Na, gyerekek, ki keres a raktárkoncerteken? A zenészek vajon? Kicsit ők is, de csak azok, akik jók voltak. Mert aki nem lép egyszerre, nem kap raktárkoncertet estére. Ismerjük ugyanis Nagy Ferenc Csótány téziseit a gazdáról, rendelésről, fizetségről, és még mennyi ilyen van nekünk: udvari muzsikusok, kintornások, zenebohócok, ha ezzel a bohócszakmát meg nem sértjük. Nos, ők raktárkoncertelhetnek, és mehetnek aztán haza a családhoz, hogy na, ki adta el a lelkét, hát az apuk, aztán egy-egy szárnyat, combot nyújtanak a kicsinyeknek.
Mert nem lehet mindenki hős forradalmár, mint a színészpalánták. Sajnálatosan. És most, hogy belekerültünk a történelembe szügyig, nézzük ezt a raktárkoncertes szeletét neki, miszerint ilyen címen hogyan köp a társadalom arcába a kedves vezető és bájos csapata. A nagy válságban 5,3 milliárdot szán a pénzünkből arra Nagy Ferenc Csótány öribarija, hogy a zenészeket megmentse (nótát rendeljen) úgymond. De, mint felskicceltem, nem mindenki részesül a kegyben, kézcsók kell előtte, illetve muszáj kitölteni egy nemzeti konzultációs ívet miheztartás végett.
Nem úgy van az, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak, ahogyan a népi bölcsesség tartja. No most, ebből az 5,3 milliárdból (vérünkből és verítékünkből) 1,5 milliárd illeti az udvari dalnokokat, és akkor ott marad még 3,8 milliárdocska, hogy az kinek jut csirkeszárnyra, az a pöttyös labdát érő kérdés. Nos, hát perszehogy a cimboráknak, akik bonyolítják a dolgot. Ilyen NER-közeli cégek gyarapszanak ekképp. Építünk kétméteres kilátót, és rögzítjük telefonra a Csótányok óbégatását alkotmányos költségekkel terhesen, miközben szeretett népünk éhen veszik.
Mindez nem nóvum, nem is szenzáció, hanem a szutykos rögvaló, ahogyan a király menti meg a gazdaságot álnéven szabadítja el az inflációt, dönti hanyatt a GDP-t, extremizálja az államadósságot és más cuki kurvaságok, mert a család minden előtt. Megazisten. Ezt dobta nekünk a szerver, ami leállt a választáskor, és, hogy megnyugodjunk, ez a 3,8 milliárd ez bolhafing, ez egyáltalán nem is tétel, ami miatt megjegyzést érdemelt az a méterekre kilógó lóláb, hogy a megmentett muzsikus a harmadát kapja annak, mint az őt megmentő. Ez tankönyvi eset.
De hadd meséljem el a HVG történetét, ami orgánum, illetve újságírói egészen nagy naivan tudósítani szerettek volna egy ilyen raktárkoncert felvételéről, hogy mégis miként mennek ott a dolgok. Kíváncsiak, hamar megöregszenek tehát, de a NER tesz róla, hogy ez ne történhessék meg: „A vírushelyzetre tekintettel a raktárkoncertek zárt ajtók mögött zajlanak, azokon kizárólag a zenekarok, valamint a felvételen dolgozó szűk technikai stáb lehet jelen…a fentieken túl csak olyan sajtóorgánum vehet részt, akivel kizárólagos médiapartneri megállapodás született.”
Ezt a választ kapták, ezt vágták a képükbe, ami már olyan, mint a parlamentben, ahonnan számos orgánumok ki vannak tiltva, mert mindig a baj van velük, hogy egyfolytában csak kérdeznek-érdeklődnek. Hogy ne okvetetlenkedjenek, be sem mehetnek, így kell ennek lenni. A raktárkoncertet is, ahol a megfizetett bohócok húzzák a kedves vezető nótáját, csak a kiválasztottak, origók, prostisrácok, ilyenek láthatják, egymásra lépnek talpaik, kinyílik a pitypang és nélküled. Senki más ne nézze, hallja, mire és hogyan verik el a pénzét. Ez is egy szint, de a legalja.
Ebből a történetből megtudtuk tehát, minden zenész egyenlő, de vannak egyenlőbbek, a 888-as újságíró (bérnyalonc) vírusa másképpen – vagy egyáltalán nem – fertőz, mint a HVG-sé, és különben is mindenki bekaphatja. Nagyjából ez a viszonya a társadalom többségét kitevő mintegy nyolcmillió emberhez a NER-nek, a nevéből fakadóan így működve együtt, tehát sehogy. Kedveseim, ki vagyunk tiltva a saját hazánkból, és csak egy paraszthajszál választ el attól, hogy el is űzzenek. Én maradnék azért, mert van még dolgom a világ ezen elátkozott szegletén. Ellenállni a gonosznak. Az.
Vélemény, hozzászólás?