Aztán

Sosem lesz vége. Úgy hírlik, az Index újságíróinak közel fele a főszerkesztő kirúgása után felmond. Derék, öngyilkos dolog, mert ennek következtében mindannyian vagy éhen halnak, vagy mehetnek katonának, iskolaőrnek, bár ezzel a múlttal még az is bajos. Ám végül is, kubikos mindenki lehet Mészáros építkezésein. Mint emlékezhetünk, Bibó is elrakosgatott a könyvtár pincéjében, de, hogy ez a tróger galeri az ő nevéből türemkedett elő, ez mindennek az arculcsapása. Vagy épp Hamvas Béla is kertészkedett és raktároskodott, mert vannak ilyen sorsok a diktatúrákban, ha épp életben marad az ember. Alkalmasint azt sem.

Láttuk már más redakciókban, hogy újságírói állás betöltetlen nem marad. Amint megtörténik egy-egy lap átállítása, átcsatornázása a kollégistákhoz, jönnek a csattogó fogú vérebek, akik alanyt állítmányt egyeztetni ugyan nem tudnak, ellenben megbízható elvtársak. Az élet más területein is így megy ez, ezt nevezik kontraszelekciónak. Vannak degenarált iskolaigazgatók, málészájú igazgatósági tagok mindenféle cégeknél, vagy épp Németh Szilárd, mint katona, és ezzel mindent el is mondtam. Momentán azonban koncentráljunk az újságírásra, mert itt folyik a dúlás, épp a szemünk előtt gazolnak ki egy brandet, egy hajdanvolt szellemi műhelyt.

Ha szertenézünk kietlen hazánkban, látjuk, mindenütt ez van kevés kivételtől eltekintve, de előbb utóbb minden és mindenki elesik. Ha másképp nem, gazdaságilag véreztetik ki a nekik nem tetsző orgánumokat, aztán megszüntetik (Népszabadság), vagy lealjasítják (Origo). Ép erkölcsű, olvasható, tájékoztatni óhajtó lapjuk nincs ezeknek, pedig van belőle nekik dögivel. Csak a KESMA-ban több száz. Majd az Index is becsatornázódik oda, és válik belőle olyan orgánum, amelyet a KESMA volt kuratóriumi elnöke egyszer minősített őszintén, hogy villámgyorsan le is kellett mondania. Azóta viszont zavartalan az üzem, a gép dolgozik, az alkotó mégsem pihen.

Ezek a sajtótermékek az oktatás mellett élénken részt vesznek a társadalom elhülyítésében, feladatuk voltaképp ez az egy, annak viszont tökéletesen meg is felelnek. Ezen az állapoton, ha vért pisálunk sem tudunk változtatni, illenék tehát azon gondolkodni, mit hagynak ezek maguk után a valamikor – nem tudni mikor – szükségszerűen bekövetkező bukásuk után. Felperzselt földet. Gazdaság, oktatás, közigazgatás nagyon sokáig képtelen lesz normálisan működni, de a hiteles tájékoztatásnak is hosszú évek kellenek a helyreállításhoz, mégpedig amiatt, ami miatt most a hiteltelen működik. Azzal a gazdasági koncepcióval és azzal a szellemi nihillel.

Piaci körülmények között egy sajtótermék az olvasóra épül. Ha ilyen van – mert neki tetszőt állít elő a sajtómunkás –, akkor hirdető is van, és így szépen egymásra rakosgatva ki lehet alakítani egy működő piaci modellt. A KESMA újságjainak olvasója alig van, az állam mégis eltartja őket a közpénzből belepumpált hirdetésekkel. Az állam ilyetén szerepe egy rendszerváltás után megszűnik, ezek a sajtótermékek pedig napok alatt mennek csődbe. Ott állnak majd a mai csattogó fogú „zsurnaliszták” szidva a kommunistákat, hogy meg akarják ölni őket, holott csak a piac teszi, amit ma nem ismernek, mert az adófizetők pénzén feredőznek tejben és vajban.

Viszont újságok sem lesznek. Amit ezek bekebeleznek és bekebeleztek, azoknak csak a füstölgő romjai maradnak meg, és, ha lesz olyan elvetemült alak, aki újjáépítené, erre évtizedekre lesz szüksége. A bűnük tehát most visszatérve az épp aktuális Index esetre nem csak annyi, hogy einstandolják, hanem, hogy ezzel egyszersmind totálisan le is nullázzák, buborékká teszik, amely hatalmuk végeztével pukkan ki. Így lesz ezzel az összes, de belegondolva jobban, így lesz ezzel Mészáros, Tiborcz és az a számtalan vállalkozás, amelyet most a lojalitása miatt elnyert közpénzek fújnak fel és tartanak életben. Ami itt marad utánuk, az a zéróhoz fog közelíteni, és erre is figyelmeztet az Index sorsa. – Kirielejszon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Aztán
  1. Yeti szerint:

    Vannak akik nem vágynak semmilyen úr irgalmasságára.
    De azok száma is közeledik a zéróhoz, tesznek róla irgalmatlanék.

  2. miki1950 szerint:

    Vadkapitalsta viszonyok között nem sok csodálkoznivaló van a történteken. De próbálom a pozitív oldalát meglátni a korábbi hasonló történések alapján.
    Nem kényszerül kubikolni
    Torkos Matild, Pörzse Sándor, Csintalan Sándor és sokan mások sem, mert megtalálták a módját a túlélésnek. Arról nem beszélve, hogy néhány éve felállt a szőr a hátamon ha meghallottam őket, ma pedig respektjük van nálam (is) .Azért lettek jó újságírók, mert sokkal szabadabban gondolkodhatnak, mint tehették korábbi gazdáiknál.
    Szóval én azért nem féltem őket az éhhaláltól.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!