Drága a rizsa

Szörnyű a dolog. Azt írta az újság, hogy a rizsa ára soha nem látott magasságokban van, illetve hét éve látták ilyen csúcsokon, hogy 324,3 dollár egy tonna. Viszont ebből nem tudom kiszámolni, egy zacskóval mennyi, meg hogy a kilója a hántolatlannak, fényezett „B” kiszerelésűnek, barnának vagy biónak, de megy föl a rizsa ára veszettül. S holott nem vagyunk mi Kína – csak szeretnénk –, néptáplálásilag (rizsafelfújt, hurka, köret), népegészségügyileg (fosás elleni bölcsesség) fontos alapanyag a rizsa, nem mindegy hát, hogyé van, emeli-e a be nem vallott inflációt, s ha nem, akkor mennyire.

A rizsa árának emelkedése a kommunikációt is drágítja, hiszen mérhetetlen mennyiségben használják. Tegnap is, ahogyan hallgatta a híreket a mobilján az egyik XXI. századi szomszéd, azt mondta, nem kell a rizsa, és kikapcsolta a készülékét, de a hang azért ott maradt, ott rezgett a fátyolos ég alatt, meg visszaverődött a falakról, és így visszhangozva, csapódva ide-oda, tízszer mondta el, hogy Szijjártó külügyes szerint megint jött tízmillió maszk. Azelőtt negyvenmillió érkezett. Szijjártó külügyes amennyi maszkot már bejelentett, most meg abba fulladunk bele rizsailag.

Jó az egybites embereknek, egyszerű nekik a világ. Ez a Szijjártó is valamikor a járvány tizedik napján annyit fogott föl a veszedelemből, hogy maszk kell ellene, azóta ezen pörög, jelenti be a tengernyi maszkokat, hogy kies hazánkban mindenkinek, csecsszopótól aggastyánig fejenként legalább tíz juthatna, viszont nem akad egy sem. Még rám sem rúgták az ajtót, hogy drága Kázmér, itt van egy kibaszott maszk, a Viktor küldi, viseld egészséggel. Viszont erdélyi véreink már részesültek a kegyelemben, mint ahogyan albán kecskepásztorok is. Türkök meg ide küldözgetnek, beláthatatlan a maszkok útja.

Röpködnek összevissza a világban mindenféle légihidakon, mint ahogyan a nagypapák is kifelé a kórházból pelenkában, fütyijükben katéter, szívükben rőzsedalok, arról, hogy meghalok. S Cecília néni mindeközben és ezt megrizsázva mondja el, hogy másutt, feltehetőleg a hanyatló nyugaton a folyosókon feküdtek a betegek, borzalom, de ilyen itt nem lesz. Aki egyet köhint, viszik is karhatalommal a kórházba bele, s onnan meg ki a nagypapákat, hogy egy nagy elfekvő lesz az egész ország, rezeg, reszket a sors, és tonnaszám folyik a rizsa a fülünkbe bele.

Viszont, hogy jó nekünk, az tagadhatatlan. Most jöttem meg a boltból a reggeli kiflimmel, és az élet írja a történetemet. Ugyanis a pénztárnál egy szerencsétlen alak, ilyen jólszituált-féle, nem bírta kifizetni a nyomorult vevését, kapargatta az erszény alját, de már csak koszok voltak benne, és hetven nyomorult forintja hiányzott. Mi legyen Terkám, kérdezte a pénztáros a főnökasszonyt, aki szemében végtelen jósággal mondta ennek a szerencsétlennek, majd behozza. És ő, a büszke, magyar, munkaalapú dolgozó megszégyenülten iszkolt kifelé a parizerjével.

Biztosan nem pálinkafőző volt, akit meg kell menteni, de ez csak ilyen mellékdal. Viszont volt a boltban élesztő. Akkora plakáton hirdették, mintha valami hétfejű tündért mutogatnának, hogy emberek-népek, van élesztő, megmenekültünk. Tényleg háborús időket élünk. Megnéztem a rizsát is. Nem tudom, már begyűrűzött-e a drágulás, de nem egy tétel, nem okoz nehézséget, hogy pártunk és kormányunk úgy szórja szeretett népére, mintha az friss házas volna, és autóhoz kötözött sörös dobozokkal indulna nászútra épp a gyönyörök, majd a válás felé.

Így indult a napunk itt a végeken, s ha máma ez a Szijjártó megint bejelent pár millió maszkot, akkor isten bizony, beszarok, és ez nem fenyegetés vagy biztatás, hanem maga az élet. Ez viszont kiismerhetetlen. Mert továbbgondolásra még iderakok két hírt, és mindenki döntse el, mit gondol róla. Nem mentünk több keresztényt Amazóniában, mert megszűnik a Hungary Helps program, viszont Kásler miniszter orvosokat toboroz, akik Romániában dolgoznának, mert ezek szerint idehaza túlkínálat van belőlük. Nürnbergben majd e miatt háborús bűnösként fogják felelősségre vonni őt. Ez hétszentség.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum