HVG-sé, és különben is mindenki bekaphatja. Nagyjából ez a viszonya a társadalom többségét kitevő mintegy nyolcmillió emberhez a NER-nek, a nevéből fakadóan így működve együtt, tehát sehogy. Kedveseim, ki vagyunk tiltva a saját hazánkból, és csak egy paraszthajszál választ el attól, hogy el is űzzenek. Én maradnék azért, mert van még dolgom a világ ezen elátkozott szegletén. Ellenállni a gonosznak. Az.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Raktármesék
  1. Yeti szerint:

    Azért az elűzetéshez talán vastagabb paraszt vastagabb hajszála kell.
    Errefelé szűkebben mérhetőek a lehetőségek, nemhogy novicsok nem jut akárkinek, de még a régi CSOK se.
    Sőt, már a Tibi csok sem az igazi, mert 65 % helyett az új recept csak 50 % kakaóval van.
    Tökéletesen elegendő , ha megélhetés híján csendesen felfordul az izgága.

    No meg az is lehet, a raktárakban nincs is cincorászás, hanem ott tárolják a mára feleslegessé vált technikájukat, mindjárt a beléptetőkapuk mellett jobbra.

  2. Jane Doe szerint:

    Az, hogy ki vagyunk tiltva, vagy be vagyunk tiltva: csak szemantikai- vagy nézőponti, esetleg időrendi kérdés. De immáron nem a méretes (vagy méteres) lóláb lóg ki, hanem a lóf@sz. Illetve az sem, mert megtörvénykezték, hogy az nem az.
    “Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?” – hogy a klasszikust aktualizáljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!