Moszatapánk

Kásler sámán belenézett az üveggömbe ojtott asztrolábiumába, tizenkét miatyánk után megidézte Hermész Triszmegisztosz szellemét, suttyomban elmondta Albertus Magnus varázsigéit, és meglátta a kopár afgán hegyek között minden magyarok négyezerötszáz éves DNS-ét, amely aztán III. Bélában is föllelhető. Így az az öröm forrása most, hogy afgán kecskepásztorok ivadékai vagyunk, feltehető viszont, hogyha a Pireneusokban kutakodott volna vagy az orosz rónaságon, ott is talált volna ugyanennyit egy muzsikban vagy egy campesinoban is. Hogy mit akar bizonyítani azzal, közli a nyilvánvalót, az nem bizonyos, a végén azonban kiderülhet, hogy az Árpád-háziak minden emberek ükükük apái, így jogunk van a felsőbbrendű világuralomra, mert ötezer éve mi szartuk a spanyolviaszkot.

Mélységes mély a múltnak kútja, mint azt Thomas Manntól tudjuk, s ha Kásler sámán venné a fáradságot, hogy ne négyezer-, hanem hetvenezer évre visszamenőleg nézzen bele a gömbjébe, ott látná az Árpád-háziakat Afrika sztyeppéin vagy szavannáin abban a pár száz emberben, akik készülnek átkelni Európába, s aki pár százból mind a mai összes emberek származnak Amerikától Ausztráliáig, Amazóniától a Hortobágyig, és azokban van az őse Orbánnak, és – urunk ne hagyj el – Gyurcsánynak is. Közös ősük van nekik, és ebben a pillanatban dől össze minden, lehullanak a csillagok és elhervad a pitypang, pedig alig is nyílott ki. Hetvenezer évre viszont azért nem megyünk vissza, mert urunk hatezer éve teremtett mindent, és csorbát szenvedne a hitünk.

Mármint az enyém kevéssé, de miniszter elvtársé mindenképp. Így most azon tűnődhet, vajon Ádám is magyar volt-e az Édenkertben, én pedig azon, hogy tán egy paleozoikumbéli trilobitához több közöm van, mint ezekhez itt, ám sajnálatosan ez nincs így, mert elmehetünk a legelső, három milliárd éves sztromatolithoz, és abból is Kásler arca köszön vissza közösen az enyémmel. Ez elől menekvés nincsen, és meglepő sem abban semmi sem, hogy III. Béla királyunk rokonságban van a kecskepásztorokkal, mert négyezerötszáz év az annyi sok generáció, hogy egyáltalán annak kell örülnünk, kecske DNS nincsen bennünk azóta, ha már, ismerve a tökös afgán ősmagyarok féktelen kanosságát. De ez mellékszál.

Az a dili, minél többet megyünk vissza az időben, rokonságunk annál terjedelmesebb, s hogy mért kell ebből akkora faksznit kerekíteni, az a megválaszolandó egymillió forintos kérdés, amiért aztán egy hangszórót kapunk majd csak. Felmerül viszont óhatatlan a miért kínzó bizonytalansága, hogy egy valaha volt állítólagosan jó orvos miért merül el a ködös múltban mindenféle eredeteket keresve, hogy aztán hülye elméleteket gyártson, ráadásul miniszteriális szinten, ez az aggasztó. Meg az, hogy a főnöke, a kedves vezető ezt jóváhagyólag támogatja is, az a másik elborzasztó dolog. Túl azon, hogy ez a kommunisták elleni szerves küzdelem része (finnugoristák, kontra hunok), nem tudható, valójában mire jó.

Úgy tűnik azonban egyre inkább, erős párhuzam van Himmler és Kásler közt, a szemüveges náci volt hivatott eljutni ugyanis a germán gyökerekig, hogy legyen mire büszkének lenni. Az ősi rúnáknak köszönhetjük az SS csodálatos kettős villám szimbólumát, meg egyáltalán mindenféle gőzöket az ismert történelmi eredményekkel. És most Kásler is ilyen eredetmítoszokat fabrikál tébolyodott gőzeiben, hogy az ember ámulva lesi, mi baja, egyszerű csupán vagy kóros, vagy mindkettő. Arra lennék legfőképpen kíváncsi azonban, ha ezeket az eredetkutatásokat következetesen végigvinné, mivé válna akkor a kedves vezető tiszta magyar vérű gondolkodása. Mit szólna vajon Orbán, ha rádöbbenne, egy ősmoszattól származik, milyen nézések lennének akkor.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum