Parraghfű

„Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.” – Ez a két mondat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szájából mászott elő, aki Orbán gazdasági és oktatási főtanácsadója, és szíve szerint az egész országot összeszerelő-üzemként látná. Sok kis iparos betanított munkásban látja a jövőt, valamint neki sem tetszenek a bölcsészek. „Most erre mit mondjak” – Imádkozzál baszd meg, az nyilván megy.

Akár elnézést is kérhetnék a mosdatlan szájamért, de nem teszem, felnőttek vagyunk, s ha készülnek kivégezni, visznek a puskás osztag elé, kevéssé adunk az illemszabályokra. Akkor pedig különösen, ha látjuk, hogyan megy szarrá az ország, és pusztulunk el ilyen kóklerek kezében, mint például Parragh László, Müller Cecília, Kásler Miklós, Bakondi György, etc., hogy csak a leglátványosabbakat meséljem, akik nem értenek semmihez, és mégis ott vannak, ahol, mert jól tudnak bólogatni.

Parragh nem tud mit kezdeni a gazdaság ügyeivel, Müller a járvánnyal, és egyik sem tud kezdeni semmit azzal, ami a dolga volna. Hogy mit tesznek, arra a kamarai elnök másik tételmondata világít rá, miszerint: „Jelenleg egy adott mozgástér van, ezen belül mozog a magyar kormány is, egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat.” – A magyar kormány tehát szelektál, ki maradhat életben, ki pedig kénytelen megdögleni. Ezt jelenti ez a mondat, és ez a Parragh még a helyén van.

Hogy a magyar kormánynak, következésképp Orbán Viktornak kik a kedvesek, azt pár napja fejtette ki, mint emlékezhetünk. Valami ilyen sorrendben, hogy papok, állami vezetők, rendőrök, katonák, és így haladtunk visszafelé csökkenő sorrendben a kivégzendőkig. Egyébként a mostani vérzivataros időkben nyer igazán értelmet Lázár kijelentése, miszerint: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Ez a kormány politikai értékrendje, és ez alapján dönti el, kit támogat.

Nem téged, maradjuk annyiban. A Puskás Arénát fehérrel világítják meg, tisztelegve az egészségügyi dolgozók előtt. Ez szép gesztus – ha egyáltalán –, de ennyire futja. Szimbólumokra, mint eddig is, zászló, kokárda, jelszavak, nélküled, s amikor valamit csinálni kellene, akkor ennyi telik, nem épp semmi „most erre mit mondjak”. Ennél látványosabban nem lehetett volna kijelenteni, amit egyébként is tudtunk, fogalmuk sincs, mit csinálnak. Eddig a konjunktúra vitte előre a galerit, most pedig összeszarják magukat.

Ennek a Parraghnak annyira telt még, hogy a szakácsok online képezzék át magukat pékké, és ezzel minden gond megoldódik. Nem történik egyébként más, minthogy Orbán légvára a szemünk előtt omlik össze, az első fuvallat elsöpri a francba az egészet, és eközben is az a gondja, hogy a turizmusnak jusson hatszáz milliárd, viszont, hogy annyi ember megy tönkre, azzal nem tudunk mit kezdeni. Egyébként pedig tudnának, ha akarnának, csak körül kellene nézni Európában, ott hogyan csinálják.

Ha és viszont valaki deklaráltan türk-kipcsak, akkor ez lesz a gyalázatos vége. Egyébként ők is tudják, hogy mi is tudjuk, hogy tudnának valamit csinálni, ámde nem akarnak, hanem csupán politikai értékrend alapján döntik el, kiket támogatnak: a fehér, európai keresztényeket, mint volt szíves éppen ez a Parragh ilyen munkavállalókról delirálni még régebben minden kipcsaksága ellenére. Ki érti ezt?. Most pedig tovább szűkült a kör, Fidesz tagság szükséges, meg, hogy mével kezdődjön a neve az embernek és szárossal végződjön.

Momentán nem tudjuk, ez a Parragh mivégre van a világon, és sorban föl lehetne tenni mind az összesnek a kérdést, mit keres itt, sőt, idézhetnénk miniszterügynök elvtársat is, ne akadályozzák az életünket, ha már segíteni nem tudnak a gyomok és dudvák, meg muharok. Viszont én nyájasom, tegnap kiderült, mire számíthatsz, semmire sem, vigasztalódj hát R M. polgártárs soraival, hogy nem vagy egyedül: „Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen…”