Minden egész eltörött

Mondhatnám épp azt, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgásával a Fidesz átlépett egy határt, befejezett valami borzasztót vagy elkezdett egy iszonyatot, de akkor nem lenne igazam. Bármilyen lehangoló, a tegnapi sajnálatos esemény egyáltalán nem különleges, hanem épp mindennaposan általános. Egy olyan folyamat része, amely évtizede tart, és természetéből fakadóan soha nem is lesz vége, míg a NER és még hét nap. A diktatúrák sajátossága, hogy a nyilvánosságot propagandává alakítják, ez folyik itt is, néha nagyobb áldozatokkal, néha nem annyira látványosan.

Mert ugyanis szép dolog, hogy a Momentum péntekre tüntetést szervez az Index elé, hogy aztán a Karmelitákhoz vonuljon, azonban ez egyrészt halottnak a csók, másrészt nem most kellene, hanem már nagyon régen szükségeltetett volna. A média elfoglalásában a kritikus tömeget száz éve átlépte a Fidesz, s ha pofán nem vágnak érte, sokkal inkább elkelt volna a tüntetés, amikor a vidéki sajtót ledarálták. Mert ugyanis a lakosság döntő többsége onnan tájékozódik, arrafelé a dúlás pedig teljesen zavartalan. Ez azonban nem érdekli a tüntetőt. Az Index brand, a Békés Megyei Hírlap nem.

Ezzel nem a jó szándékukat vonom kétségbe sem a bátor kiállásukat olyan időkben, amikor egy dudálásért elvihetnek, hanem arra mutatok rá, hogy késő. A daráló folyamatosan és kérlelhetetlenül dolgozik, mindent fölaprít és egyenszecskává tesz, csak vannak benne látványosabb falatok, mint a Népszabadság akkor és az Index most. Kegyetlen leszek, akik most pénteken kimennek az Index miatt tüntetni, azoknak a Népszabadság már nem is hiányzik. Pedig kellene. És ugyanígy egy év múlva az Index sem fog, még későbben valami más orgánum, ami elveszett vagy ezután fog.

Rendszert váltani nem az Indexért folyó tüntetéssel kell és nem is lehet. Ha pedig arról volna szó, hogy a világ figyelmét vagy az ország bávatag többségének érdeklődését fölhívjuk az aljasságokra, rossz hírem van: a lila fejű értelmiségen kívül az ég egy világon senkit nem érdekel a nyomorunk. Mercedes gyár, gondolja a konzervatív kapitalista, mi az az Index, tenné föl Mária néni a kérdést a Hortobágyon, ha hallott volna róla egyáltalán, de nem volt ehhez tehetsége és szerencséje sem. Rendszert más okból kifolyólag lehet váltani, mert a többség nem löveti le magát holmi újságok miatt.

Az van ugyanis, hogy az Origo meg a Magyar Nemzet is megírja, ha a Barátok közt üdvöskéjének lekonyult a füle, ennél többre úgy nagy általánosságban szükség nincsen. Ha most elkeserítő képet mázoltam kiábrándító helyzetünkről, arról én nem tehetek, mert azzal is tisztában vagyok, amiket itt irkálok, az is alig érdekel valakit, a nagy többségnek lila köd, a másik fele pedig sorosista, liberális kutyának tart érte. Vagy büdös komcsinak. Régebben sem volt jobb, mert amit most az Index – és főszerkesztője – elszenved, azt én már többször átéltem.

A dolgok pedig azért kegyetlenek, mert amikor velem és a többi sok sajtómunkással mindez már nagyon régen megesett, az senkinek nem fájt. Ez nem számonkérés vagy panaszkodás, hanem annak a folyamatnak a bemutatása, ami idáig vezetett. Viszont azt mutatja, hogy a liberális értelmiség látóköre is csak a körút sarkáig ér el, s ha ott föltűnik valami Gólem, akkor mocorog, különben a köldökét vakarászva nézi a csillagokat. Most, hogy melléje csapott a ménkű, már szólna, viszont éppen késő. Ez voltaképp annak a büntetése-folyománya, hogy Mária néni ő is, csak a másik irányból.

Ez sem bírálat, csak segít megérteni, miért olyan kilátástalan ez az egész, bólintva, hogy derék dolog ez a tüntetés, viszont teljesen értelmetlen. Az a kritikus tömeg ugyanis, amelyik ezen változtathatna, annyit tud majd meg – ha egyáltalán –, hogy szerencsétlen libsibolsik sivalkodtak, mint ahogyan 2006-ból is semmi egyéb nem maradt mára, mint hogy Gyurcsány nemzeti forradalmároknak lövette ki a szemét. A valóság rég túljutott azon, hogy újságok sorsa fölött sírdogáljunk. Ezt is kell, mert megköveteli a tisztesség, viszont ettől változni semmi nem fog, csak még jobban fáj. – Ezt gondoljátok meg, proletárok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Minden egész eltörött
  1. Yeti szerint:

    A helyi lapok mindenütt megszűnőben vannak, világszerte.
    Akár papír alapúak, akár nem.
    Papír alapú újságot utoljára Népszabadságot vettem, képes voltam reggelente esőben is elcaplatni érte.
    No de az még a gengszterváltás előtti időkben történt.
    Aztán valahogy se időm , se kedvem nem maradt ilyesmire.
    95-től izgalmasabb lett, internet kezdete megélénkített.
    Majd igen hamar ugyanez lett, se idő se kedv.
    Ami tömegessé válik, azzal el is vész minden érdekessége.
    Tömeg nélkül meg nincs bevétel, lőttek a megélhetésnek.
    Mecénás megoldás lehet, de onnantól ugye aki fizeti a zenekart – ez van.

  2. miki1950 szerint:

    A Nyugaton megírtam a véleményemet, ami az újra olvasás után sem változott.
    Néhány ezer neuronom azonban arra késztet, hogy a lényeglátásra szűkítsem le az optikát.
    Következtetést vontam le belőle ami vagy helyes, vagy helytelen.
    Az kezdett derengeni, hogy a megoldás egy olyan forradalmi helyzet megléte, ahol 56 mintájára egy össznépi felkelés keretében hozhatja el a diktatúra eltörlését.
    Na ez egy hiú ábránd.
    Ha magának orbánnak nem sikerült ’96 őszén elzavarnia a hatalmon lévőket, a mai politikai ellenzéknek aztán OO esélye lenne rá.
    Ennek számtalan oka van, nem részletezem.
    Azt is látnunk kell, hogy nálunk nem észak -koreai,vagy putini akár erdogani diktatúra van, ezért úgy gondolom, hogy ma még egy fülkeforradalom is elzavarhatná és börtönbe juttathatná a maffiadiktatúra prominenseit.
    Nincs más út, nincs más lehetőség.
    Viszont nagyon meg kell(ene) dolgozni érte.

  3. remete szerint:

    A vidék olyan egyszerű, hogy a “nadrágos emberkéknek az már sok. De sokan vannak és disznót győznek. Nem lesz itt semmi, mert a szülők generációja igazából fél a gyerekei, unokái csodatételeitől, hiszen nem ért semmit az új világból se. Tehát maradjon minden úgy, ahogy volt eddig. Erre jött rá a Piktor, Berlusconitól meg eltanulta a média uralását. De a Köpci nem akkora macsó, mint az olasz csődör, a nő neki már csak adat, nem közös örömök kertje. Ebben is hasonlít “hazánk” konyuló pöcseihez. Már nem Férfi, csak törzsfőnök akar lenni, hogy beossza a fiatal szarvasok szaporodási kedvét. Is. Kell idő, mire belátja ez a birka nép, hogy a gyerekeik csak szolgáknak jók. “Pincérnemzet leszünk” – jósolta Torgyi papa. Bizony!

    • miki1950 szerint:

      Nem mondom, hogy ezzel a levezetéssel nem tudok egyetérteni.
      Mert valóban kell még idő.
      Azt azonban mondom, hogy az idő erre szánt részét fel lehet, és fel kell gyorsítani.

Hozzászólás a(z) miki1950 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!