Farhát

Tegnap második nekifutásra megtudtuk, hogy miniszterügynök elvtárs kiemelten foglalkozik a taxisokkal, mint járvány sújtotta iparág művelőivel és látens, potenciális forradalmárokkal. Ha ilyen részletességgel viseli gondját alattvalóinak, gondolhatott volna a kurvákra is, aki iparosok szintén megsínylik a kór terjedését, a zsebtolvajokról nem is beszélve, akik alól a tömeg eltűntével teljesen kicsúszott a talaj. Mindeközben pedig kétszeresére drágult a hús, kétezer fölött a csirkemell kilója. A farhátról nem kaptunk információt, pedig az a lényegesebb nyugdíjas közétkeztetési szempontból.

Ez az egész kupleráj egyébként 2006-ban kezdődött, amikor Gyurcsány elvtárs fölmosta a linóleumot Orbán elvtárssal a köztelevízióban. Még a pillanatot is meg lehet határozni. Az volt az, amikor Gyurcsány elvtárs annyit mondott „lárifári, miniszterelnök úr”, amivel a saját bejáratú Brehmjében a veszélyes hülyék közé sorolta őt, Orbán Viktor Mihályban viszont ekkor pattant el a húr. Mert, ha emlékszünk a pörformanszra, innentől fogva nem a vitavezetőre, s nem is arra nézett beszéd közben, akivel vitatkozott, hanem belefordult a kamerába, így intézve szózatot a néphez.

Elég degeneráltan nézett ki már akkor is, de azóta próbálja használni a technikát, csak nehezen megy. Tegnap is, belengetve, meghirdetve jó előre, hogy háromkor nagy bejelentés, a fél ország ott ül, hogy na, hogy ment meg minket a jótevőnk, erre ott tátog, mint egy partra vetett hal. Ez a vége szükség szerint, ha valaki a vészhelyzetet imázsépítésre használja, mint ahogyan Orbán Viktor Mihály, aki igyekszik azt a benyomást kelteni ezekben a napokban, mindenhol ott van, mindent személyesen intéz. Ha valaki véletlenül életben marad, az csak neki köszönhető.

Ilyen aljas szándékai vannak. Miközben ugyanis primadonnáskodik a kamerák előtt, a járványra szánt és arra kapott pénzből az egyházat stafírozza. Ez egyszerűen szólva sikkasztás, amikor a más pénzét a saját céljaimra költöm el. Valaki már számon kérhetné, másrészről a pofájába kéne dörgölni, hogy lárifári, miniszterelnök úr, ne rázza itt a nagy valagát a kamerák előtt, hanem leginkább ne lopja el az orvosra félretett pénzt, hogy ilyen háztartásosra fordítsam le a történéseket. Szóval ilyen felgondolásokkal nézzük őt, miközben a jót cselekszi velünk.

Egyébként megint a más farkával klopfolja a csalánt. Most épp a bankokéval, mert ugyan szép dolog ez a kölcsöntörlesztési moratórium, csak az sem neki fáj. Másrészt, ha ezzel bedönt egypár bankot, na, az lesz csak a móka és kacagás, sőt, ugyanakkor, amikor kiderült, hogy mit is tátogott az éterben, az addig is gyengélkedő forint átment Stukába. Visítva zuhant, és előttünk is van a kétezer forintos csirkemell. Igaz, ebbe belejátszik a kedves boltosok eget rengető pofátlansága is. Megjegyzem, háborús vagy forradalmi időkben az ilyeneket ki szokták végezni.

Ilyet én nem akarnék, csak a rend csíráit nézegetném, olyan viszont egyhamar itt nem lesz. Mert abból semmi jó nem fakad, ha miniszterügynök elvtársnak valami az eszébe jut, és rohan a kamerák elé bejelenteni, hogy az alattvalók szavazatilag érezhessék a szeretetét. Most sem országot vezet, hanem kampányol, mint amikor 2006-ban belefordult a kamerába, és úgy maradt. De őszintén, mit is akarhatunk, amikor az igazságügyise dekázik, az egészségügyise meg tízparancsolatoz, a többi meg karabéllyal a vállán bográcsban főz velőspacalt.

Ezért fogunk megdögleni, mert pancserok, ráadásul lopnak is. Érdekes idők jönnek mindenesetre, s nem csak amiatt, hogy mi lesz ennek a vége, hány halott, amit senki sem tud, hanem, hogy ez a vízválasztó hová viszi az országot. Bele a még sötétebb despotizmusba, ami ilyen tátogó, hangtalan vetítésekben manifesztálódik, vagy pediglen elsöpri a gonoszt. Még az is lehet. A vészhelyzetek – meg a kétezres csirkemell – sok minden váratlanságot hozhatnak elő, viszont nem fognak, a rossebeket. A magyar ugyanis annyira birka, hogy valószínűleg 48-at és 56-ot is az ufók csinálták. Másképpen nem lehetett.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum