Zaubergarten

Emlékszünk még Hans Castorpra talán, aki meg-, és felérkezett a hegyre, hogy az élet féltett gyermekeként merüljön el a burokban végül is azért, hogy tanulmányozza a világot. Bármilyen ellentmondás is ez. „Sokat tanultam itt a fentiek között kicsapongás és a józan értelem terén. Mindent tudok az életről…” Így kezdi delirálását a hóviharban, hogy aztán visszatérjen a síkföldre minden bölcsességekkel vértezetten. Borkai Zsolt, Orbán féltett gyermeke meg-, és leérkezett a kertjébe, hogy elmeneküljön a világ elől. Ő a kintiek közt tanult sokat a kicsapongásról, hogy józan értelemről is esetleg, az nem egészen bizonyos.

Borkai elszenvedte azt a bukást, amit az összes fideszes elszenved majd, és a sorsa is azt példázza, hogyan képzelik el ezek az életet hatalom híján, ámde minden földi javaktól vértezetten, amit addig összeloptak. Borkai felvette a megbánó, vezeklő szerzetes attitűdjét, aki hajnalban kel csirkéket etetni, elvonultan a világ zajától, mintha már megfelelt volna a bűneiért és megkapta volna a feloldozást, holott egyik sem történt meg. Hans Castorp a nagybácsik jóvoltából és a saját pénzén, míg ellenben Borkai a miénken vonult önkéntes száműzetésbe sokorópátkai birtokán, elfeledve azt az egy kérdést, az miből van.

Mindemellett, hogy egy jachton kurvázott, az másodlagos, de el nem felejthető. Beégett mintegy az ember agyába a lottyadt segge, amit Borkai szavaival a „balliberális média habosított fel”. Borkai – és minden fideszes – azt felejti el, nem az a baj, hogy akkora kanok, hanem, hogy közpénzből azok. Mint ahogyan bizonytalan eredetű a birtokának, ennek a varázskertnek az eredete is, amelynek burkából most bűnbánó szentként nyilatkozza, hogy ő már az olimpiai bajnokságával letett valamit az asztalra, és azt már soha, senki el nem veheti tőle. Egyrészt ki akarja elvenni a nyüves bajnokságát, másrészt pedig mi köze van ennek a kurvákhoz.

Borkainak kár volt megszólalnia, emellett jól tette, hogy megtette, mert elibénk rakta ezeknek az ostobaságát, akik azt hiszik, a kisebb bűnök elfedik a nagyobbakat. S ha már embernek és közembernek megbuktak, mert szaralakok, akkor olimpiai bajnokok lesznek, futballisták, és jólfésült elsőáldozók. Borkai azt hiszi, ha most elvonultan gyomlálgat a birtokán, akkor már csak az számít, száz éve dicsőséget szerzett a szaros lólengésével, és ami a kettő közt – gyomlálgatás és lengedezés a lovon – történt, az nem számít. De, számít, sőt, az számít csak igazán, mert azért gyomlálgathat a kertjében, és nem kéreget az aluljáróban.

Hogy közben kurvázott, az a hab a tortán, de voltaképp csak a katalizátor, ami a „habosítást” elindította, mert föl lehetett tenni a kérdést, miből és hogyan. Minden fideszesnek megvan a maga kurvázása, csak idő és rendszerváltás kérdése, hogy napvilágra kerüljön, mint Borkai segge. És jó lenne, ha nem hinnék azt, majd elvonulnak a saját zaubergartenjükbe a világ elől, és élvezik az őszi napsütést. Ezt azért nem árt tisztázni, mert momentán a kollégisták azt hiszik, úgy legyalultak mindent, hogy a madár örökké nekik fütyöl. Pedig elégtételt fogunk venni, hogy egy nagy klasszikust idézzek, mert Polt sem örök, csak annak tűnik.

Vannak az életnek olyan szakaszai, amikor a sose halunk meg filozófiájával csűrdöngöl az ember, mint Borkai a jachton, de előbb-utóbb jön a fájdalmas józanodás, a katzenjammer, ami nagyon szar bír lenni. Az egyiptomi mitológiában Anubisz megméri a halandó már holt szívét összehasonlítva az igazság tollának súlyával, s ott dől el, hogy Maat fölfalja-e a szívet vagy sem. Illetve, amire Ivan Iljics figyelmeztet: Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem. Azaz, bármit teszel, jól tedd, és tartsd szem előtt a véget. Ha mindezt kiegészítjük J. A. intésével, miszerint, tudod, hogy nincs bocsánat, akkor láthatjuk, hiába a gyomlálgatás, Borkai – és a többi – el fog kárhozni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum