Kétezer milliárd

Kecskére káposztát, piromániásra gyufát, gyilkosra kést, kurvára kisfiút, és végső soron tolvajra pénzt nem bízunk, ha jót akarunk. Orbán Viktor most kétezer milliárdot kapott az Uniótól, hogy lubickoljon benne, miközben itthon azzal dicsekszik, hogy türk testvérei máris a segítségére siettek, az Unió pedig ha már segíteni nem akar heroikus – és egyszemélyes – küzdelmében a kór ellen, legalább ne akadályozza őt. Momentán ez bugyog a hívek, és a Józsik fejében megcélozva 2022-őt, az újabb választási diadalt. Mert most is erre megy ki a játék, mint ahogyan 1989-óta permanensen erre megy éjjel és nappal.

Viszont most helyzet van, és még a 2015-ös migráncsos helyzetnél is helyzetebb, ami most sem ért véget igazán, csak még megfejelődött a járvánnyal, ami kiváltotta a kedves vezetőből a gyomrából érkező megelégedett böffenést, miszerint szüret. A zavarosban mindig könnyű halászni, most pedig fortyogó trutymó az egész világ, a kifejleteket és a végét sem látja senki sem, viszont Orbán Viktor Mihály erősen készül rá, legyen az akármi is. Most kapta meg hozzá a muníciót az ezerszer átkozott Uniótól, mint ahogyan tíz éve folyamatosan kapja, ők pedig a távoli Brüsszelben szájtátva csodálkoznak a kígyóval a keblükön.

Azzal a különbséggel, s egyszersmind azzal a veszéllyel is, hogy most életmentő volt, amit adtak, következésképp, mert az ellenőrzés korántsem olyan feszes, a bürokrácia oldódott, ezúttal még annyira sem tudják ellenőrizni, hová megy a pénzük, mint eddig. Itt már az OLAF sem játszik, itt, kérem alássan, szabad a rablás, és ne legyenek kétségeink, ez a pénz arra a betonra megy – hogy plasztikusan zavaros képet alkossak –, amelyben Orbán hatalma nyugszik. Ha tankot vesz a vírus ellen, akkor arra, ha vízágyút a tömegek ellen, akkor arra. Csak egyben lehetünk biztosak, ennek a tengernyi pénznek az elköltése egyáltalán nem lesz transzparens, sőt.

Belegondolva abba, hogy az elhúzódó járvány cafatokra szaggatja a gazdaságot, és ez a pénz arra is fordítható, hogy azt a ganyéból kihúzza a kormány, ne legyenek kétségeink, hová fog vándorolni. És nem is csak elsősorban Mészáros Lőrincre gondolunk – persze rá is –, hanem arra, hogy ki nem kap belőle semmiképp kormányzati tőkeinjekciót. Ha még van olyan cég, ami nem a a haverok kezében van, nos az nem. Ilyképp legyengülve még könnyebben fölvásárolható, mint eddig, és a drága Unió megint nézi csak, amint az ő pénzén épül egy diktatúra, és mért ne nézné, eddig is ezt tette. És ezen kívül is, feleim, most állok neki siratni magunkat, mint független sajtó.

A sajtó a gazdaságban a tápláléklánc végén áll. Ha a bolt nem tud eladni semmit, ezt nem is fogja hirdetni, a munkáját vesztett állampolgár legelőször lemond a lapok támogatásáról, aztán az előfizetésről, s az orrunk előtt fognak bedőlni a lapok, míg viszont a KESMA kebelébe tartozók tán épp az Unió kétezer milliárdjából csorgó kormányzati hirdetésekből gazdagodnak és dagadnak. Ezzel is számolnunk kell, meg azzal is, ha elfogadják – és mért ne fogadnák el – végül a koronavírus-törvényt, akkor az éhhalál szélén még börtönnel is fenyegetnek, és ezt nem azért írom, hogy engemet tessenek sajnálni, hanem, hogy tudjuk, mik a kilátások.

Az az ironikus helyzet állott elő megint ezzel az uniós pénzzel, hogy ugyan jó szándéktól övezve és vezérelve, de ássa a maga sírját a tömörülés, az viszont a mi egyéni szociális problémánk, hogy ezzel párhuzamosan megdöglünk, mert megdöglünk. Ilyképp ez a hatalmas összeg épp elég lesz egy nemzet temetésére, ahová senki el sem fog jönni, mert kijárási tilalom van. Ha nem ad pénzt az Unió abba, ha meg ad, abba pusztulunk bele, így ez már összeáll egy nemzetkarakterológiává, amit eltelt ezer évünk szintén megerősít. Ha ezzel rossz délutánt szereztem, erősen sajnálom, csak kikívánkozott, amíg van hová kívánkoznia.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum