Íme, a megvilágosodott

Mark Rutte gyűlöli a mi politikánkat….Ez Szijjártó Péter tegnapi gondolatkísérletének eredménye, ami olyan jelentőségű, mint akár a kerék vagy a balta meglelése az emberiség számára. A jövőbe vivő biztos út, ébredés a fügefa alatt. Ám hiába vált elméje tisztává és csendessé, mint Sziddhartha hercegnek Bodh-Gajában, ahogy elnézzük a futsalost, ez még csak a bódhiszattvaságra elég, arra is alig, de azért mégis. Mert gondoljuk meg, micsoda teljesítmény, elképesztő tisztánlátás kell ahhoz, hogy végre rádöbbenjen, ez a libernyák holland gyűlöli az ő politikájukat.

Nem a magyarokat, nem Jóska bácsit a talponállóból, sem a rónaságainkat, nevető hegyeinket, hanem a politikájukat. Szijjártó bódhiszattva úton van poroszkál, nem ordította le senki fejét kivételesen, hanem megtette az első óvatos lépést a valóság felé, és rádöbbent a tényre, a libernyák érzéseire. Szijjártó lelki útja azonban nem teljes, nem látja még, hogy nem csak a holland libernyák, hanem mindenféle lenézett alakok a világban, sőt, uszkve hétmillió magyar a kerítés innenső oldalán is gyűlöli a politikájukat. Elég lett volna pénteken este kinézni a Karmelitákból Isten szent és szabad ege alá.

Az a pár ezer ember sem azért volt ott, mert szereti őket, hanem éppen ellenkezőleg. Ezért állapítható meg, az a tiszta pillanat, amely előidézte a gyűlöletre döbbenést, mindenképp biztató, de még csak az út eleje. Messze még a cél, amelynek végén visszaemlékszik előző életére, amelyben futsalos volt, fiatal és bohó, míg most ilyen összeaszott, rikácsoló papagáj, akiben tényleg nincsen semmi szeretetre méltó. Lehetne dagadt is, mint a főnöke, akkor sem lenne, vagy akár szőke is, akkor sem. Akárha Vladimir és Estragon, elveszítette a jogait a szeretetre és tiszteletre.

Jelen állapotban az van, és ezt nem látja, hogy Ruttéval ellentétben, aki úriember, ezért nem mondja ki, a magyar proletár viszont igen, hogy nem a politika gyűlöletéről van immár szó, hanem ez az érzés mélyebb és terjedelmesebb. Kiterjed az emberi valójukra is, mert szaralakok. Ezt még nem tudja, vagy nem meri tudni az előző életében futsalos, máma kakadu, hogy úgy, ahogyan vannak, amivé váltak, cuzammen utálatosak és gyűlöletesek, amire akkor fog rádöbbenni, amikor megindul a birnami erdő. De mondom, fejlődésnek lehetünk tanúi.

Mikor rádöbben a manus, valami szerepe nekik is van a terjengő szarszagban, és megállapítja, gyűlöli a politikánkat. Ilyenkor következik a miért, amire a maga kajla módján hősünk meg is adja a feleletet: ő bevándorláspárti, mi (ők) pedig nem. Rossz válasz, még dolgozni kell rajta, míg a jelölt rá nem jön az egy igaz bölcsességre, miszerint rongyemberek, elfuserált, gonosz, agresszív és ostoba organizmusok ők és minden cselekedetük is az. Ezért rühelli őket mindenki, nem csak Rutte bácsi. A megismeréshez azonban rögös út vezet.

Illetve vezethetne, ha volna rá igény. Ha nincs, fel kell ébreszteni, rá kell vezetni az igazságra vágyót, úgy is, mint tévesen a kölyökkutyát, hogy az orrát belenyomjuk a vizeletbe, s közben kitartóan mondogatjuk néki, hogy ezt nem szabad. Kimész, és a kipcsak pusztákat rondítod tele, s nem a mi kies szobánkat, amit Magyarországnak neveznek. S itt jutunk el oda, hogy egyedül ez neki nem megy, segíteni kellene neki noszogatással, olyat viszont mi nem akarunk, mert egyáltalán semmi közösségünk nincs nekünk egy ilyen alakkal, sem a cimboráival.

És itt lóg bele a göcsörtös ujjam az éjjelibe, mert ugyanis egy Szijjártóról azt feltételezni, hogy egyáltalán a megvilágosodás előszobájába is eljutott, elég nagy ostobaság. Ilyenről szó sincsen, amit tegnap böfögött, azt a híveknek böfögte, és nem arra szolgál, hogy az ember értelmezze, hanem, hogy elhiggye feltétel és kétségek nélkül. Sziddharthát, illetve azt, aki most a Nirvánában csücsül pedig megkövetem, hogy egyáltalán egy lapon említettem ezzel, illetve ezekkel, az ember esendő ugyanis, és csak keresi, keresi kilátástalanul a négy nemes igazságot.