Anyahajót veszünk talán

Bazi nagy hajó az USS Gerald Ford. Háromszázharminchárom méter hosszú, száztízezer tonna, és elfér rajta Felcsút apraja-nagyja két és félszer, a magyar légierő összes Gripenje háromszor, és annyi bomba, amennyivel a középkorba lehetne rombolni fél Magyarországot. Most képzeljük el, midőn ez a jószág a Rákos-patakon lavíroz, végez mutatványokat fedélzetén egy ellentengernaggyal fehér lovon, miközben szól a Nélküled. Akinek ilyen hajója van, az a világ ura, vagy legalább azt hiheti.

Kicsit drága, tizennyolc milliárd dollár, de egy lebutítottat vagy kis gyári hibásat jóvanazúgy felkiáltással tizenkettőért már csak adnak. Maximum motor nem lesz benne, és eretnekek, filozófusok, valamint elfajzott költők hajtják majd lapáttal, ami dupla haszon: a hajó halad, és nem lesz erejük gondolkozni, amiből csak a baj van mindig. Háromezer milliárd forint jó árfolyamon tizenkét milliárd dollár, ezért vélem, hogy futja rá így, mert a rezsim venni akar valamit, csak azt nem árulja el mit és kitől.

Ülésezett nemrégiben ugyanis az országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága, amely aktusról Harangozó Tamás (MSZP) és Vadai Ágnes (DK) úgy menekült el, mintha valami szörny üldözte volna őket, hogy vissza sem néztek. Megértők vagyunk velük, magunk sem lettünk volna vitézebbek olyan helyen, ahol Németh Szilárd bármikor fölbukkanhat. Biztonságos helyre érve számoltak be arról, hogy milyen képtelenségek történtek velük a gyűlésen, hogy látni, hallani sem bírták tovább.

Az egyetlen napirend az volt – mesélték a rémülettől még mindig vacogva –, hogy háromezer milliárd forintnyi vásárlást akarnak a fiúk közbeszerzés nélkül abszolválni. Kérik a pénzt, de nem árulják el, kitől, mit, mikor, mennyiért és hogyan vesznek. A gyűlés célja annyi volt, hogy a lóvé zsebben legyen, s onnantól a pofád befogod. Nem újság ez Neriában, itt így mennek a dolgok, viszont az ellenőrizhetetlen pénzek kezdenek olyan irdatlan mennyiségűvé válni, ami már elgondolkodtatja az embert.

Hogy hová is jut végül, amivel senkinek nem kell elszámolni, milyen földek, kastélyok, szállodák, miegyebek manifesztálódnak belőlük, amikor egy ilyen bizottsági gesztussal a közpénz jellegük huss, elillan. Hol van már a ne mi nyerjük a legtöbbet szégyenlős mosolygása, hol a szép emlékű nokiás doboz mint mértékegység. Markológép van és dömper, csurig rakott kamion ponyvával letakarva, és az első gondolat, hogy mennyi az a billió, mert ilyesmi mértékegységgel nem szoktam gondolni, de lehet, kellene.

Megnéztem, az ezer milliárd a billió, így tehát egyszerűbb a dolog, bár tizenkettő nulla van benne, ami már neccessé teszi. De ebből három az fix, ennyit loptak el a nyugdíjmegtakarításból, és vélhetően most nem azon óhajtanak fegyverkezni, hanem egy másik tizenkét nullásból, a pénz tehát tizenkét nullás jellegéből fakadóan folyik el, illetve szublimálódik távoli, ellenőrizhetetlen bankszámlákra. Ez a tendencia az utóbbi időben látványosan felgyorsult, évtizedekre válnak titokká a dolgok ugyanis.

Belgrádi vasút, Paks II., és más apróságok költései soha meg nem tudhatók, amíg a rezsim él és virul, azaz, beláthatatlan időkig. Tudjuk ezt és tudtuk is, és mégis mindig és újra meg tudnak lepni minket a fiúk, ahogyan az arcátlanságuk fokozódik, és lassan nem ismernek gátakat sem egyáltalán. Mert ugyanis erre a bizottsági ülésre sem a miniszter, sem egy nyüves államtitkár be nem ment, csak kiadták az ukázt, ennyi kell, ennyit kell megszavazni, ami így aggályos azért. Meg másképpen is.

Mert ugyanis a két menekülő elmesélte azt is, szavazni erre azért sem lehetett, mert messziről bűzlött róla, hogy ennek egyszer büntetőjogi vége lesz, és jobb akkor már nem szerepelni azon a listán, amely elfogadta, tehát felelős érte. Ez is szép, az viszont nem, ha már most ennyire bűzlik, akkor mégis miért így. És hát, ezt is tudjuk, pével kezdődik, olttal végződik, és soha nincsen vége. Nem vigasz, csak naturális tény, hogy szaglik az egész rendszer anyahajóstól vagy anélkül, de még tartja magát. A kérdés a meddig. Több nincs is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum