Megrovás

Örvendünk nagyon, hogy elindult a magyar láblabdázás bajnoksága, teljesen szürke volt az életünk nélküle ugyanis. Sőt, már nézők is mehetnek a rengeteg stadionokba, igaz, tisztes távolságra a másiktól, nem úgy, mint a Deák téren, ahol egymás hegyén-hátán cigányoztak. Pedig a két halmaz, úgymint Deák téri jámborak és a futball szerelmesei közt van metszet, ha Venn-diagramon mutatnánk meg, ők volnának a kopaszok, tetkósak, bőrszerkósak és hangosak. Más ismérvük is lenne, de azt nem írom ide, mert azt mondják, hogy sorosista vagyok.

Mint tudjuk, ez a halmaz galamblelkű egyedekből áll, és vannak neki jól behatárolható érzékenységei. Minden olyanok, amelyek sértik az übermensch létet, így óvni kell az egójukat, amit a magyar futball és politikai közeg meg is tesz. Ugyanezek voltak, akik még Dávid Ibolya igazságügyi miniszterségekor indul a vonatoztak, s amikor a miniszter asszonyt megkérdezték, hogyan vélekedik erről, az volt a válasza, hogy ő nem ért a focihoz. És még ilyen állapotában is mérföldekkel jobb volt a jelenleginél, aki arra büszke, hogy tud dekázni, ergo, a lelkében ő is a futballtársadalom tagja.

Másképp ez nem is megy, mert, mint a kedves vezetőtől a minap megtudhattuk, a magyari láblabda az művészet, történelem, tudomány és sors, maga az élet, s ilyképp vallás aminek ő a papja. A hívek meg a Deák téri jámborak, akik ott cigányoztak, a stadionokban huhogni szoktak, banánozni meg majmozni az ellenfél színes bőrű játékosainak. Hogy mire gondolnak, amikor a sajátjukra néznek, az nem tudható, de a lelkük meghasadhat, vagy az én kommunistám jó kommunista mintájára az én négerem jó néger lehet az öntudat alapja, bár nem tudhatom igazán, a sötét lelkek mindig titkosak.

Ezt így cakumpakk a Magyar Labdarúgó Szövetség dirigálja és felügyeli, s mint felépítmény, nem különbözik az alapoktól, tehát rohadt. Ezt tegnap is megmutatta, amikor a Ferencváros dél-szudáni származású játékosát, Tokmac Nguen Cholt megrovásban részesítette, mert tiltott feliratot viselt a pólóján. Ez akkor látszott meg, amikor gólt lőtt a kedves vezető budicsapatának, a Felcsútnak, és a mezét felhúzva előtűnt alóla a tiltott dolog. Ez: „Justice for George Floyd”. Magyarán, igazságot vagy igazságszolgáltatást ennek a szegény Floydnak.

Mint ismeretes, ő az a szerencsés néger ember, akinek a nyakán térdelt egy fehér rendőr a nagy és bamba Amerikában, amibe direkt belehalt, s emiatt most egészen pofás felfordulás van a nagy vízen túl. Annyit mondani vagy írni a pólóra, hogy igazságot Floydnak, emberi gesztus. Ez a Tokmac nem azt mondta, hogy halál a fehérekre, nem rázta az öklét és őrjöngött, hanem csendesen felhúzta a mezét, ami alatt a pólóján ott állt a tiltott felirat „Justice for George Floyd”. Ezért pénzbüntetést is kaphatott volna, el is tilthatták volna, egyebek, csak egy dolog van itt, hogy miért?

Amiért a dudálókat szarrá büntetik, a kutyásokat csesztetik, vagy bigott rendmánia miatt, amit úgy lehetne eldönteni, ha valamely irodalmár magyari láblabdás egy Wass Albert idézetet villantana gólörömében. Ha az is tiltva volna, akkor sem lennének rendben a dolgok, csak arra lenne bizonyság, hogy a futball, benne is a magyar, de az különösen, olyan távol került az élettől, hogy visszarángatni már nem is lehet. Külön univerzum az amúgy végóráit élő Föld nevű bolygón, de nevezhetnénk furunkulusnak is, nem véletlen, hogy a NER-ben vallássá lett. Passzolnak egymáshoz.

Viszont ez a Tokmac is megtanulta, milyen országban keresi a kenyerét. A szerencsétlen, aki eddig élt Kubatov burkában, és most egyszer csak szembe jött a valóság, ez az MLSZ, mint a jog bajnoka. Mert, ha hivatkozásában arra utal, hogy ez a felirat tiltott, akkor arra van egy paragrafus is, amiben ezek szerint az szerepel, hogy egy meggyilkolt embernek nem lehet igazságot követelni. Szép egy paragrafus lehet az, de meglepőnek nem nevezhető, mert, mint mondottam volt, az MLSZ csak a rohadt alapra épült tályog, úgy büdös az egész, ahogyan van. Kies hazánk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum