Parizeres zsömle

Csűrdöngölőst jár Orbán ezer újságja a világra szóló diadaltól, amit a gazdájuk Brüsszelben aratott, hogy mindent és mindenkit legyűrve mentette meg a nemzetet, illetve legfőképpen annak büszkeségét. Büszkeségünk forrása most éppen az, hogy bár jobban teljesít, reálértéket véd meg, valamint, hogy a KSH szerint az átlagjövedelmek percről percre kúsznak fölfelé de úgy, hogy kilukasztják a papír tetejét a grafikon nyilával ahogyan törnek a magasba, aztán mégis csak a lakosság egyharmada él az uniós szint ötven százaléka alatt. A kecskepásztorok nívóján mondjuk, habár a szegénység is eltűnt kies hazánkból már évek óta.

Illetve a lexika a minisztériumi szókészletekből, mert azért néha hallatszik a vár erkélyén a mélyből jövő gyomorkorgás, ezt azonban elnyomja a hegedű hangja meg Nagy Feró danászása. Viszont ez mindegy. Orbán ezer újságja azonban annak örül, hogy három milliárd euróval többet kap az ország. Viszont ezért. Felzárkóztatási forrásnak nevezik a lóvét, amit ezek lobogtatnak, amire olyan rohadt büszkének nem kellene lenni. Felzárkóztatásit eddig is kaptunk, mégsem jutott előbbre senki egy tapodtat sem, mert a pénzecske stadionra, szavazatra ment el, vagy a sógor-koma-cimboraság zsebében landolt. S ha valaki ellenőrizni akarja a felhasználást, akkor ő kommunista.

De gondolhatunk Farkas Flóriánra vagy a régen látott Hegedűs Zsuzsára is. Sok mindenkire gondolhatunk, egy valamire azonban nem, hogy erre rohadt büszkének kéne lenni. Hazudni viszont tudni kell, és ez a képesség bőven buzog a NER-ben, ez az éltető eleme meg az uniós pénzek. Amire Orbán és a csürhéje most olyannyira büszke, azt tarhálásnak hívják hozzáértő körökben. Ismerjük azt a fajta kéregetőt, aki éhenveszés ellen kéri a pénzünket, viszont, ha megkapja azonmód issza el, ami ellen nekem a mindennapokban nincsen kifogásom. Mindenkit más tart életben, van, akit az alkohol. De állami szinten művelni ezt illetlenség. Vagy bűncselekmény, ha más a főügyész.

Orbán és bandája most arra büszke, hogy kapott egy kis aprót parizeres zsömlére emberi gesztusból, viszont azt előadni, hogy kiverte belőlük, nagyfokú pofátlanságra utal. De az is, hogy Brüsszelben koldulok, itthon viszont azt sulykolom, soha ilyen jól még nem éltünk, sőt továbbá, itthon még teli pofával szidom is a jótevőmet, és még ráadásként a zsömlére kapott pénzt el is iszom. Ez a hazugságok hálója és az aljasságok szövevénye, de, mint kitetszik, ebből meg lehet élni, sőt, egészen jól. Viszont most nem lennék a dicsőséges 133(2) helyében, mert ugyanis számon kellene kérni a gazdát, miért nem azt tette, amivel ők megbízták, mert nem azt tette.

Aláírt egy olyan dokumentumot, amely nem leállítja, hanem felgyorsítja a hetes cikkely végrehajtását, mégis csak benne van az ördögtől való jogállamiság, sőt, a civilek is kaphatnak pénzt. Pedig ez a három volt az, amivel a 133(2)-ak megbízták szavazatukkal, hogy mindent lehet, csak ezt a hármat nem. No most, ehhez képest lehetett. Orbán tehát pofán köpte őket, a választókat, akik mégis csak odaküldték a 133(2)-at, az országgyűlést, az országot és végeredményben saját magát. Csorog az arcukon a lé, eközben idvezülten mosolyognak, s ahelyett, hogy valagba rúgnák a kedves vezetőt, mert nem azt tette, amit megbeszéltek, csűrdöngölnek boldogságukban, mint már jeleztem.

Csak úgy összefoglalnám azért a tényállást. Hazudtunk a választónak, hogy jól él. Azt mondtuk az Uniónak, mégis szarul. Nagy kegyesen kapunk pénzt, hogy éhen ne dögöljünk. Erre azt mondjuk, legyőztük. A pénzt ellopjuk, ha ezért számon kérnek, kommunistázunk. Semmit be nem tartottunk, amivel minket odaküldtek, ám hazatérvén emiatt számon nem kérnek minket, hanem fényesre nyalják a valagunkat. Ilyen ország nincs, és mégis van, és ami van, azt csak Virág elvtárs szavaival tudom hűen megmutatni: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó…A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén” – És ennyi.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Parizeres zsömle
  1. Yeti szerint:

    Laján túli terület, nemzetiségi együttműködés rendszere – cigánytempó.
    Lehet hozzá rasszismust sikoltani, ha valakinek b…irizgálja a csőrét.

    • hj szerint:

      Én erre valóban „rasszizmust sikoltok” (pedig nagyon kedvelem a Yeti-kommenteket), mert itt egy országrontó bűnözőről van szó, akit a legaljasabb szándékok vezetnek – ami független a származástól –, és akinek hiába vannak történelmi előképei, mégsem kapcsolunk és vonunk párhuzamokat.
      Rezeda összefoglalója tökéletes!

  2. Jane Doe szerint:

    Virág elvtársnak igaza volt…, bár igazán doktor Kotászra kellene fókuszálnunk.

  3. miki1950 szerint:

    Lop, csal és hazudik.
    Na, kire mondjuk ezt évtizedek óta?
    Ha valaki nem rasszista, hát én soha nem voltam, nem vagyok és nem is leszek az.
    Ezt a tökéletes jegyzetet mással nem tudom elrontani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!