No most, Takaró Mihály?

Áruló van a NER-ben. Ennek ékes bizonysága, hogy nem Wass Albertet ajánlotta a művelt európai publikum figyelmébe valaki – nahát –, hanem Szerb Antalt. Az történt ugyanis, hogy nyári unalmában az Európai Unió arra kérte a tagállamok állandó képviseleteit, ajánljanak egy könyvet hazájukból, amit szerintük minden európainak érdemes elolvasnia. Az „Európa olvasói” nevű felhíváshoz tizenhat tagország csatlakozott, kies hazánk pedig tegnap fedte fel kártyáit. A mi ajánlatunk Szerb Antal Utas és holdvilága, amitől én magam meghasonlottam, Takaró Mihály pedig szerintem sírdogál a sarokban.

Hallatlan. Bár lehet, kényszerítő szükségszerűség volt, mivel Szerbet olvashatni majdnem egy tucat nyelven, míg ellenben fénylő Albertunkat meg csak erdélyiül. Ez egyrészt azt mutatja, hogy a nyugat még nem értette meg a magyar falvédő nívójú irodalmat, vagy nagyon is. Ugyanakkor nem érthető annak a késztetése sem, aki Szerbet ajánlgat olvasásra a nyugati ifjaknak, amikor a magyarokat épp most próbálják leszoktatni róla. Olyannyira, hogy még a NAT-ból is kikerült. Ez az Utas és holdvilág ilyen érthetetlen nyavalygás, semmi erő benne, semmi hazaszeretet, se egy Trianon, ebből úgy tűnik, a magyar európai nép.

Pedig mi jól tudjuk, hogy nem az. Én pikkelek Takaró Mihályra, mert ő cseszte szét a NAT irodalmi részét, és száműzte belőle az ilyen Szerb Antal féléket. Soha nem feledem, hogy mint valami dedós óvodás, aki megkapta a nyalókáját, a járványos távoktatás alatt minden nap fennakadt szemekkel és csöpögő pátosszal beszélt a tévében Wass Albertről, a magyarságról, mint erkölcsi próbatételről és más ilyen baromságokról. Ezt kínálják fogyasztásra a magyar fiatalnak, diáknak, míg ellenben a nyugatnak, Európának a befelé megvetett és elhallgatott Szerb Antalt. Ennél nagyobb öngól és beismerő vallomás nem létezik.

Olyan ez, mint a pártfiókák külföldi egyetemre küldése, a VIP egészségügy, ez az akinek nincs semmije az annyit is ér metódusának kiterjesztése nem csak az anyagi javakra. Ezek itt el akarják hülyíteni a népet, hogy Wass Albertig terjedjen a horizontja, a többit eltitkolják előle. Olyan ez, annak az útnak az első állomása, amelynek a végén Göring jelentette ki a meghódítandó szlávokról, elég, ha a nevüket le tudják írni, meg, ha megértik a parancsokat. S ha azt vetnék a szememre, túlzok, tévedni tetszenének. De az Utas és holdvilág ajánlgatása kifelé, befelé pedig eltüntetése az irodalomból az aljas képmutatás újabb bizonyítéka.

Illeszkedik abba a sorba, amelyben parlamentáris demokráciát hazudnak, amikor a választások tisztaságáról hazudnak, amikor a sajtó szabadságáról hazudnak, most meg már olyan irodalmat is hazudnak maguknak, amit amúgy megvetnek. Vagy, ha nem, akkor a göringi képlet az igaz, és egyik sem jobb a másiknál. Én pedig most elvárom a gerinces Takaró Mihálytól, hogy verje az asztalt, borítsa rá a külügyre, Káslerre, akárkire, akinek ehhez köze lehetett, hogyan képzelik ezt a skandalumot, hogy Szerb Antalt ajánlgatnak Wass Albert, Szabolcska Mihály vagy akár Tormay Cécile helyett. Így lenne tökös-magyaros, de nem lesz így.

Az, hogy kifelé valami egészen más képet mutatnak, mint amit befelé művelnek, azért van, mert kell a lóvé. Illetve talán még, mert egy kicsit, egészen kicsit szégyellik, hová jutottak. Nem kell izgulni, el fog múlni ez is. Előbb-utóbb bekerülnek majd a stábba olyanok, akik Takaró Mihályon nőttek fel. Később már csak olyanok lesznek benne. Ők már be sem szállnak ilyen játékokba, velőspacalt fognak kotyvasztani a Le Quartier du Centre-ben, éneklik a Nélküledet miközben talpaik egymásra lépnek. Mi pedig mit is tehetnénk, mint iderakjuk az Utas… záró sorait utolsó reményként: „Életben kell maradni… És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum