Azt írta az újság, hogy az Indextől ilyen technikás emberek is eljönnek. Hatan a nyolcból, akik azt tudják a dolgozójukkal, hogy működjön a cucc, meg legyen valamilyen pofája neki. Szóval, hogy legyen technikailag írni oda, ahová nem akarnak már írni a népek. Most az van tehát, amikor a kockás füzet is elvész, a ceruza is, meg a kéz, amely használná ezeket, ez tehát Marquez második halála a halálban, azaz, a feledés. Állnak halomban az életrajzok az íróasztalon, türemkednek ki a szándékok azokból, hogy mondjad édes gazdám, mit is írjak. S ha van ilyen, nincs hová, ha van hová, nincs mivel, ha van mivel, nincs mit, ha van mit, nincs kivel, egyik hiány szüli a másikat, az elmenésekből hiátusok lesznek, vanból nincsek keletkeznek.
Belaruszban a híradósok mondanak fel, hogy nem adják az arcukat, hangjukat, tekintetüket, tehát az életüket. Nem vesznek részt többé a színjátékban, mondja más, ha van, aki mondja. Olyan ez a játék, mint a töklámpás, amikor nem az anyag, hanem annak hiánya hordozza a tartalmat. A nem lenni ott, nem szólni hozzá, hátat fordítani, észre sem venni, Gandhi az ágyékkötőjében, Vidnyánszky üres nézőtere, lemondott KESMA lapok, kikapcsolt rádió és üres terek, a taps hiánya, és a leállított gyár. Azon megy a morfondír tehát, hogy elég-e a tagadás, hogy észbe kapnak-e, ha a cirkuszt csak maguknak csinálják, illetve, hogy a nem tevés tud-e aktív lenni. Mindjárt becsöngetnek az iskolákban, és ezer tanár is hiányzik.
Közel áll hozzá, hogy leálljon a rendszer, pedig csak az van, hogy nem akar senki már tanár lenni. Hogy ezeknek, vagy csak így nem, ennyiért és ekképp, az mindegy, és nem is tudható. Recseg az építmény. Iskolaőrnek sem jelentkeztek elegen, vélhetőleg az Indexnél tornyosuló önéletrajzok is hazugság, a rendszer túlnőtte önmagát, fogyóban a szervilizmus és a lojalitás. A vezérhülyék még tartják magukat, sőt, hangosabbak, mint valaha, de közel a nap, amikor magukra maradnak. A kerítés már nem látványosság, a krumpli is unalmas eledel, elfogytak a dakota közmondások, el a kipcsak bölcsesség. Ami van, s ami jöhet helyette, a téboly még mélyebb bugyrai, amiben nem részt venni maga az élet.
S képzeljük el a hadvezért a lován, midőn ordít, előre, de senki nem megy sehová. Olyan létbéli állapot ez, midőn Peny a lépcsőházban kerek szemekkel hallgatta Sheldon hülyeségeit, nyitotta a száját, hogy feleljen, de eközben rádöbbent ennek értelmetlenségére, majd úgy tátott szájjal fordult sarkon és iramlott le a lépcsőn, hagyva magára a bohócot. Vagy emlékezzünk Arany Janira, az úri lócsiszárra, hogy letörölte, félreállt és nem pörölt, tehát, hogy milyen hatalma van a csendnek. Sokkal nagyobb, mint a hangzavarnak. Ezek az elmenések, az indexes és a belarusz ezt mutatja nekünk, hogy ez az egyetlen, amivel tenni mit nem tudnak. Ha őszirózsát gyömünk a fegyver csövébe, akkor a katona rádöbben, hogy őt is anya szülte.
És ezen a ponton vagy belelóg az ujjam a csordultig lévő éjjeli edénybe, vagy pedig igazam van. Móricz is mondott valami olyasmit, hogy a hallgatáshoz kell a legnagyobb bölcsesség, Ady is csak fütyörészett egy idő után már, és Sziddhartha is önmagában találta meg a szenvedés megszüntetésének lehetőségét. Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra. S ha most arra jutnának, hogy mit álmodozik itt ez a szerencsétlen, akkor azt is hihetnék, hogy igazuk van, holott én nem vagyok ebben annyira biztos. Ha nincs kapu, ahová gólt lőjünk, értelmét veszti a futball, ha nincs ember, akit manipulálhatna, Cipolla léte értelmetlen. Hátat fordítani sokszor hasznosabb, mint ordítani, a nem tevés megakasztja a tevést. Ha nincs munkás, nem működnek a gyárak. Ez a mai lecke.
Vélemény, hozzászólás?