Tautológia

A kormány – így következésképp, ami vele egylényegű, Orbán Viktor – azt csinál, amit csak akar. Bűncselekményt elkövetni nem tud, tévedni sem tud, nem ellenőrizhető és nem számonkérhető, mert az ország, annak javai, minden pénze, az összes hegye és vizei az övé. (Kivéve, ha Mészárosé, de ezt csak én pöttyentettem hozzá csendben.) Ilyenre hivatkozva dobott vissza Polt főügyész egy feljelentést, amiből az következik, lehet, hogy jogásznak (ügyésznek) kiváló (nem), de fogalma sincs arról, hol is él.

Mert ugyanis, ha hiszi is amit állít, s nem csak fedősztori az egész, akkor Polt főügyész megbukott történelemből, társadalomfilozófiából, politológiából, közgazdaságból így első ránézésre. Ettől még jó ember lehet (nem az), főügyésznek, plébánosnak viszont nem javasolnám. De ez itt a NER. Minden azzal kezdődött, hogy Szél képviselő feljelentést tett a titokzatos Budapest-Belgrád vasútvonal kapcsán, mert valami ordasságot feltételezett annak pénzügyeiben, és Szél képviselő okkal sejtett ilyet.

Hűtlen kezelés volt a feljelentés tárgya és indoka, amit viszont Polt főügyész visszadobott, amin – magunk közt szólván – semmi meglepő nincs. Polt főügyész úgy tételezi, ez a dolga, úgy hajigálódik a feljelentésekkel, mintha papírrepülők volnának azok, az egész NER egét belepik a visszatoszott feljelentések, ott szállnak és lebegnek a pompomos felhőktől foltozott ég alatt. Az ilyen visszadobás egészen mindennapos, ámde nem mindig jár mellé olyan indoklás, mint ehhez, hogy dalba kellett foglalni.

Az ügyészség (Polt) azzal érvelt, hogy a kormány a projektről szóló egyezmény megkötésével és a tízmilliárd forintos költségvetési átcsoportosításokkal nem vagyonkezelést végzett. Illetve leszögezte, hogy amikor a kormány a központi költségvetést kezeli, akkor tulajdonosként jár el. Így fel sem merülhet a hűtlen kezelés gyanúja. Polt szerint a kormánynak az a dolga, hogy politikai döntéseket hozzon arról, mire költi az állam a költségvetési pénzeket, és ilyenkor nem rábízott vagyont kezel.

Ebből fakadóan – az ügyészség álláspontja szerint – mivel a kormányzati döntésekkel kapcsolatban nem vethető fel a hűtlen kezelés gyanúja, így értelemszerűen a döntések előkészítésében részt vett személyek sem követhettek el bűncselekményt, minthogy nem történt bűncselekmény, aminek az elkövetésében részt vehettek volna. Ezt nevezik tautológiának, amikor is az állítás, amely a saját értelménél fogva igaz, további értelmezést vagy magyarázatot nem igényel. Vagy a kígyó megharapja a saját farkát.

Ez egy csudálatos építmény, amit Polt és gépezete most létrehozott. Legfőképp az az indoklás, hogy a kormány, amikor százmilliárdokkal hajigálódik, nem rábízott vagyont kezel. Ebből fakad, hogy a költségvetés pénzei, amely a mi vérünk és verejtékünk, nem közvagyon, hanem a kormányé, és, ha hülyeségekre költi vagy zsebre teszi, akkor sem számon kérhető. Ez a közpénz-jelleg elvesztésnek újabb és végsőkig cizellált szintje, mert eszerint már abban a pillanatban, amikor az adót befizetem, minden az Orbáné.

Gusztusa szerint szórhatja, abba beleszólás nincs, számonkérés nincs, ellenőrzés nincs. És ilyen ország sincs még egy ebből fakadóan, ahol a kormány és annak feje nem vonható felelősségre. Ezt a berendezkedést királyságnak nevezik, és még csak nem is parlamentáris monarchiának, mint a Bözsié a szigeten, hanem abszolútnak, ami ma Katar, Omán, Szaúd-Arábia vagy Szváziföld. És Magyarország – nem véletlenül kaparták le a táblákról annak idején a köztársaság feliratot.

A polti logikából – vagy logikátlanságból – következve az sem bűncselekmény tehát és nem vizsgálható, nem büntethető, ha kormánydöntéssel pár milliárdot saját számlára utal a kedves vezető. Mindennek eddig is tanúi voltunk, most viszont jogi indoklással emelte el az ügyészség mindezt a vizsgálható kategóriából. Egy bájos kommentelő mondta el a dolgok velejét: „Ha jóban vagy a kormánnyal, szinte lehetetlen valami bűncselekményt elkövetni, bárhogy próbálkozik az ember.” – És hát, igen.

Egyre inkább olybá tűnik, nagyon sok dolog lesz itt, amikor a NER valami csoda következtében megbukik. A pénzeket, amelyek a mai időben elveszítették közpénz jellegüket, mert a kormány és kedvezményezettjei tulajdonába kerültek Polt szerint jogosan, valahogyan vissza kell társadalmiasítani. Az a kérdés a nyájas olvasó számára, ezt az aktust hogyan nevezik a köznyelvben. A helyes megfejtők között nem sorsolok ki semmit, mert nincs semmim, amit kisorsolhatnék.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum