Lőporszag

Emlékszünk arra a képre, mert beleégett az emberbe, amelyen a Hableány siratása-kiemelése közben Pintér Sándor egy kis naszád orrában állva, áldást osztó kézzel jelent meg a Dunán, mint valami elcseszett vadnyugati hős. Tele volt az a pillanat – és a kép – a Pintér Sándorból áradó totális empátiahiánnyal és tudatlansággal. Most, hogy hovatovább egy egész ország leleledzik ilyen hableányos állapotban, a meder fenekén van képletesen, ezen belül is a legkiszolgáltatottabbak, a kórházakban senyvedők és szenvedők kerülnek a vízi cowboy kezébe.

A drága Orbán Viktor katonákat vezényel a kórházakba, hogy strammul menjen a gyógyulás, vezényszóra és parancsra. Tegnapig úgy volt tudható, csak egy egyenruhás kórházparancsnok kerül a kórtermek élére, hogy készletgazdálkodjon – begyűjtse a látogatóktól a WC papírt, szappant, gyógyszert –, ha úgy adódik, kevésbé fontos betegeket az utcára hajítson, ilyenek. Megnyugtattak, hogy operálni nem fognak a szép magyar huszárok, következésképp nincsen is mitől félni, látni sem fogja őket a beteg, aztán tegnap kiderül, dehogynem.

Már nemcsak tábornokok érkeznek vezényleni a lovukról, hanem közlegények is, hozzák a tábori konyhát, a gulyáságyút, ott csattognak majd a bakancsukban, tisztelegnek, jelentenek, és olykor megruházzák a betegeket. Ezt nem az ujjamból szopom, a kórházi közkatonáknak jogai közt szerepel minden lőfegyveren kívüli kényszerítő eszköz (testi erő, gumibot, könnygáz, sokkoló, bilincs, kutya) alkalmazása, ha akadályozzák őket szolgálati feladatuk teljesítése közben. Hogy ez mi, hogy mi a rossebet keresnek katonák a kórházban, azt viszont senki nem tudja.

Más nem történik, mint kielégül Orbán Viktor militarista lelke, értelmet nyer a sok haditerv, csata, trombitaszó meg ágyúdörej. Rendőrök az utcákon, katonák a cégeknél, az emberek bezárva, hogy mukkanni se mernek, jövő héten meglesz a felhatalmazási törvény, pénzt ad az Unió dögivel, mi kell még. Az csupán, az hiányzik, hogy a kedves vezető valami fess egyenruhában jelenjen meg, bár, mint tudjuk, nem szereti a pocakos tábornokokat, viszont a kormányzó ellentengernagyokat biztosan. De nem sok fogam fűlik laktanyában élni, se ahhoz, hogyha kórházban döglök meg, Pintér pribékjei parancsolgassanak közben.

Viszont nem az én gusztusomról vagy óhajaimról van szó, hanem, hogy mennyire jó az, ha lőporszagú az ország, és egyáltalán mi lesz, mi lehet ennek a vége, mert jó egészen biztosan nem. Az a baj, annyira sűrűek most a napok a járványban, hogy ezt a híg fost, amit Orbán veszélyhelyzet ürügyén kormányzásként elad, észre sem veszi a nagyérdemű. Mert a bokacsattogtatás közben, meg a tankok utcára vezénylése ellenére totális a káosz. Hogy üresek az utcák, az nem takarja el az entrópiát, aminek az lesz a vége, úgy kirobban a járvány, hogy letarol mindent.

Nem Orbánon, nem is Pintéren meg a buldogjain fog múlni. S ha most az tűnnék ki a szavaimból, hogy pikkelek a katonákra, nem tévednek sokat, ugyanis ki nem állhatom őket. Viszonyom hozzájuk a Svejké, mert az emberi fajnak nincs fölöslegesebb és ártalmasabb szelete, mint az egyenruhába bújt bohócok. Még a szép magyar vitézek meg gyönyörű leventék is olyanok, akár valami kártevő, ontológiailag pedig annyit sem érnek, mint az ötezer éve élt Enhéduanna, az akkád költőnő, aki arról nevezetes, hogy megtalálta önmagát, az ént, míg a katonaság meg elveszejti azt.

Róla majd máskor mesélek, máma az az érdekesebb, hogyha kaszárnya lesz az ország, képletesen mind Fidesz tagok leszünk. Mert ugyanis a Pártban működött eddig is a parancsuralmi rendszer, a szigorú fegyelem és engedelmesség, s ha most Orbán Viktor katonásdit játszik az országban és az országgal, akkor suttyomban Fidesz tag lesz mindenki, irányítható és megfenyegethető, és ezt nem akarhatjuk igazán. De nem ragozom, csak annyit rakok még ide biztató zárásként, hogy a katonák miatt a kórházakban eddig dolgozó biztonsági őröket elbocsátják. Klafa nem?